Bach, rántva

Az ősminta: J.S.Bach Air a D-dúr szvitből (műjegyzék szám: BWV 1068). A barokk zeneszerző egyik legszebbnek tartott szerzeményét az utókor Mendelssohnnak köszönheti, aki 1838-ban megtalálta a kottát. A szerzemény a hegedű hangfekvése miatt C-dúrba transzponálva Air G-húrra címmel is ismert. Bach más szerzeményeiben, és számos más zeneszerző is használta a szvitben elhangzó és alapsablonná vált megoldást: a basszus szólam a dúrskála hangjaiban lépeget lefelé és az ennek megfelelő akkordmenetre épül a melódia. 

A (tág értelemben vett) könnyű- vagy populáris zenében az első nagy sikerszám, ahol a zeneszerző kölcsönvette ezt a megoldást a verse-ben, a nemrég elhunyt, Percy Sledge által előadott „When A Man Loves A Woman”.  A sláger 1966-ban robbant be a sikerlistákra. Azóta is az elhagyott szerelmes férfiak a szám hallatán az érvágó kést keresik, vagy jobbik esetben csontrészegre isszák magukat. Itt kell megjegyezni, hogy a szerzeményt Calvin Lewis és Andrew Wright jegyzik. Az igazságtalanság kiküszöbölése érdekében kell ezt megjegyezni, mert gyakran a sikerszámok zeneszerzőit senki sem ismeri, a számot az előadó után azonosítják. (Példa: szinte senki sem tartja számon, hogy Bayer Friderika által előadott Kinek mondjam el vétkeimet című szerzemény zenéjét és szövegét  Jenei Szilveszter szerezte. Amikor az Eurovíziós dalfesztivál kapcsán felmerül ez a szerzemény, említi valaki is a szerzőt?!). Azt is érdekes megjegyezni, hogy a szerzemény sikerén felbuzdulva az előadónak írtak még egy számot ugyanerre a sablonra (Take Time To Know Her) ami már nem került a sikerlisták közelébe (de más Percy Sledge-számok, más akkordmenettel igen).

Percy Sledge dalától még nagyobb sikert aratott a Procol Harum együttes 1967-ben rögzített „A Whiter Shade Of Pale” (magyar fordításban: A halványnál is fehérebb árnyék) szerzeménye. Ebben a számban Bach kifejezettebben köszön vissza. Percy Sledge slágerében az első két ütem után rövidre fogják a lépegetést. A Procol Harum viszont az egész skálán keresztül (lefelé) végigmegy a Hammond orgonán eljátszott verse-ében és nem tagadja, hogy az ihlet Bach két szerzeményéből származik: az említett Air, valamint a Wachet auf, rulf um die stimme című 140. kantátából. Ezt a „lépegetést” megpróbálom egy kicsit érthetőbben megfogalmazni. Mint ahogy a sakk megnyitásokban is bizonyos lépések után különböző elágazások ismertek, Bach ősmintájában a harmadik ütemben, a „negyedik lépcsőnél” -  ha C dúrban gondolkodunk, az F hangnál - történnek az elágazások. Minden változatra született számos szerzemény. A Percy Sledge féle verse-t 1985-ben, egy az egyben átvette, igaz egy más jellegű számban Lionel Richie a Say You, Say Me című dalban, ami a Fehér éjszakák című filmben elvitte az Oscar díjat! Az egész skálán végiglépegetett változatra hirtelenében az LGT A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián című dala jut eszembe példaként.  Az LGT dal egyébként simán ráénekelhető akár Percy Sledge, akár Lionel Richie számok zenei alapjára. És fordítva.

Bach lefelé lépegetős ősmintája az egyik leggyakrabban használt kaptafává kopott el. A zeneszerző (könnyű zenei műfajról beszélünk) amikor leül a zongorához ihlet nélkül, azzal a szándékkal, hogy szerzeményt kell írni (a tehetségkutatón felbukkant ígéretes énekesnek, valamilyen fesztiválra, vagy az együttesnek még hiányzik egy szerzemény a nagylemezre) Bach-hoz nyúl. Mert a legnehezebb elkezdeni egy számot, leírni az első két ütemet. Ebben segít a jó öreg Johann Sebastian! Olyan ez mint amikor az újdonsült feleség nem tud mit főzni férjének és eldönti: rántott hús újkrumplival! Ebből baj nem lehet.

Bach ősmintája alapján megírt szerzeményekkel sem lehet semmi baj. Ha a zeneszerző biztosra akar menni szerzőtársakból álló zsűrinél, különböző fesztiválokon, válogatásokon, ezt a megnyitást választja, aminek a vége általában a szalonremi. Mármint: szép volt, szabályos volt, de ilyent már láttunk, hallottunk. Se jó, se rossz. Döntetlen. A sablonok ellenére a lehetőség mindig adott, hogy valami eredeti megoldás feldobja a számot, mint például ahogyan a Lennon-McCartney szerzőpáros tette az All You Need Is Love szerzeményben a 4/4-es és ¾-es ütemek váltogatásával és azzal, hogy a lépegetés felváltva az alaphangról, majd pedig a kvart hangról indul. A Beatles használta a felfelé lépegető megoldást is, például a Here There And Everywhere verse-ben, a The Long And Winding Road refrénben, vagy később John Lennon a Woman című dalában.

Ihletett melódia, valamilyen eredeti megoldás esetén a legegyszerűbb sablon, a három akkordos C-F-G is nyerő lehet (La Bamba, Do You Love Me, Twist and Shout …) a 70-es években a rockzenekarok az A-G-D kaptafának váltak a  rabjaivá  (például a Skorpió együttes Magyarországon) de ezen a szűk kereten belül is sikerült eredeti, emlékezetes számokat alkotni. Ha már a sablonoknál tartok: napjaink zeneszerzői már jó ideje nem tudnak a C-dúr-G-dúr-a-moll-F-dúr kaptafától szabadulni (az említett akkord-menetek és a fentiekben leírt sablon transzponálva bármelyik skálából érvényesek - a zenészek tudják miről beszélek). Természetesen egy jó szerzemény nem azon múlik hogy hány akkordos a szám – ha már a Beatlest említettem: a Revolver albumon hallható Tomorow Never Knows dalban, az egész szerzeményben nem változik az alaphang.

Mindezt annak kapcsán írom, hogy ma estétől az Eurovízió dalfesztiválon Európa különböző országainak képviselői mutatják be hazájukban legjobbnak választott dalaikat. Ide s tova ötven éve kísérem nagy figyelemmel ezt a fesztivált. Az ország, ahol születtem és ahol éltem a legelsőtől kezdve mindegyiket közvetítette és a jugoszláv előadók általában jól szerepeltek, 1989-ben meg is nyerték a versenyt. Az idei dalokat még nem hallottam, de le merem fogadni, hogy Bach ősmintájával találkozni fogunk. Tavalyelőtt nyolc elkövetőt regisztráltam…