2016. november 27., vasárnap

69


A múlt pénteken 69-ben jártam. Minden idők egyik legerotikusabb töltetű zeneszáma, Jane Birkin és Serge Gainsbourg által előadott Je t’aime... Moi non plus (Szeretlek...Már én sem) szerzemény miatt tértem vissza az idővonattal röpke 47 évet. És ott ragadtam.

            Kivételesen tartalmas, egyedülálló események határozták meg a nagy változásokat hozó, lendületes, hangulatos hatvanas évektől búcsúzó utolsó esztendőt. Bejegyzésemnek nem az a tárgya, hogy felsoroljam mi minden történt 1969-ben, de a behatárolódás végett néhányat megemlítek: először jutott fel az ember a Holdra (július 20-án az Apollo 11, majd, mivel a show nagyon jól sikerült, a tévéközvetítést Armstrong első holdbéli lépéseiről az egész világ – én is – egyenes, hirdetésmentes, élő adásban követte, novemberben az Apollo 12 megismételte a mutatványt). Amerikában Richard Nixon személyében új elnök lépett hivatalba, később botrányosan belebukott. Európában a 68-as forradalmi hangulat utorezgései érződtek, az év elején Prágában Jan Palach egyetemista felgyújtotta magát. Az kevésbé ismert, hogy négy napra rá Budapesten Bauer Sándor nevű egyetemista követte Palach példáját és ugyanezt tette. Budapesten a Fővárosi Bíróság pedig az előző évben az Olimpiai játékokról lepattanó Varga Zoltán focistát és feleségét öt év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Távollétükben, persze.

            Becsén pedig végre leállt a vulkán! Hónapokon keresztül az egész városban hallatszott ahogy korog a Föld gyomra, kőolajszagú rögöket büfögött. Több mint tíz hónap után végre belefáradt és leállt, a lakosság nagy megkönnyebbülésére.  Ezt már nem várta ki dadám, Julis néni, aki a születésemtől kezdve velünk élt, de a vulkántól annyira megijedt, hogy elköltözött, jó messzire, biztonságos helyre, Topolyára.

            A zenei életben a Holdraszállás súlyával mérhető az az esemény, ami augusztusban következett be Woodstockban. Első ízben több százezer fiatal jött össze egy helyen rock koncertre.  A Beatles ebben az évben, majd három év kihagyás után ismét és utoljára muzsikált élőben együtt. Az Apple kiadóház tetőteraszán. A legendáris Rooftop koncert azzal ért végett, hogy a rendőrség kihúzta az áramot. Mert valamelyik környékbeli öregasszony túl hangosnak találta a Get Back c. szám előadását. Eljátszok a gondolattal, hogy vajon hogyan reagált volna a francia rendőrség, ha Jane Birkin kihangosított szerelmes sóhajtásai hallatszottak volna valamelyik párizsi tetőteraszról? Szerintem: diszkréten, összekacsintva.  És ebben az évben készült el a liverpooli négyes Abbey Road című albuma, a zebrás fedőlapi fotóval.
            Magyarországon a Nagy Hármas önálló nagylemezekkel jelent meg: Omega a Tízezer lépéssel, Illés az Ízlések és pofonokkal, a Metro pedig egyszerűen a Metro címet adta albumuknak.

            A megboldogult Jugoszlávia legnagyobb ünnepén, November 29., a Köztársaság Napja alkalmából, ami abban az időben legalább négy szabadnapot, a zenekaroknak pedig az év legjobb hakniját jelentette, Becsén fergeteges sikerrel mutatkozott be a Sygma együttes. Az alsóvárosi Művelődési Házban telt ház előtt (kapacitás majd 1000 fő) puccsszerűen vette át a hatalmat az addig regnáló Angyalok (szerbül Sveci, ami nem angyalokat, hanem szenteket jelent) zenekartól. Ez az név-kuriózum megérdemel egy magyarázatot: abban az időben rendkívül népszerű volt a BBC által gyártott, eredetiben The Saint című TV sorozat, Roger Moore-al a címszerepben. Ez a sorozat a Magyar Televízióban Angyal, a jugó tévében pedig helyes fordításban Svetac címmel futott. A zenekar innen vette nevét és alkalmazkodott a (téves) magyar fordításhoz.  Hogy Magyarországon miért fordították angyalra az angol saint kifejezést, azt talán csak Aczél György elvtárs tudta.

            A becsei Angyalok voltak annyira óvatlanok, vagy angyalian nagylelkűek, hogy megengedték a fiatalabb zenekarnak a fellépést. Akik teljesen új hangzásban, a Táncdalfesztiválos slágerek helyett angol nyelvű számokat adtak elő, a legnagyobb sikerrel a rádió adásaiból ismert Creedence Clearwater Revival-tól. A Creedence CR 1969-ben a Billboard harmincas listáján három számmal szerepelt, ezek elhangzottak ezen az estén is. A Sygma dobosának, Orcsik Istvánnak a hangszíne a megtévesztésig hasonlított John Fogerty hangjához, a szerzemények nem voltak túl bonyolultak, a hangzás pedig tökéletes. A Sygma rövidesen átvette és éveken keresztül megtartotta a a becsei fiatalok hétvégi szórakoztatásának a lehetőségét: minden szombaton este az Alsóvárosban, minden vasárnap a Belvárosban. Sokan azért látogattak el Becsére Vajdaság más városaiból is, hogy közelről láthassák és hallhassák a csúcsminőségű felszerelést, hogy az eredeti Fender gitárok hogy szólnak ugyanolyan Vox erősítőkön amilyenen a Beatles és más neves együttes játszott... És persze a mindig telt házas,  gondosan összeválogatott, pontosan kigyakorolt szerzeményeket megszólaltató Sygma estek miatt.

            Ezen az eseményen személyesen még nem voltam ott, de a következő év nyarától, a 8. osztályt befejezve már elég érettnek éreztem magam ahhoz, hogy látogathassam ezeket a fellépéseket. Később, a tagcserék során magam is Sygma-taggá váltam, az egykori „szigmások” mint egy nagy család tagjai, azóta is tartjuk a kapcsolatot, alkalomadtán még muzsikálunk is. A Sygma, mint ahogy az egyik kerek évforduló alkalmából megtartott emlék koncerten az akkori polgármester, Knézi Péter megfogalmazta, a város brandjévé vált.

            Az 1969 november 29-én elrajtolt zenekar kitartóbbnak bizonyult a vulkánnál,  mivel hivatalosan soha sem jelentette be megszűnését, gyakorlatilag, mint a Rolling Stones, noha ritkán lép fel, de még mindig létezik. Legjobban azonban annak a korosztálynak az emlékében, akinek a hétvégi szórakozás helyszínét a Sygma fellépések jelentették. És akik remélhetőleg gondolatban szívesen tértek vissza bejegyzésem olvasása közben 69-be és az azt követő 70-es évekbe.


2016. november 17., csütörtök

Beaujolais






November hónap harmadik csütörtökje, ami az idén 17-re esik a világhírű Beaujolais francia újbor ünnepe. Ezen napon éjféltől hagyhatják el a raktárakat az előkészített palackozott borok, hogy a kijelölt helyeken (külön térképen szerepelnek címek szerint a kiválasztott éttermek, bisztrók) egyazon időben hivatalosan bejelentsék: Le Beaujolais nouveau est arrivé! (Az új Beaujolais megérkezett!). S azután, az elkövetkező napokban  még számtalan helyen és üzletben beszerezhető és megkóstolható a nedű idei termése. Tegyük hozzá: aránylag elfogadható áron, palackonként 6,90 - 25 euróért. A fenti felirat és az újbor ízlelése, minőségének megvitatása Párizs novemberi hangulatának is összetevő részévé vált. Írásom olvasása mellé javasolnám Garry Moore Parisian Walkway című szerzeményének meghallgatását. A dal szövegében is elhangzik a finom Beaujolais wine.

           
 Mivel általában a francia vörös bor hallatán sokan a testes bordeaux-i borokra gondolnak, a csalódás elkerülése érdekében felhívom a figyelmet, hogy ne várjanak túl sokat. A Beaujolais ugyanis egy olyan vörösbor (egyesek szerint „éppen hogy csak vörös”), amely könnyedségével, egyszerűségével, gyümölcsös, virágos zamatával (a zamatokról az alábbiakban majd még részletesen is szólok) szerzett világhírnevet. És egy kitartó,  rendkívül jól felépített marketingnek köszönhetően.

            A Beaujolais vidék Burgundia déli részén fekszik egy hozzávetőlegesen  55 km hosszú és 11 – 14 km széles területen, ahol 20.234 hektáron sorakoznak a szőlőültetvények. Már a római korban is termeltek itt bort, a Középkorban a Bencés szerzetesek privilégiuma közé tartozott. A világhírű újbor a gamay nevű kékszőlő fajtából készül, ezt a fajtát a Beaune nevű várostól délre fekvő,  ugyanilyen nevű faluban nemesítették 1360-ban. Majd Burgundia hercege II. (Bátor) Fülöp 1395-ben hozott egy (bátor) rendeletet amellyel az elterjedt szőlőfajtát betiltotta és kivágatta, arra hivatkozva, hogy Burgundia nemes ültetvényeire nem való ez a középszerű bort adó plebejus szőlőfajta. Amely rokonságban áll az előkelő pinot noir-al, de igénytelenebb, művelése egyszerűbb, hamarabb virágzik, két héttel korábban érik és bővebb a termése. Bátor Fülöp rendeletét 1453-ban Jó Fülöp herceg is megerősítette kijelentvén: „Burgundia hercegei arról híresek, hogy a keresztény világ legjobb borait készíttetik. Megőrizzük ezt a hírnevünket!”. De mint ahogy egy korábbi Fülöpnek, a Szép becenévre hallgató de annál romlottabb IV. Fülöpnek sem sikerült 1307-ben kiirtani a templomos lovagokat, a gamay is túlélte a halálos verdiktet.

            A vidék szőlőgazdái termelték továbbra is a gamay-t és más fajtákat is, de a hivatalos hatóság Beaujolais-t egészen 1938-ig nem ismerte el Burgundián belül külön tájegységnek. Ahhoz, hogy Beaujolais országos hírnévre tegyen szert, bármennyire is furcsán hangzik, az irodalom is hozzásegített, Gabriel Chevallier Botrány Clochemerle-ben című 1932-ben megjelent bővérű humorú regénye. Az arról a vidékről származó író által megírt történet egy kigondolt nevű faluban játszódik (hogy konkrétan ne sértsen meg senkit), a szereplők itt élő polgárok, szőlős gazdák, noha a bortermelésről a legkevésbé esik szó, de minden másról igen mégpedig egy meglehetősen szabadszájú stílusban. A regény megjelent magyar fordításban is (1952-ben és 1963-ban), letölthető az elektronikus könyvtárból is (én is így olvastam) a jellegzetes francia vidéki szabadszájúságot a fordító merészebben is érzékeltethette volna... A regényről az 1950-es években készült egy sikeres film, a kor legjobb francia komikusának, Fernandelnek a főszereplésével, később, ha jól tudom filmsorozat is. A lényeg: Franciaországban immár mindenki tudta hol van Beaujolais és a vászonról megismerte a vidéket, a borászokat. Ezek után az onnan származó neves személyiségek, írók, újságírók, művészek mindent latba vettek, hogy a vidék borát is megismertessék. A nagy áttörés 1975-ben történt, amikor René Fallet író megjelentette a „Le Beaujolais nouveau est arrivé” című könyvét és a címbe foglalt mondat, amivel egykoron Lyonban jelentették be minden év november 15-én az új bor leggyorsabb termelőjének a megérkezését, (Párizsban 1970-től alkalmazzák), szlogenné vált. Ugyanebben az évben a beaujolais-i lobbisták elérték, hogy a Francia Parlament elnöke, Edgar Faure a Bourbon palotába hívatta a sajtót, tévét és ott promoválta a bortermelő nagyhatalom világhírnévre pályázó termékét. Megnőtt az érdeklődés, a kereslet, Beaujolais vidékén immár túlnyomó részben gamay-t termesztenek, az 1960-ban előállított mintegy 1000 hektoliter helyett manapság már 825.000 hektolitert termesztenek. Francia forrásból olvasom, hogy most már az a gond, hogy nem tudnak eleget kitermelni, a vásárlók között az utóbbi években megjelent Dél Korea, Kína és Oroszország is hatalmas igényekkel. Egyébként a marketing fogáshoz tartozik az is, hogy a korábbi, törvény által meghatározott dátumokhoz képest (november 13., november 22., november 15. – Magyarországon november 11.) az újbor megjelenésének napját 1985-ben november harmadik csütörtökjeként jelölték meg, egy héttel az amerikai Hálaadás ünnep előtt (hogy oda is elérhessen a sült pulyka mellé).

Nem kívánok amatőrként szakértőnek tetszelegni, de azt mindenképpen le kell írnom, hogy a Beaujolais újbor (az újbor azt jelenti, hogy erjedés után, érlelés nélkül palackozzák) szénsavas maceráció eljárással készül. Kizárólag kézzel szüretelnek azért, hogy a szőlőszem ép maradjon, ezzel kevesebb csersav (tannin) kerül a borba és az erjedés a szőlőszemen belül kezdődik meg. Az előírt legkisebb alkohol tartalom 9%, a 10,5-12 százalékos Beaujolais már „supérieur” jelzést kap. Mint említettem, az újbor gyors fogyasztásra való, legkésőbb néhány hónapig őrzi meg minőségét, a szakértők szerint legtovább a Moulin-á-Vent (magyarul szélmalom, a cimkén látható is a névadó szerkezet).

Bizonyára sok kezdő borfogyasztó került már olyan helyzetbe, hogy a társaságban akadt szakértő (vagy „szakértő”) aki elkezdte vallatni, hogy milyen zamatokat érez a boron. Ennek meghatározásához azonban a kiváló érzék mellett nagy tapasztalat és nem kevés képzelőerő szükséges. Az alábbiakban felsorolom, hogy a legismertebb Beaujolais borokon milyen zamatot kell felfedezni: 

Brouilly – áfonya, cseresznye, eper, ribizli,
Régnié – ribizli, málna,
Chiroubles – a viola illata
Fleurie – a neve már virágra utal, több féle virág illatát szívta magába,
Saint-Amour – sárga barack
Chénas – vadrózsa
Juliénas – pünkösdi rózsa, egyébként a legfűszeresebb bor,
Morgon – sárgabarack, őszi barack.

A legvégére egy anekdotát tettem félre: Brouilly Cru térségben (Beaujolais három térségre osztható, 96 faluban termelik a világhírű nedüt) létezik egy furcsa nevű, Pisse Vieille bor, a név magyarul „vénasszony pisijét” jelenti. Az elnevezés pedig onnan ered, hogy egy falubeli néni, miután meggyónt és távozott a templomból félreértette amit a pap utána kiáltott. „Ne pechez plus!” – figyelmeztette a pap („ne vétkezzen többé!”) amit a néni „Ne pissez plus!” –ként értett. Mármint, hogy többet ne pisiljen. Ezért az elkövetkezőkben titokban osont csak ki a szőlőtőkék közé pislantani.


  

2016. november 5., szombat

C2H5OH


Egy szívsebész, akinek szakosítása során alkalma volt részt venni egy szívműtéten a világhírű houstoni DeBakey Klinikán, mesélte: a műtét elhúzódott, az orvoscsoport tartott egy rövid szünetet, átvonultak a másik helyiségbe és frissítőként megittak egy-egy jeges viszkit. Majd folytatódott a műtét (immár sokkal jobb hangulatban – gondolom én).

            Tény, hogy egy pohárka tömény italnak a leggyorsabb és a legeredményesebb a relaxációs hatása. Ezt az orvosok is elismerik (személyesen ismerek ilyen orvost), de hozzáteszik: vigyázat, csak egy pohárral!
            Ez viszont nem létezik! – fűzik hozzá az igazi italkedvelők és az alkoholisták ismerősei, feleségei. Egy pohárnál csak az amatőrök, a rendkívül erős jellemű egyének és azok tudnak megállni, akik sietnek az autóbuszra.  Ezen kívül, régi igazság: páratlan számnál nem szabad abbahagyni, mert azt Dionüszosz zokon veheti! Jöhet a második, azután pedig a harmadik, mert három a magyar igazság. De ez már megint páratlan,  a négyes meg olyan semmilyen szám, ötön felül pedig már senki sem számolja (csak a csapos).

            Az alkohol, ami a szó szoros és átvitt értelmében is jót tesz a sebek gyógyításában, személyektől függően, különböző hatásokat vált ki. Megfigyeltem magamon, hogy nálam ilyenkor tódulnak az ötletek. Sok esetben meredek ötletek is, és abban az állapotban általában ezekhez csökönyösen ragaszkodom.  Az agy Zastava-motorja Forma 1-es fordulatszámra pörög fel, a megjelenő ötleteket, képeket ha lejegyzem józan állapotban csodálkozom, hogy mi minden nem érkezett be a szűröktől megszabadult huzatos agyamba. Ezért megtiltottam magamnak, hogy azt, amit alkohol befolyása alatt alkotok közzétegyem. Néhányszor megtörtént – még itt is, a blogomban – hogy nem tartottam be saját szabályomat és utána szégyenkeztem, viseltem a következményeit. A betódult ötletek között sok minden használható, de csak józan átdolgozás után. 
             Megtiltottam magamnak azt is, hogy mámoros állapotban sakkozzak. Mert olyan bátran, vakmerően lépegetek, olyan nagyszerűnek tűnő húzások jelentkeznek, hogy ... néhány ilyen partival lerontom pontszámaimat, amit azután józan erőfeszítéssel kell helyrehozni.
            Megtörtént olyan is, hogy festés közben iszogattam, a nagy hévvel, lendületesebb ecsetkezeléssel, harsányabb színekkel elkészült festményről akkor meg voltam győződve, hogy remekmű. Másnap, amikor viszontláttam a műteremben ... szerencsére a festéket még le tudtam kaparni (igaz, egy érdekes szellemkép maradt a vásznon, amit meg lehetett volna őrizni).
            Emlékszem, hogy milyen állapotban írtam meg az eddig legjobban sikerült zenei szerzeményemet. Nem alkohol hatására, hanem abban a boldog állapotban, amikor átszenvedett éjszaka után végre megszűnt a fogfájásom (mert kihúzattam).

            Az én tapasztalatom tehát az, hogy alkotni tiszta fejjel érdemes. Tudom és a művészet történelem számtalan példát jegyez olyan művészekről, akik éltek az alkohol és súlyosabb tudatmódosító szerek hatásával. Tény, hogy ezek a szerek az alkotóknál felturbósítják az ihletet. Ha hinni lehet az Amadeus című filmben látottaknak, még Mozartnak is a Requiem írása közben ott volt keze ügyében a páleszos üveg. Pedig neki nem volt szüksége az ihlet turbósítására, ő azon ritka kiválasztott alkotók egyike aki mennyiségben és minőségben is kivételes „anyagot” kapott. Itt természetesen nem kábítószerre gondolok, hanem az Univerzumból (vagy valahonnan) érkező Tiszta Ihletre.
Ami soha sem érkezik kívánságra, megrendelésre, van amikor egyáltalán nem. Ennek hiányát próbálják sokan az alkotás mámorának állapotával hasonló mesterséges mámor előidézésével helyettesíteni, ami segít megszabadítani a tér, az idő és a valóság béklyóitól. (Jut eszembe Hrabal mondása: „Itt Közép Európában nem érdemes kijózanodni...”)

Mindenki nagyon jól tudja, hogy a baj ott kezdődik, amikor az alkotó rabjává válik a mesterséges mámornak. „Az alkohol/kopjás fiatal gerincemet/a nyomorúság abroncsává görbíti már/lomha lángú poklos katlanában” – írta József Attila.  18 évesen! Nem kívánom most itt sorolni a szörnyű, tragikus sorsokat, közöttük talán – Csáth, Edgar Alan Poe, Van Gogh és Ady példája a legelrettentőbb. A Vér és arany hatujjú költője a végső stádiumban már napi 3-4 liter bort, egy üveg konyakot fogyasztott el és szívott el hozzá 120-140 szál cigarettát!

A topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola két tanulója – Váradi Ibolya és Torda Dorina – a tavasszal a TUDOK (Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája) versenyen nagydíjat nyertek művészet-pszichológiai kutatómunkájukkal. Az  ihlettel foglalkozva készítettek felméréseket a vajdasági  írók között, interjút, kérdőívet, fókuszcsoportot használva. A kérdések egyike az volt, élnek-e tudatmódosító szerekkel. A megkérdezettek fele azt állította, hogy soha nem alkotott még tudatmódosító szer hatása alatt, negyven százalékuk próbált már a hatásuk alatt alkotni, de nem rendszeres használó, és mindössze csak tíz százalék az, aki rendszeres használónak titulálta magát. A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy vajdasági  íróink túlnyomó részének  nem ezek a szerek határozzák meg az alkotásmódjukat. 

A maga is nagy piás hírében álló Weörös Sándor költő a mesterséges mámorban érkező sorokat „részeg firkálmányoknak” nevezte.
Azért el kell ismerni, Poe, Baudelaire, Jeszenyin, Ady vagy József Attila sorait olvasva, hogy-.

Végezetül – pedagógiai okokból, hátha fiatalok is olvasnak – szükségét érzem felhívni a figyelmet arra, hogy akiben nincs megfelelő adottság vagy tehetség, elfogyaszthat bármennyi páleszt, pelkót, vinyakot vagy akár abszintot, nem biztos, hogy annak művészi alkotás lesz a vége. Sőt!

Na, egészségünkre!
(Csak egyet, illetve kettőt, nehogy Dionüszosz zokon vegye!)

U.I.
A vegyészetben járatosak, például Kornélia, a becsei gyógyszerész szomszédasszony (ha egyáltalán olvassa a blogomat) már megfejtették a címbe foglalt képletet. Igen: az alkohol, pontosabban minden szeszes ital, az etanol vegyi képlete.