C2H5OH

Egy szívsebész, akinek szakosítása során alkalma volt részt venni egy szívműtéten a világhírű houstoni DeBakey Klinikán, mesélte: a műtét elhúzódott, az orvoscsoport tartott egy rövid szünetet, átvonultak a másik helyiségbe és frissítőként megittak egy-egy jeges viszkit. Majd folytatódott a műtét (immár sokkal jobb hangulatban – gondolom én).

            Tény, hogy egy pohárka tömény italnak a leggyorsabb és a legeredményesebb a relaxációs hatása. Ezt az orvosok is elismerik (személyesen ismerek ilyen orvost), de hozzáteszik: vigyázat, csak egy pohárral!

            Ez viszont nem létezik! – fűzik hozzá az igazi italkedvelők és az alkoholisták ismerősei, feleségei. Egy pohárnál csak az amatőrök, a rendkívül erős jellemű egyének és azok tudnak megállni, akik sietnek az autóbuszra.  Ezen kívül, régi igazság: páratlan számnál nem szabad abbahagyni, mert azt Dionüszosz zokon veheti! Jöhet a második, azután pedig a harmadik, mert három a magyar igazság. De ez már megint páratlan,  a négyes meg olyan semmilyen szám, ötön felül pedig már senki sem számolja (csak a csapos).

            Az alkohol, ami a szó szoros és átvitt értelmében is jót tesz a sebek gyógyításában, személyektől függően, különböző hatásokat vált ki. Megfigyeltem magamon, hogy nálam ilyenkor tódulnak az ötletek. Sok esetben meredek ötletek is, és abban az állapotban általában ezekhez csökönyösen ragaszkodom.  Az agy Zastava-motorja Forma 1-es fordulatszámra pörög fel, a megjelenő ötleteket, képeket ha lejegyzem józan állapotban csodálkozom, hogy mi minden nem érkezett be a szűröktől megszabadult huzatos agyamba. Ezért megtiltottam magamnak, hogy azt, amit alkohol befolyása alatt alkotok közzétegyem. Néhányszor megtörtént – még itt is, a blogomban – hogy nem tartottam be saját szabályomat és utána szégyenkeztem, viseltem a következményeit. A betódult ötletek között sok minden használható, de csak józan átdolgozás után. 

             Megtiltottam magamnak azt is, hogy mámoros állapotban sakkozzak. Mert olyan bátran, vakmerően lépegetek, olyan nagyszerűnek tűnő húzások jelentkeznek, hogy ... néhány ilyen partival lerontom pontszámaimat, amit azután józan erőfeszítéssel kell helyrehozni.

            Megtörtént olyan is, hogy festés közben iszogattam, a nagy hévvel, lendületesebb ecsetkezeléssel, harsányabb színekkel elkészült festményről akkor meg voltam győződve, hogy remekmű. Másnap, amikor viszontláttam a műteremben ... szerencsére a festéket még le tudtam kaparni (igaz, egy érdekes szellemkép maradt a vásznon, amit meg lehetett volna őrizni).

            Emlékszem, hogy milyen állapotban írtam meg az eddig legjobban sikerült zenei szerzeményemet. Nem alkohol hatására, hanem abban a boldog állapotban, amikor átszenvedett éjszaka után végre megszűnt a fogfájásom (mert kihúzattam).

            Az én tapasztalatom tehát az, hogy alkotni tiszta fejjel érdemes. Tudom és a művészet történelem számtalan példát jegyez olyan művészekről, akik éltek az alkohol és súlyosabb tudatmódosító szerek hatásával. Tény, hogy ezek a szerek az alkotóknál felturbósítják az ihletet. Ha hinni lehet az Amadeus című filmben látottaknak, még Mozartnak is a Requiem írása közben ott volt keze ügyében a páleszos üveg. Pedig neki nem volt szüksége az ihlet turbósítására, ő azon ritka kiválasztott alkotók egyike aki mennyiségben és minőségben is kivételes „anyagot” kapott. Itt természetesen nem kábítószerre gondolok, hanem az Univerzumból (vagy valahonnan) érkező Tiszta Ihletre.

Ami soha sem érkezik kívánságra, megrendelésre, van amikor egyáltalán nem. Ennek hiányát próbálják sokan az alkotás mámorának állapotával hasonló mesterséges mámor előidézésével helyettesíteni, ami segít megszabadítani a tér, az idő és a valóság béklyóitól. (Jut eszembe Hrabal mondása: „Itt Közép Európában nem érdemes kijózanodni...”)

Mindenki nagyon jól tudja, hogy a baj ott kezdődik, amikor az alkotó rabjává válik a mesterséges mámornak. „Az alkohol/kopjás fiatal gerincemet/a nyomorúság abroncsává görbíti már/lomha lángú poklos katlanában” – írta József Attila.  18 évesen! Nem kívánom most itt sorolni a szörnyű, tragikus sorsokat, közöttük talán – Csáth, Edgar Alan Poe, Van Gogh és Ady példája a legelrettentőbb. A Vér és arany hatujjú költője a végső stádiumban már napi 3-4 liter bort, egy üveg konyakot fogyasztott el és szívott el hozzá 120-140 szál cigarettát!

A topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola két tanulója – Váradi Ibolya és Torda Dorina – a tavasszal a TUDOK (Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája) versenyen nagydíjat nyertek művészet-pszichológiai kutatómunkájukkal. Az  ihlettel foglalkozva készítettek felméréseket a vajdasági  írók között, interjút, kérdőívet, fókuszcsoportot használva. A kérdések egyike az volt, élnek-e tudatmódosító szerekkel. A megkérdezettek fele azt állította, hogy soha nem alkotott még tudatmódosító szer hatása alatt, negyven százalékuk próbált már a hatásuk alatt alkotni, de nem rendszeres használó, és mindössze csak tíz százalék az, aki rendszeres használónak titulálta magát. A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy vajdasági  íróink túlnyomó részének  nem ezek a szerek határozzák meg az alkotásmódjukat. 

A maga is nagy piás hírében álló Weörös Sándor költő a mesterséges mámorban érkező sorokat „részeg firkálmányoknak” nevezte.

Azért el kell ismerni, Poe, Baudelaire, Jeszenyin, Ady vagy József Attila sorait olvasva, hogy-.

Végezetül – pedagógiai okokból, hátha fiatalok is olvasnak – szükségét érzem felhívni a figyelmet arra, hogy akiben nincs megfelelő adottság vagy tehetség, elfogyaszthat bármennyi páleszt, pelkót, vinyakot vagy akár abszintot, nem biztos, hogy annak művészi alkotás lesz a vége. Sőt!

Na, egészségünkre!

(Csak egyet, illetve kettőt, nehogy Dionüszosz zokon vegye!)

U.I.

A vegyészetben járatosak, például Kornélia, a becsei gyógyszerész szomszédasszony (ha egyáltalán olvassa a blogomat) már megfejtették a címbe foglalt képletet. Igen: az alkohol, pontosabban minden szeszes ital, az etanol vegyi képlete.