Ne felfegyverzett gyerekekkel!

A villamos falára felragasztott plakáton egy pelyhes állú, dacos tekintetű kamasz látható méretes, felnőtt által levetett agyonviselt, kopott nagykabátban. A vállán puska. A felirat: Dózsa László, 1942 - . Jobbról nagyobb betűkkel: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

            A villamos ablakán keresztül egy óriás plakáton akad meg a szemem. A fotó ismerős. Fiatal szőke lány, szintén elszánt tekintettel valamelyik pesti utcán 1956-ban a forradalom idején. Az ő vállán is fegyver: orosz körtáros karabély. A felirat: Szeles Erika, 1941 – 1956. Nagyobb betűkkel: „Éjen a magyar ...”

            Az 56-os forradalom közelgő évfordulójának alkalmából kerültek ki ezek a plakátok. Feltételezem, hogy október 23-áig a „Ne kockáztasson...” kezdetű óriás plakátok helyére is hasonlóakat ragasztanak.

            Laci 14 évesen vett részt a forradalomban. Túlélte (az alábbiakban kiderül: a véletlennek és kivételes szerencséjének köszönhetően).

            Erika 15 éves volt. Nyaklövést kapott és a Péterfy utcai kórházban elhunyt.

            Az 1956-os forradalom 2700 áldozata közül, az 56-os Intézet kutatása szerint 44 százalékuk 25 évnél fiatalabb volt! Közöttük sokan (pontos szám nem ismert) középiskolások. Többnyire ipari tanulók. Erika is szakácsnak tanult és a Béke szálloda konyháján dolgozott.

            Mit tudtak ezek a gyerekek 14-15 évesen a forradalomról? Miért csatlakoztak? Szüleik tudták?

            Mit tudtak ezek a gyerekek a forradalomról, amikor a  forradalomban részt vevő felnőttek is különböző okokból ragadtak fegyvert.

Egy közös érdek volt: a szabadság.

Szabadság. Milyen tartalommal? Milyen társadalmi rendszerben?

            Történelmi tény, hogy Nagy Imre kormánya – erre minden évben a forradalom leverésének évfordulóján világosan emlékeztet a Nagy Imre Társaság – olyan társadalmi rendszert szeretett volna, mint amit Jugoszláviában kezdtek megvalósítani: a szovjetek nélkül, önálló, független országot munkástanácsokkal stb. A kommunista rendszer megreformálását.

            Sokan nyugati féle demokráciát tűzték ki célul. Többpártrendszerrel. Lényegében a korábbi (jobboldali, nemzeti) polgári Magyarországhoz való visszatérést. Tito és a jugoszláv vezetés hozzáállása a magyar forradalomhoz akkor változott meg, amikor ezt a tartalmat is közölték Budapestről Belgráddal. „Ha a forradalmárok a kapitalizmus és a többpártrendszer restaurációjáért harcolnak, azt már nem támogatjuk.”

            Voltak a forradalmárok között olyanok, akiket már az új kommunista hatalom hurcolt meg a Világháborúban kinyilvánított szerepvállalásukért és, akik elérkezettnek látták az időt a revansra a kommunisták és a szovjetek ellen. És szélsőséges érzelműek is.

            Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy „56-os magyarral”, aki a rendszerváltás után tért vissza Amerikából. Elmesélte rendhagyó történetét, menekülésének okát: zsidó származása miatt űzték el munkahelyéről, egy nyomdából az ott éppen többségben lévő antiszemiták.

            Erika és Laci mit szeretett volna?

            Felfogták ők egyáltalán a súlyát és a veszélyét tettüknek, kalandjuknak?

           

Sajtóban olvastam Dózsa László visszaemlékezését. Az elején kalandvágyból csatlakozott a forradalmárokhoz. Molotov-koktélokat dobáltak a tankokra. Cikáztak a harckocsik között a golyózáporban. „Élveztük, hogy nem találtak el bennünket” - mondta. Szavai szerint később már a haza megmentése vezérelte, mert látták, hogy „lábbal tiporják a szabadságunkat” – nyilatkozta hatvan év után. A forradalom leverése után kivégzőosztag elé állították. A golyó nem volt halálos. Tömegsírba került a kivégzettekkel együtt. Egy sírásó vette észre a temetőben, hogy még él és a kórházba vitte.

Szeles Erika történetéről a Szombat c. zsidó politikai és kulturális folyóirat internetes kiadásában olvastam. A mostani plakáton is látható fotó 1956 őszén bejárta a nyugati sajtót. A fényképet Vagn Hamen nevű dán fotoriporter készítette (mellesleg Erika tudott dánul, mert gyermekkorában a Red Banert szervezeten keresztül járt Dániában, lehet, hogy a fotós nem véletlenül találkozott vele Budapesten). A (fekete-fehér) képen szőke, valójában vörös hajú és szeplős fegyveres pesti lány tekintete a bátorság és a remény szimbólumaként járta meg a lelkiismeret furdalással gyötrődő (?!) nyugati lapokat.

1956 november 7-én érte a halálos nyaklövés.

Sírján a következő felirat olvasható: „Felejthetetlen drága kicsi lányom, Erikám!”

A lap kinyomozta családi kapcsolatait is. Megtalálta, hogy Erika édesanyját Blumenfeld Noéminak hívták. Három éves kora óta egyedül nevelte kislányát (Budapesten, a VIII. kerületben a Bezerédi utca 11. szám alatt), mert férje 1944-ben a budapesti gettóban hunyt el. Éhen halt.

A lap írása szerint Blumenfeld Noémi később beleőrült férje és kislánya elvesztésébe.

Létezik-e olyan forradalom, olyan eszme, olyan célkitűzés ami igazolná a gyermekek részvételét fegyveres harcokban, hadi cselekményekben?

Dokumentum-filmeken láttunk képsorokat a náci egyenruhába öltöztetett és kiképzés nélkül a frontra küldött német gyerekekről, újjabbkori híradásokat, ahol az Iszlám állam kiskorúakat képez ki harcra és terrorista cselekményekre...

Volt ahol legendákat építettek fel gyermek-hősökről. Az egykori Jugoszláviában képregény sorozat futott két talpraesett gyermek-partizánról, Mirkoról és Slavkoról (egy jelenet a képregényből: Mirko odakiált Slavkonak „Vigyázz, golyó!” Slavko az utolsó pillanatban elrántja fejét: „Köszönöm Mirko, hogy megmentetted életemet”) Mintha csak egy kalandról, egy játékról lenne szó („Cirkálni a harckocsik között...”), ahol a gyermekek bemutatják találékonyságukat, vadnyugati revolverhősöket meghazudtoló módon halomra lövik a korlátolt felfogású német katonákat és példát mutatnak az új korosztályoknak is elszántságból, hazafiasságból...

A nemes cél, a hőstett, a hazafiasság, a készség, hogy „életüket adták a szabadságért” sem mentesíti azokat a felnőtteket, akik megengedték, hogy a gyermekek is velük harcoljanak, akik puskát, Molotov koktélt adtak kezükbe, esetleg még harci utasításokat is!

Emlékezzünk rájuk, de inkább ne mint a forradalom hőseire, hanem áldozatokra. A felnőttek felelőtlenségének áldozataira!