Latin tanár

 

Est modus in rebus.

Nem rébuszokban fogok az alábbiakban értekezni. Nem rejtélyes feladatot fogok közzétenni, ami első nézésre összefüggéstelen betűkből, szavakból vagy jelekből álló feladvány. Ami a megfejtés után értelmes mondatot vagy szöveget eredményez. 

Akik a múlt században gimnáziumba jártak, azok értik a fenti latin mondat értelmét. A fiatalabbak – ha akad ilyen olvasóm, amit nagyon remélek - nem biztos.

Bevallom, nem tudom, tanítanak-e még latin nyelvet a gimnáziumokban?

Úgy tudom, hogy Szerbiában a társadalmi szakon 2011-ben végrehajtott oktatási reform során egy évre szűkítették a latin nyelv oktatását. A természeti tudományok szakán nem tanítják. Pedig például az orvosi egyetemre erről a szakról pályáznak a fiatalok és a medicinában a latin nyelv enyhén szólva is használatos

A becsei gimnáziumban mi még két éven keresztül tanultunk latin nyelvet. A megboldogult Radovan Nićetin egy szigorú tanárnak számított, francia és latin nyelvet oktatott. Ami oktatásából maradandónak bizonyult: mindenkinek meg kellett tanulni 100 latin mondást. Többek között a fentit is. Hiszen ezeket klasszikus római írók, filozófusok, személyiségek fogalmazták meg, sajátos értékként évszázadokon keresztül megőrizte az emberi civilizáció. Hasznos tanácsok az élethez, az életvitelhez, a gondolkodáshoz, viselkedéshez.

Az egyetemen francia nyelv és irodalom szakon diplomáztam. Négy szemeszteren keresztül tanultam, majd sikeresen vizsgáztam latin nyelvből. A diplomám alapján akár taníthatnék is latin nyelvet, de bevallom, sajnos túl sokat felejtettem és nem tudnám vállalni. Utoljára 1976-ban foglalkoztam komolyan a latin nyelvvel.

Szerettem a latin órákat az egyetemen. Az újvidéki Bölcsészeti Kar központi épülete a Njegoš utcában volt, de kisebb létszámú karok (ilyen volt a francia tanszék) esetében bizonyos előadásokra, helyszűke miatt Újvidék régi, polgári városrészében, a Zmaj Jovan sétálóutcából nyíló, Svetozar Marković (ismertebb néven Pašić) utcai hangulatos épületében került sor. (Később ezt az épületet adták át a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémiának, itt található az akadémia székháza). Itt oktatta egy nagyon idős, nyugdíjból visszahívott tanár a latin nyelvet és irodalmat, aki mellesleg a közelben lakott. Olyan idős volt, hogy azzal viccelődtünk, hogy ő még személyesen ismerte Vergiliust, Horatiust, esetleg Caesart is.

Nem tudom, hogy a magyarországi gimnáziumokban tanítják-e még a latin nyelvet. Egy személyes tapasztalat azt a gyanút táplálja, hogy a latin nyelv, mint szükségtelen, az itteni oktatási reform áldozataként megszűnt.  Néhány évvel ezelőtt a Nagymező utcában (festéket mentem vásárolni az ott található művészellátó boltba) egy csoport közmunkásra figyeltem fel, akik az utcát söpörték, ürítették a szemetesládákat és ilyen hasonló feladatokat hajtottak végre az akkoriban beindult közmunkás program keretében („nem adunk csak úgy segélyt, dolgozzanak meg érte!”). Egy szakállas, kinézete, megjelenése alapján a többi közmunkástól eltérő megjelenésű idősödő személyre figyeltem fel, aki félrevonultan és rezignáltan majszolta a szendvicsét a félórás ebédszünetben. Beszédbe elegyedtem vele. Elmondta, hogy latin és ógörög nyelv tanára, régebben gimnáziumban oktatott, de megszűnt a latin nyelv tanítása, munka nélkül maradt és behívták közmunkára. Mert egyébként nem folyósítják a segélyt!

 Kis híján elsírtam magam keserűségemben, hogy hova jutott ez a társadalom! Aki nem tud pénzt csinálni, az haszontalan, arra nincs szükség! 

Mindent mértékkel!

Ez a lényege a bejegyzés elején közölt latin szentenciának. Erről terveztem írni. De miután eszembe jutott a Nagymező utca-i szemetesládákat ürítő latin tanár, elment a kedvem minden más értekezéstől. Talán majd máskor folytatom.

Végezetül: létezik egy latin mondás, amit a hatalmon lévő párt szlogenként használhatna, ha emlékeznek, még amit annak idején a gimnáziumban tanultak (már aki járt gimnáziumba). A mondás része a párt elnevezése is, ezért találom célszerűnek: Haec est victoria, quae vincit mundum, fides nostra!

A szentencia nem tartozik az ismertek közé, közlöm a fordítást: És az a győzelem, a győzelem a világ felett, a mi létünk!

Post scriptum:

Amikor megkóstoltam megállapítottam, hogy gasztronómiai pályafutásom legfinomabb pörköltéjét főztem meg ma. Mert tartottam magam a bölcsességhez: mindent mértékkel!

Úgy emlékeztem, hogy lekapcsoltam a gázt a pörkölt alatt. Kiderült, hogy nem! Amíg a fenti bejegyzést leírtam (50 perc) leégett!

Az égett szagra rohantam át a szobából a konyhába.

Már későn!