Meteorológus

Az általános iskola nyolcadik osztályának második félévében az utolsó írásbeli dolgozatban arról kellett írni, miként képzeljük el jövőnket, milyen foglalkozást, hivatást szemeltünk ki magunknak. Logikus téma a Kis érettséginek is nevezett mérföldkőhöz közeledve. (Most utólag azon gondolkodom, mit írtak azok az osztálytársaim, akik előtt világos volt, hogy iskolai tanulmányaikat ezen a ponton be is fejezik, örülve annak a sikernek, hogy egy-két osztály ismétlése után a zsebben érezték a nyolcosztályos végzettséget)

            Abban a dolgozatban azt írtam, hogy meteorológus leszek.

            Mit írtam a másfél oldalas fogalmazásban azon felül, hogy nevesítettem az elhatározást?

            A jövendő munkahelyemet repülőtéren képzeltem el. Akkor még Becsének nem volt repülőtere (azóta sincs, de még Újvidéknek is csak egy komolytalan, félmillió lakosú, fővárosi státusról álmodó székvároshoz méltatlan,  füves reptér), ami nagyvárosba való elköltözés tényét vetítette elő. A reptéri meteorológust nagyon fontos személyiségnek képzeltem el, aki übereli a légi irányítókat is.

Ő figyelmezteti a pilótát, hogy a gép kaphat balról egy erőteljes szélpofont, vagy, hogy ne is ereszkedjen lejjebb, mert a kifutópálya és környéke ködbe burkolódzott... A tévében szereplés lehetősége nem nyomott latba, annál inkább a jövőbe látás megnyilvánulása: a meteorológus tudja, hogy húsz perc múlva zivatar zúdul a városra és nem indul el esernyő nélkül a strandra.   

            Nem volt ez azért egy megfontolt, álmatlan éjszakák töprengései után eltökélt szilárd elhatározás. Pláne nem megingathatatlan terv, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a gimnáziumban nem természeti, hanem a társadalmi tudományok felé fordultam (nem a tudományok vonzottak oda, hanem a haverok). Ahol a negyedik évben már nem is tanítottak fizikát, vegytant, matematikát... E tudományok ismerete nélkül pedig annyi eséllyel pályázhattam volna a felvételin, mint a fentiekben zárójelben említett osztálytársaim.

            Nem lett belőlem meteorológus, de ennek ellenére a szép felhők kémlelésével (is) járó tudomány műkedvelő szinten érdeklődési területemen maradt. Nem csak a különös alakzatú és másodpercenként szebbnél szebb színárnyalatokban változó felhőket szeretem figyelni (ezt inkább a festészetben használom fel), érdekelnek a mérési adatok, ezeknek okai és következményei is.

            Először a legfontosabb analóg műszereket vettem meg amelyek alapján a hőmérséklet, a légnyomás és a levegő páratartalmának alakulását tudtam kísérni. Később vásároltam egy digitális műszert, ami a külső, belső hőmérsékletet és a légnyomást mérte. A külső adatokat egy mikroportszerű érzékelő továbbította egy zsinóron keresztül (amibe a múltkor belebotlottam, elszakadt, de sikeresen összecsavartam a szálakat). Ezzel már teljesebbé vált a kép (ezen felül erős hideg front közeledtére a fejfájásom is felhívta a figyelmemet).

            Nemrégiben tovább léptem. A meglévő műszereket – ragaszkodó típus vagyok – megtartva, vettem egy komolyabb digitális kütyüt. Ennek érzékelője már wireless küldi az adatokat fél percenként, akár 20 méter távolságból is. Ez a távolság már udvart, vagy kertet feltételez, amivel nem rendelkezem. A teraszon helyeztem el, ráakasztottam az analóg barométer tartójára. A helyhiány miatt nem vásároltam meg a szélmérő műszert, mert azon kívül, hogy nem tudtam hova rögzíteni, a terasz keleti, észak-keleti és délkeleti irányból szélvédett, tehát ... A csapadékmérő az elfért volna, de azt magam is látom, ha nagyon szakad az eső, hogy szélsőséges időjárási jelenséggel szembesülünk. A hó vastagságát meg tudom mérni vonalzóval. Az új műszer rendelkezik még egy, számomra igen fontos tulajdonsággal: meghitt (wireless) kapcsolatban áll a Frankfurtban elhelyezett atomórával akitől abszolút pontos időt kap (arról írtam már, hogy karóráimat már rég óta naponta ellenőrzöm, hogy másodpercnyi pontossággal járjanak, mert-).

            Vasárnap reggel – ködös, falevelet sárgító, novemberi csípős reggel volt – arra lettem figyelmes miközben békésen kávézgattam, hogy egy cinege madár szállt rá a kint elhelyezett érzékelőre. Elrepült, majd rövidesen visszajött (vagy egy másik, ki tud köztük különbséget tenni). Lábujjacskáival a műszer oldalába kapaszkodott és szinte fejjel lefelé behajolt a műszer elé. A cinege nem egy nagy tömegű állat, attól nem tartottam, hogy leesik alatta a mérő.

Mi vonzotta oda?

 Először a fél percenként villanó piros fényre gondoltam. Azután észrevettem hogy a kijelzőn látható hőmérséklet és páratartalom adatai előtt forgatja fejecskéjét.

            Hát persze: jön a tél. Érdekli a cinegét is, meddig halaszthatja a cipő vásárlását.