2017. február 19., vasárnap

A Dal: vény nélkül


Az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának zsűrije végre elállt attól a téves rögeszmétől, amihez az elmúlt évek során kitartóan ragaszkodtak, hogy a dalfesztiválra úgymond „eurovíziós hangzású produkciót” keressenek. Ehhez a feleszméléshez kellett a tavalyi kudarc: a magyar könnyűzene megmondhatói által meghatározott „eurovíziós recept” szerint  infantilis műszenvedéssel előadott mesterségesen összerakott műdal gyenge helyezésén csak a rögeszméjükhöz ragaszkodók lepődtek meg. Egy igazán jó szerzeményhez nem recept, hanem ihlet kell. Ennek megfelelően az idén A Dal megmondhatói, és általuk a zsűri, már egyedi, eredeti produkciót kerestek. Ami – mint ahogy ezt a zsűri legtapasztaltabb tagja, Frenreisz Károly meg is fogalmazta – nem olyan mint tizennyolc másik, hanem olyan, amire a közönség felkapja fejét. Megtalálta.

            A kieséses rendszerű feleslegesen hosszúra nyújtott zenei tornán a köztévé által sugárzott műsorban harminc szerzemény indult. Ezek között meglepően gyenge produkciók is, ami miatt elkezdtem a zsűri ízlésében kételkedni, mert nehezen tudtam elhinni, hogy a beérkezett háromszáz dal között nem akadtak jobbak. A gyenge produkciók jelenléte azonban segített a versenyen, simán elhullottak, és a múlt szombaton, február 18-án megtartott döntőben a négy legjobb közé a zsűri valóban a legjobbakat juttatta. Persze, érezhető volt azok csalódása, akik a döntőben, a cél előtt estek ki, például Tóth Gabié, aki nagy reményekkel indult a versenyen és szerzeményét sokkal jobbnak hitte, mint amilyen volt...

            A hatfordulós sorozat alatt számos fenntartás fogalmazódott meg bennem a zsűrivel szembe – legjobban azért, mert Zséda és Caramel a kollegialitás téves értelmezése miatt túlfinomkodták mondandójukat, nem merték, nem tudták, vagy nem akarták vállalni az őszinte bírálatokat – de a döntő négyes teljesen megegyezett az én mércém és ízlésem szerint kiválasztottakkal. Nem csak a zenében, hanem egyáltalán a művészeti alkotásban az ihletettséget, az őszinteséget, átélést, emotivitást keresem és értékelem. Megérint-e, hat-e rám az alkotás és milyen mértékben? Hagytam én már el agyondicsért és agyondíjazott hegedűművész koncertjét azért, mert a produkciójával egy félsóhajnyi érzelmet sem közvetített, csak a virtuozitást. Igen, számomra magában a virtuozitás az „csak” kategória. Egy előadó legyen őszinte, adja ki szívét-lelkét ha színpadra lép!

            A döntőbe jutó négy közül három produkcióban érezhető volt ez a követelmény. Radics Giginek  (akit éveken keresztül csak tizenhat évesnek ismertünk, majd hirtelen felnőtt) „csak” az énekvirtuozitása nem volt elegendő a győzelemhez. Nyilván ő Magyarország egyik legjobb női hangja, kvalitásai akár túlívelhetnének a határokon is, egészen a nemzetközi élvonalig. De számomra nagyon zavaró az őszinteség hiánya, mintha egy kivülről meghatározott, minden részletben kidolgozott egyéniséget erőltetne magára, egy maszk mögé bújtatva valódi énjét. Az „eurovíziós receptre” készült, virtuozitást megkövetelő szerzeményt, amit légszomj-veszéllyel járó, túl sok, angol nyelvű szöveggel spékeltek meg, Gigi tökéletesen előadta. Megjelenése, ruhája is tökéletes volt, de-.

            Még nehezebb szerzeményt és még nehezebb feladatot vállalt fel az idei verseny nagy felfedezettje, Kanizsa Gina. Az eredetien felépített, igényes akkordmeneteken ívelő, különböző ritmus szerkezetekbe  helyezett dal és a hibátlan előadás megérdemelte volna a győzelmet. Csak ez a szerzemény egy kicsit „sok” az átlagos közönségnek, ezt többször meg kell hallgatni, nem instant a hatása.

            Kellemes meglepetést okozott a fiatal Závodi-Berkes páros jól hangszerelt, modern hangzású, ihletett produkciója. Sokan már előre féltik, hogy idő előtt elkapatja magát a már zseninek kikiáltott Závodi Marcel. A zenében a kivételes tehetség korán megmutatkozik és hogy kivételes tehetség, az is bizonyítja, hogy a magyar zenei alkotókat jól ismerő Hajós András a Dalfutár sorozatába is beválogatta Marcelt. Akinek a vezetékneve cseng ismerősen: az édesapja Závodi Gábor ismert billentyűs, zeneszerző, szövegíró, producer, Demjén Rózsi zenekarának a vezetője, többek között Rúzsa Magdival is évek óta együttműködik.

            Jól tette a 2005-ös Megasztárban bemutatkozó, majd Majka néhány nagy sikerű produkciójában jelentkező Pápai Joci hogy visszavonult egy évre, azzal a céllal hogy megtalálja önmagát „semmilyen zenei trendet és klisét nem követő” saját zenei egyéniségét. Az Origo című szerzeménye megható erejű, új, de ősi, ötvözi a magyar népzenét, az autentikus cigányzenét és a modern rapet. Nem tartozom az etno és a világzene kedvelői közé, de ez a produkció, aminek művészi értékéhez jelentősen hozzájárult a Virág Alexandra koreográfiája (a fiatal cigány lány a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója) már első hallásra, látásra lenyűgözött.. Teljesen megérdemelték a győzelmet, amihez a több mint százezer szavazó juttatta és a megtisztelő feladatot, hogy ők képviseljék Magyarországot a májusban sorra kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon.

            Végre egy értékes, őszinte és autentikus alkotás fogja képviselni a magyar zenét. Ami olyan orvosság amihez nincs és nem is kell recept. Vény nélkül kapható, ha az ember jó helyen kutat.


1 megjegyzés: