You'll Never Walk Alone (2.)

Sejtem, hogy az olvasók többségét liverpooli beszámolómból a lényeg, a Beatles és az Anfield Road érdekli. Türelemre intenék, hiszen az előjáték csak fokozza az izgalmakat. Erről jut eszembe az újvidéki szomszédom, aki pornó-kompillációkat gyártott a türelmetleneknek: kivágott minden előjátékot és csak a „fűrészelést” vágta össze. Ez a megoldás hasonló, mint amikor focimeccsről csak a gólokat mutatják be. Holott tudnivaló, hogy a teljes élmény nem csak a gól, hanem az is, hogy mi történt előtte.

            Mi sem nyomultunk a repülőtérről egyenesen a Cavern klubba. És a belépőjegyünk a szombati meccsre is ekkor, érkezésünkkor, csak ködös ígéretként élt reményeinkben. Csak lassan, sorjában!

            Lakásunk Liverpool előkelő negyedének számító Crosby városrészben volt. A tenger parton. Lóci ennek külön örült, mert az immár rendszeresen jelentkező kínos tavaszi allergiáját a sós tengeri levegő feloldotta. Crosby arról nevezetes, hogy a tengerpartján, a homokos fövényen, 3,2 kilométer hosszúságban 100 drb egyforma, vasból kiöntött 189 cm magas (egyenként 650 kg súlyú!)  emberfigurát szórtak szét. 

A performansz abból az alkalomból készült, hogy 2008-ban Liverpool volt Európa kulturális fővárosa. Az életnagyságú szobrokat 2007 novemberében helyezték el, a figurákat Antony Gormley szobrász saját alkatára formázta. Az egészben csak az jelentett gondot, hogy a figurák anyaszült meztelen férfit ábrázolnak, a szobrokat nem Dávid méretű (4 cm-res), hanem méretesebb fütyi ékesíti, ezért kellemetlen, hiszen kisgyermekes családok is szívesen sétálnak a crosby-i tengerparton. Emiatt a parton lévő szobrokat gyakran felöltöztetik. Egyébként a tengerparton előkelő, újonnan épült villák sorakoznak, házigazdánk szerint itt laknak a dúsgazdag focisták (nem is Everton, vagy más munkásosztály lakta városrész egyhangú sivár sorházaiban).

A John Lennon repülőtértől viszonyítva Crosby fekvését úgy lehet érzékeltetni mint a Liszt Ferenc repülőteret (Liverpoolnak John Lennon, Budapestnek Liszt Ferenc – mindkettő zenész) a III. kerülethez. Tehát: ismerős reláció. Hasonlóan mint ahogy én szoktam repülőn érkező vendégeimnek, Alan is útközben, a városon áthaladva, ismertette Liverpool fő nevezetességeit (közben, persze mindenki tudja, aki Liverpoolba érkezik, hogy nem a Székesegyház, nem a .... hanem a Beatles a legfőbb nevezetesség). És hasonlóan, mint ahogy én is szoktam, mielőtt haza érkezünk, egy útközbe eső boltban bevásároltunk sörből és tekintettel a nem messze lévő Skóciára, skót nedűből is.

            Lóci is, én is – röviden fogalmazva – kommunikatív személyiségek vagyunk, szívesen és gyorsan barátkozunk, a pozitív viszonyulást és az optimizmust terjesztjük, és végső soron, tudunk muzsikálni is. Röviden fogalmazva és focinyelven szólva „letámadással, meredeken az első labdára” indítottunk, amire házigazdáink igencsak fogadókésznek bizonyultak. Ennek köszönhetően az esti Liverpool-Everton rangadóra már szívélyes barátságban, mintha legalább tíz éve ismernénk egymást, érkeztünk.

            Minden brit állampolgárnak családi hagyomány szerint, hasonlóan mint a szerbeknél a védőszent, tudvalevő, hogy melyik klubnak szurkol. A királyi család az Aston Villának, például. Házigazdáink is már előre tudatták: Alan Liverpool szurkoló, felesége Jani (ezt meg kell magyarázni: dzseninek kell ejteni és véletlenül sem szabad, a magyar férfi becenévvel felmerülő hasonlatosság kapcsán esetleg más kapcsolat gyanújával összekeverni) pedig Everton rajongó. Ugyanígy minden brit állampolgárnak van kedvenc pubja. A pub, lényegében kocsma, a rövidítés a public (nyilvános) meghatározásból ered, ugyanis léteznek zárt körű és nyilvános klubok.

            Liverpoolban az ötnapos tartózkodás alatt számos pubot kerestünk fel. Akár pályázhattunk volna Matolcsy-féle pályázaton tanulmány elkészítésére is „A liverpooli pubok a magyar honfoglalás tükrében, külön tekintettel a Kelet Afrikai országok jövő évi költségvetésének alakulására” címmel. Tiszteletünket tettük a legelegánsabb belvárosi puboktól kezdve a leglepusztultabb munkásosztály által látogatott iszoldákig.

            Házigazdáink törzshelye a nem messze lévő Brooke Hotel nevezetű vendéglátóipari létesítményben volt. Ez egy olyan tágas, előkelőbb pub, több teremmel, billiárd-asztallal, kerthelyiséggel. Itt mindenki mindenkit ismert, családtagként üdvözölt. Minden teremben nagy monitorokon keresztül lehetett követni a mérkőzést. Hogy ki kinek szurkolt nyilvánvalóvá vált az első Liverpool gól után: az Everton szurkolók ülve maradtak. A mérkőzés az LFC 4:0-és megalázó győzelmével ért véget, amiről a másnapi 72 oldalas Echo című helyi lap tíz oldalon tudósított (!!!). A lefújás után a Liverpool szurkolókkal együtt,

kellő alázattal elénekeltük, mintegy főpróbaként a szombati meccsre (amire még mindig nem tudtuk, hogy bejutunk-e) a You’ll Never Walk Alone himnuszt. Óriási ünnepség vette kezdetét, folyt a sör, az LFC szurkolók egymás nyakába borultak (a „kékek” szurkolói hallgatagon félrevonultak). Engem is kitörő örömmel átölelt egy helybéli angol menyecske, amitől meglehetősen kellemetlenül éreztem magam, hiszen láttam, hogy a „csávója” egy olyan, semmi jót nem ígérő kopasz fickó, mint amilyenek Budapesten a hajnali órákban referendum kérelem átadásakor szoktak sorakozni az országos Választási Bizottság irodája előtt... Végül az összeölelkezésből nem lett semmi baj, a kopasz csávóval le is fényképezkedtünk (a felvételt a barátnője készítette).

            Éjfél körül érkeztünk haza. Angliához képest rendkívül kellemes időjárási viszonyok közepette. A kertben még lenyomtunk egy-két sört (mintha a pubban már nem lett volna így is túl sok) és ekkor előálltam a javaslattal: magyarországi szokás, hogy a sört átvágják azzal a gömbalakú üvegbe töltött itallal, amit ajándékba hoztunk. Előkerült az Unicum. Átvágtuk.

            Másnap reggel a házigazdák Hard evening’s night fílinget említettek, de nem rosszhiszeműen. Jan igazi angol reggelit készített (tükörtojás, sült szalonna, sült kolbász és bab). Alan pedig hazaugrott értünk, hogy kocsival bevisz a belvárosba.

            Roll up!

Kezdődik az igazi fűrészelés a folytatásban.