Protokoll

 

Ma reggel (is) munkába indulás előtt, mint a pilóta felszállás előtt, végig futtattam a protokollt:

pénztárca pénzzel, jogsival, iratokkal +

hallókészülék +

táskában szemüveg, zsebkendő, bicska, tartalék elem (a hallókészülékhez), maszk +

lakáskulcsok +

cigaretta, gyújtó +

mosoly, jókedv, pozitív viszonyulás +

    Útközben vettem észre, hogy egy valami mégis lemaradt. Ami nem szerepel a listán, mert automatikus mozdulat, hogy felcsatolom az illatok mellett heverő (valamelyik) karórámat, annak függvényében, hogy milyen színárnyalatba öltözök: kék, barna vagy fekete. (A fehér öltönyömet 35 éve "kinőttem", egyébként is John Lennon és Tito óta kiment a divatból). 

    Napközben vagy 45-ször pillantottam a jobb csuklómra. Igen, a mobilon, a számítógép monitorján, az íróasztalon lévő órán értesülhetek a pontos időről, de annyira megszoktam a karórát.

    A karóra az egyik gyengém.

    Korábban a töltőtoll volt. Különösen a nyolcvanas években, amikor sokat írtam kézzel. Párizsi tartózkodásom során időnként írószer boltokban hosszú percekig nézegettem a szép töltőtollakat. Ábrándoztam, hogy ha majd egyszer lesz sok pénzem, veszek egy igazi Mont Blanc-t.

    Egy magas rangú diplomata ismerősöm, aki látván, hogy kizárólag csak töltőtollal írok, megemlítette, hogy „valamelyik fiókjában otthon” van egy Mont Blanc töltőtoll, amit ajándékba kapott, de nem használja. Mert balkezes és úgy érzi, hogy nem esik neki kézre. Rögtön megkérdeztem, hogy nem adná-e el, ecseteltem, hogy egyik életcélom egy igazi Mont Blanc birtoklása, arra célozva, hátha-. Hiába. Megfeledkezett róla, pedig milyen szép gesztus lett volna részéről! Ha valaki olyan ajándékot kap, aminek nem veszi hasznát, aminek nem is örül annyira, nem is értékeli, elgondolkodhatna azon, hogy valaki másnak örömet tudna vele szerezni. Ha például egy kőműves kap egy szuper sztetoszkópot, vagy egy tüdőgyógyász egy vakoló kanalat, simán cserélhetnének. Én például egy Mont Blanc-ért szívesen adnék egy múlt századbeli, eredeti (felbecsülhetetlen, pontosabban: nem felbecsült értékű) Csorba Zoltán olajfestményt.

    Régebben gyakrabban, most már nem annyira nézegetem a karórákat. Ezen a területen Omega az ábránd. Gyakorlati szempontból pedig egy olyan egyszerű karórával kellene bővítenem szerény és nem márkás gyűjteményemet amelynek számlapja sötétben világít. Ma egy hete, amikor jöttünk Tompáról, út közben besötétedett, közben siettünk volna, mert a Covid-tesztelés időhöz volt kötve, de a sötétben nem láthattam mennyi az idő, miután az autó műszerfalán elromlott az óramutató. Ma véletlenül ráakadtam az interneten egy okosóra hirdetésre, promóció október 4-ig (tehát két nap alatt kellene dönteni). Okosóra elvben nem érdekel, nem akarom tudni mennyi a pulzusom, mert ha netalán felugrik, akkor bepánikozok és... Csak annyi érdekel, hogy sötétben világítson. Szóval, ez a promóciós termék olyan mutatós volt, rengeteg kombinációval, helymeghatározóval, barométerrel, több, hasznosnak tűnő részletekkel, amik érdekelhetnének. Megnéztem az árát: 110.000 Ft. Mindössze (?!). Azt hiszem, nem fér bele az időmbe, hogy megrendeljem.

    Miután átutalták a lottó nyereményemet rögtön vásárolok egy Mont Blanc töltőtollat, Omega vagy Schaffhausen karórát (plusz egy világítósat) egy Selmer tenor szaxofont és egy nagyméretű festőállványt. (És megjavíttatom az óra kijelzőt az autóban. Vagy veszek másik autót, amiben működik). Ezt most feljegyeztem, hogy a nyeremény okozta zavarban, izgalomban, meg ne feledkezzek.

    A reggeli protokoll listára pedig felkerül a karóra is.