A kirostáltak

Nem kis munka vár az uniós országok menekültügyi hatóságaira, ahová, mint vulkánkitörés után a láva, minden ellenőrzés nélkül behömpölygött a menekültek és migránsok irdatlan embertömege. Állítólag egyenként fognak alaposan átvizsgálni minden személyt, minden ügyet és körültekintően dönteni arról ki maradhat, ki nem. Aki nem maradhat azt visszaküldik vagy elküldik. Valahová.

            Valahová, a migráns eredeti szándékától eltérő helyre. Miután életét kockáztatva rászánta magát – részben talán az embercsempészek könnyelmű ígéreteitől megszédítve – erre az útra, várható, hogy mindent megtesz, hogy ne kerüljön oda és olyan helyzetbe ami jelentősen eltér terveitől, szándékától. Akár konfliktusok árán is. Tartva a lehetséges kitoloncolástól feltehetőleg sokan nem várják be ezt a szűrést és verdiktet és megkísérlik, vagy már meg is tették, hogy felszívódjanak és illegálisan maradjanak a kiválasztott országban. A nagy számok törvénye nekik kedvez.  Néhány hete nyilatkozta talán Putyin orosz elnök, ha jól emlékszem, hogy Nyugat Európában áldatlan helyzet áll majd elő, amikor a hatóságok elkezdik, megpróbálják eltávolítani a nemkívánatosakat, a kirostáltakat, ami, ismerve mentalitásukat ellenállást, zavargásokat okozhatnak.

            Azok sem érezhetik majd magukat nyertesnek, akik átjutnak ezen az első, menekültügyi rostán. Hiszen ezután következik a legdurvább szűrő, a munkaerő piac. A nyáron olvashattunk arról, hogy Németország és még néhány ország bátorította, szinte hívta a migránsokat, mert szükség van munkaerőre. Kimutatás is jelent meg, hogy milyenre. Közben az unió délebbre fekvő országaiban mind nagyobb gondot jelent a munkanélküliség, fiatalok százezrei, közöttük nagy számban szakképesítéssel, egyetemi végzettséggel keresnek munkát. Nekik nincsenek beilleszkedési problémáik, hiszen tágabb hazájukban, az EU-ban mozognának szabadon. A meghívás mégis a muszlim országok lakosságához szólt.

            A kapitalista gazdálkodás a végsőkig keresi a költség csökkentést ahol az olcsó munkaerő jelentős tételt képez. A rendszerváltás után csakis az olcsó munkaerő miatt  telepítettek át gyárakat, üzemeket a Kelet és Közép Európa-i országokba, majd találtak még olcsóbbat Ázsiában, ahol éhbérért, szinte rabszolga körülmények között dolgoznak a szerencsétlen embertársaink. Ez állítólag a harmadik huncutság, amikor nem kell telepíteni üzemet, hanem odahívni a polgárháborútól menekülő embereket, akik majd örülnek hogy egyáltalán dolgozhatnak annak fejében, hogy maradhatnak. A legolcsóbb munkaerő. Ez az elképzelés számos kérdést vet fel, kezdve a munkaszokásoktól, képzettségtől, fegyelemtől a uniós országokban betartandó törvényes előírásokig, ahol éppen nem lehet bármilyen módon dolgoztatni. Igaz, tapasztalhatjuk, hogy a kizsákmányolók élvezik a politikusok támogatását, ennek köszönhetően számos országban az alkalmazottak kárára, alapvető jogaik durva megnyirbálásával  változtatják a munka és a munkáltatás törvényes szabályozását. A nyugati országokban az elmúlt évtizedek során a szakszervezetek nyomására és a baloldali kormányoknak köszönhetően az alkalmazottak jogait még védik törvények, de a “magasabb érdek” ezt bármikor átírhatja.

            Azok tehát, akik túljutottak a migrációs hivatalok szűrőjén indulhatnak a munkaerő versengésben. Lelki szemeim előtt rabszolgákról szóló film jeleneteket látok, amint az ültetvénytulajdonos (HR menager) tapogatja a jelölt izomzatát, ellenőrzi fogainak épségét…És a száz jelentkezőből kiválaszt tízet. A többiek mehetnek. Valahová.

            A mai világban a verseny és a versenyeztetés az uralkodó eljárás. Még utcaseprőnek, sírásónak, illemhely-menagernek sem lehet elszegődni versenyeztetés nélkül. Vonatkozik ez minden beszerzésre is, ha egy cég T-40-es tankhoz keres hernyótalp-betétet, akkor sem fordulhat közvetlenül az (egyetlen) gyártóhoz hanem tendereztetni kell. Emberek, cégek, szervezetek, kormányok, országok mást sem tesznek mint pályáznak. Mert mindig, minden esetben a legjobbat muszáj megkeresni. Ebből pedig logikusan következik, hogy ez a rendszer a lúzerokat, a veszteseket “gyártja” óriási számban. Hiszen mindig több a vesztes mint a nyertes. Akár egyénről, vállalkozásról, vagy egész országokról, régiókról van szó.

            A vesztesek sorsa, hogy tovább próbálkozzon, próbálkozzon. A sorozatos vesztés először lerombolja a jelölt önbizalmát, majd érlődik a csalódás és bekövetkezik a reménytelenség, kilátástalanság keserűsége. A teljes reménytelenség után két lehetséges út áll, az egyik a feladás, a letargia a másik pedig a düh, a bosszúvágy. Amikor a kilátástalan helyzetért akár az egyén, akár a szervezet…másokat okol másokat tesz felelőssé.

            A vesztesekkel, a lúzerekkel a mai gazdasági-politikai rendszer nem foglalkozik. Vessenek magukra. Még meg is alázzák, elkergetik a hajléktalanokat, kéregetőket, mert rontják a városképet. Egy ilyen látvány elronthatja az elithez tartozó egyén jó kedélyét, egész napját. Jobb tudomást sem venni róluk. Ha egy egész ország lúzer (nem nehéz felsorolni) velük is jobb nem foglalkozni. Mindaddig, amíg a több millió kilátástalan helyzetben tengődő vesztes fel nem kerekedik és meg nem indul egyelőre az általuk kiszemelt európai országok felé.

            A vesztes, többszörösen kirostált, lúzer egyének, akik nem buknak le a letargia mélységeibe, hanem akiknél a bosszú kerekedik felül, nagyon könnyen a szélsőségesek nyílt karjaiba futnak. A szélsőségesek megmondják nekik hogy kit okoljanak reménytelen sorsuk alakulásáért és megszervezik a bosszú lehetőségét is.

            A baj abban van, hogy a célpontot (tévesen) ők jelölik ki. Az iszlám terroristák esetében, mint ahogy láthatjuk is, az egész nyugati, keresztény (“hitetlen”) világ a célpont.

            Közben az egész áldatlan helyzetért az utóbbi évtizedekben eluralkodott gazdasági politikai rendszer és ezt a rendszert működtető gazdasági és politikai elitnek az önös érdekei okolhatóak. Az elit érdekei mindent felelőtlenül felülírtak, gazdaságilag kizsákmányoltak és “stratégiai érdekből” válsággócokat teremtettek. Ha lenne munkájuk,  jövedelmük és persze béke, nem indulnának a szerencsétlenek milliói Pakisztánból, Afganisztánból, Szíriából, Líbiából… sem.

            Fegyverrel, bombákkal talán ki lehet írtani a szamár hangú (IÁ)  Fő Gonoszt, de amíg nem következik be gyökeres változás a világgazdaságban és politikában, amíg nem fordul legalább egy kicsit emberségesebbé a világ, amíg a világ gazdaságát uraló cégek nem teszik lehetővé, hogy az emberek dolgozzanak, de nem éhbérért, nem rabszolga viszonyok között, hanem jövedelemért, amiből meg is tudnak élni ott, országukban, addig -.

            Jóindulatból, emberségességből nem valószínű, hogy ezt megteszik. De ha a kirostált lúzerek milliói felfogják, hogy mi a valódi célpont…