2019. november 23., szombat

A Mirabeau-híd refrénje



Csütörtökön este valamennyivel 9 óra után egy bilincsbe vert megtermett fiatalembert vezetett ki a rendőrség a párizsi Gros utca 37. szám alatti épületből. Az eset nagy visszhangot váltott ki, a beszámolók napokig uralták a párizsi bulvár lapok címoldalát. A gyanúsított nem akárki volt: Guillaume Apollinaire neves (azóta pláne) költő. Azon a bizonyos csütörtöki napon a naptár 1911. szeptember 7-ét mutatott. A bűncselekmény amivel terhelték sem egy akármilyen ügy volt: bűnpártolás Leonardo da Vinci Mona Lisa című festményének elrablása bűncselekményben. Jocondát a Louvre múzeumból 1911. augusztus 21-én lopták el. Az ügyben, nyomozási szakaszban a bíró elé állították a költő jó barátját, a talán még nálánál is híresebb (akkor még fiatal, feltörekvő) Pablo Picasso festőt is. 

A költő és a festő szerepe is tisztázódott. Az ügybe azért keveredtek bele, mert Apollinaire korábbi titkára, egy bizonyos, belga illetőségű Géry Pieret a Louvre-ból korábban ellopott három szobor (a francia kifejezés statuette – szobrocska) közül egyet eladott Picassonak, ami a festőt megihlette az Avignoni kisasszonyok című alkotás megfestéséhez. A rendőrség a nyomozás során első körben – eléggé gyermeteges módon – azokat ellenőrizte, akik korábban már tulajdonítottak el műtárgyakat a Louvre gyűjteményéből. Mellesleg, ez a módszer teljesen tévesnek bizonyult, a bűncselekményre csak több mint két év után derült fény, akkor sem a francia rendőrség nyomozásának köszönhetően, miközben a keresett világhírű Leonardo alkotás majd két éven át Párizsban, a Louvre-tól nem is olyan messze, egy rejtekhely félhomályában pihent.

Egy francia nyelvű kriminalisztikai portál napra bontva leírja a költő öt napját, 1911. szeptember 7-től 12-éig, az elfogásától a feltételes szabadlábra helyezéséig miután a gyanusítás tisztázódott: semmi közük a két héttel korábban történt Joconda-elrabláshoz. Nem csak a XX. századi és nem csak a francia, hanem a világirodalom kiemelkedő egyénisége, a szürrealizmus elődje, a szimbolizmus, kubizmus és egyéb –izmusok egyik legnagyobb képviselője ólomlábon járó óráit a Santé utcai börtön sivár cellájában pipázással, olvasással és írással töltötte. Ott írta meg, többek között a talán legismertebb verse, a Mirabeau-hídjának refrénjét.

A vers, amely híressé tette Párizs, egyébként nem igazán látványos  Szajna-hídját, először a Les Soirées de Paris (Párizsi esték) folyóirat első számában 1912. februárjában jelent meg (a folyóirat egyik alapítója is Apollinaire volt, az első számban jelent meg a modern festészetről írt tanulmánya is).

A verset Marie Laurencin festőnőhöz (stílusát a fauvizmus és a kubizmus között elhelyezkedő nymphizmushoz sorolják) kötődő, hét éven át tartó viharos és botrányos szerelem ihlette.  A festőnő és a költő is abban az időszakban a Mirabeau híd közelében, a Szajna jobb partján (pestiesen szólva a „budai oldalon”) Párizs elegánsnak számító Passy városrészében laktak (Marie a La Fontaine utca 32, Apollinaire először a Gros utca 15 alatt, majd innen, árvíz miatt átköltözött a 37. szám alatti épületbe). Az egyébként leszbikus hajlamú festőnő az akkori párizsi művészvilág közismert személyiségének számított, portréin megörökítette sokukat. Később teljesen kegyvesztetté vált, mert a náci megszállás alatt kollaboráns volt, igaz állítólag minden szálat megmozgatott, hogy kiszabadítsa Max Jacob barátját, de sikertelenül...

A vers refrénje eredetiben: 
Vienne la nuit sonne l’heure/Les jours s’en vont je demeure
Szó szerinti, tükörfordításban:
Jön az éj az óra üt/múlnak a napok én maradok

A versnek – tudomásom szerint – hét magyar nyelvű átköltése létezik (Paul Verlaine Őszi sanzonjával tizenkét költő, műfordító próbálkozott). Az alábbiakban, szemléltetve a műfordítás megpróbáltatásait, a legmegfelelőbb megoldás keresésének gyötrelmeit, felsorolom, hogy a refrént ki hogyan költötte át és az Olvasó akár állást is foglalhat. Természetesen ajánlatos lenne megismerni az egész vers műfordításait, de ettől, helyhiány miatt eltekintek, akit érdekel, megtalálhatja. (Apolinnaire nem használt irásjeleket, ezeket a műfordítások is mellőzik):

Illyés Gyula: Jövel éjjel óra kondulj/Minden elmegy minden elmúl
Eörsi István: Óra verj az éjszakában/Megy az idő én megálltam
Mészöly Dezső: Csak szállj le éj az óra üt/Csak szállj idő én várok itt
Rónay György: Jöjj éj verj óra lassan/Az idő megy én maradtam 
Vass István: Jöjj el éj az óra verjen/Száll az idő itthagy engem
Havas Kálmán: Jönnek az éjek és múlnak a napok/S mindennek dacára még mindig itt vagyok
Kemény Ferenc: Éj jön múlnak a napok/Óra üt én maradok

A fenti példa is bizonyítja mennyire függ egy irodalmi mű megismerése a műfordító tudásától, habitusától, ihletettségétől... Amikor még nem létezett fényképezőgép a festők, akik megtehették meglátogattak  híres festményeket és gyakran másolatot is készítettek, hogy hazatérve ne csak szóban tudják bemutatni barátaiknak, festő-társaiknak,  érdeklődőknek. Megtörténhetett, hogy például a Mona Lisáról – ha már említettük – hét különböző festő hét különböző másolatán keresztül ismerkedhetett meg valaki Leonardo remekművével. A másolatok (de még a fényképek is), hasonlóan mint a műfordítások (említhetnék egy banálisabb példát is: foci-meccs rádió közvetítése...) csak érzékeltetik több-kevesebb sikerrel az eredeti művet. A teljes élmény és érték az eredeti műalkotás megismerése. Amihez fel kell(ene) keresni a festményt illetve elsajátítani az idegen nyelvet magas szinten.

           
Jelen esetben a francia nyelvet, hiszen Apollinaire francia költőnek számít és franciául írt. Noha ereiben egy csöpp francia vér sem csörgedezett! (Akik esetleg nem tudták: a költő Rómában született 1880.08.25-én, Guglielmo Alberto Wladimiro Alessandro Apollinare de Kostowitzky néven anyakönyvezték néhány napos késéssel, miután édesanyja meggondolta, hogy vállalja-e fiát. Az édesanya Angelika Kostowiczka lengyel arisztokrata származású, a mai Fehéroroszország területén lévő Nowogradekban született kalandornő volt, aki játékbarlangok környékén (Monaco, Nizza, Cannes) kereste a kapcsolatokat és boldogulását. A költő édesapja egy svájci olasz származású katonatiszt volt, aki nem vállalta az apaságot).


           
De miért is foglalkozom Apollinaire-el és Párizs harminchat Szajna-hídja közül éppen az említettel. Leányom nemrégiben Párizsban járt és a Mirabeau-hídra néző közszolgálati tévéépületben volt dolga. Meséltem neki a hídról és előjött Apollinaire... A hídon egyébként egy felirat is emlékezteti az arrajárót a versre:

            „ A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna / S szerelmeink / Miért jut eszembe az ma / Hogy az öröm nem jöhet csak a jajra /  Éj jön, múlnak a napok/Óra üt én maradok”