2021. április 17., szombat

Latin tanár

 

Est modus in rebus.

Nem rébuszokban fogok az alábbiakban értekezni. Nem rejtélyes feladatot fogok közzétenni, ami első nézésre összefüggéstelen betűkből, szavakból vagy jelekből álló feladvány. Ami a megfejtés után értelmes mondatot vagy szöveget eredményez. 

Akik a múlt században gimnáziumba jártak, azok értik a fenti latin mondat értelmét. A fiatalabbak – ha akad ilyen olvasóm, amit nagyon remélek - nem biztos.

Bevallom, nem tudom, tanítanak-e még latin nyelvet a gimnáziumokban?

Úgy tudom, hogy Szerbiában a társadalmi szakon 2011-ben végrehajtott oktatási reform során egy évre szűkítették a latin nyelv oktatását. A természeti tudományok szakán nem tanítják. Pedig például az orvosi egyetemre erről a szakról pályáznak a fiatalok és a medicinában a latin nyelv enyhén szólva is használatos

A becsei gimnáziumban mi még két éven keresztül tanultunk latin nyelvet. A megboldogult Radovan Nićetin egy szigorú tanárnak számított, francia és latin nyelvet oktatott. Ami oktatásából maradandónak bizonyult: mindenkinek meg kellett tanulni 100 latin mondást. Többek között a fentit is. Hiszen ezeket klasszikus római írók, filozófusok, személyiségek fogalmazták meg, sajátos értékként évszázadokon keresztül megőrizte az emberi civilizáció. Hasznos tanácsok az élethez, az életvitelhez, a gondolkodáshoz, viselkedéshez.

Az egyetemen francia nyelv és irodalom szakon diplomáztam. Négy szemeszteren keresztül tanultam, majd sikeresen vizsgáztam latin nyelvből. A diplomám alapján akár taníthatnék is latin nyelvet, de bevallom, sajnos túl sokat felejtettem és nem tudnám vállalni. Utoljára 1976-ban foglalkoztam komolyan a latin nyelvvel.

Szerettem a latin órákat az egyetemen. Az újvidéki Bölcsészeti Kar központi épülete a Njegoš utcában volt, de kisebb létszámú karok (ilyen volt a francia tanszék) esetében bizonyos előadásokra, helyszűke miatt Újvidék régi, polgári városrészében, a Zmaj Jovan sétálóutcából nyíló, Svetozar Marković (ismertebb néven Pašić) utcai hangulatos épületében került sor. (Később ezt az épületet adták át a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémiának, itt található az akadémia székháza). Itt oktatta egy nagyon idős, nyugdíjból visszahívott tanár a latin nyelvet és irodalmat, aki mellesleg a közelben lakott. Olyan idős volt, hogy azzal viccelődtünk, hogy ő még személyesen ismerte Vergiliust, Horatiust, esetleg Caesart is.

Nem tudom, hogy a magyarországi gimnáziumokban tanítják-e még a latin nyelvet. Egy személyes tapasztalat azt a gyanút táplálja, hogy a latin nyelv, mint szükségtelen, az itteni oktatási reform áldozataként megszűnt.  Néhány évvel ezelőtt a Nagymező utcában (festéket mentem vásárolni az ott található művészellátó boltba) egy csoport közmunkásra figyeltem fel, akik az utcát söpörték, ürítették a szemetesládákat és ilyen hasonló feladatokat hajtottak végre az akkoriban beindult közmunkás program keretében („nem adunk csak úgy segélyt, dolgozzanak meg érte!”). Egy szakállas, kinézete, megjelenése alapján a többi közmunkástól eltérő megjelenésű idősödő személyre figyeltem fel, aki félrevonultan és rezignáltan majszolta a szendvicsét a félórás ebédszünetben. Beszédbe elegyedtem vele. Elmondta, hogy latin és ógörög nyelv tanára, régebben gimnáziumban oktatott, de megszűnt a latin nyelv tanítása, munka nélkül maradt és behívták közmunkára. Mert egyébként nem folyósítják a segélyt!

 Kis híján elsírtam magam keserűségemben, hogy hova jutott ez a társadalom! Aki nem tud pénzt csinálni, az haszontalan, arra nincs szükség! 

Mindent mértékkel!

Ez a lényege a bejegyzés elején közölt latin szentenciának. Erről terveztem írni. De miután eszembe jutott a Nagymező utca-i szemetesládákat ürítő latin tanár, elment a kedvem minden más értekezéstől. Talán majd máskor folytatom.

Végezetül: létezik egy latin mondás, amit a hatalmon lévő párt szlogenként használhatna, ha emlékeznek, még amit annak idején a gimnáziumban tanultak (már aki járt gimnáziumba). A mondás része a párt elnevezése is, ezért találom célszerűnek: Haec est victoria, quae vincit mundum, fides nostra!

A szentencia nem tartozik az ismertek közé, közlöm a fordítást: És az a győzelem, a győzelem a világ felett, a mi létünk!

Post scriptum:

Amikor megkóstoltam megállapítottam, hogy gasztronómiai pályafutásom legfinomabb pörköltéjét főztem meg ma. Mert tartottam magam a bölcsességhez: mindent mértékkel!

Úgy emlékeztem, hogy lekapcsoltam a gázt a pörkölt alatt. Kiderült, hogy nem! Amíg a fenti bejegyzést leírtam (50 perc) leégett!

Az égett szagra rohantam át a szobából a konyhába.

Már későn!