2017. december 31., vasárnap

Virsli vagy/és malac


Az emberek az üzletekben, a piacon, tonna számra vásárolják a virslit. Na, jó, ez költői túlzás, nem tonna számra, de több kilós mennyiségben. És hasonlóan mint december 24-én a halas előtt, most a virsliért állnak sorba. Meg persze a lencséért. A Buza utcai (becézve: buziutca) hentes ismerve a szokásokat, noha nem tartozik a hentes áruk közé, lencsét is árusít. Hogy megkönnyítse azon férjek dolgát, akiket a feleségük virsliért és lencséért szalasztott el otthonról.

            Bevallom őszintén, hogy ezzel a virsli-lencse kombinációval az új hazámban találkoztam először. Elfogadtam: Magyarországon Szilveszterkor az emberek ezt fogyasztják. A virsli másik ünnepe pedig Május 1-je. Akkor sörrel. Sok minden más kaja létezik, amihez a sör jobban passzol, de ha ez a szokás... A magyarázat szerint a Munka ünnepén azért fogyaszt a már nem létező munkásosztály (nem létező, mert senki sem vallja be magának, hogy a munkásosztályhoz tartozik, határozottan elhatárolódik a szocializmus minden terminusától, pláne attól, hogy gondolataiban megfordulna a munkásosztály hatalomra kerülése, persze, hogy ilyesmivel nem foglalkozik, mert nem való a munkásosztálynak a hatalom, meg ez az egész olyan komcsi duma, pfuj-. !) virslit, mert az ipari termék, és ily módon illik az élelmiszer-ipart támogatni.

            Volt hazámban, abban az immár nem létező országban, Jugoszláviában a virsli nem számított olyan szintű eledelnek, hogy egy évben két jelentős ünnep menüjét meghatározza. Május 1-jén a magyarok vagy halászlét vagy bográcsost főztek a természetben, a szlávok malacot, bárányt vagy csevapot sütöttek. Persze, szívesen megvendégeltük egymást. Szilveszterkor pedig nemzeti hova tartozástól függetlenül a sült malac a kedvenc kaja. Meg egyéb sültek.

A virsli, ez a kétes eredetű termék szóba sem kerül. Az élelmiszer-iparban dolgozókon kívül – hasonlóan mint a pástétom - senki sem tudja hogy miből és hogyan készül. A gimnáziumban az egyik osztálytársam édesapja a helyi élelmiszer-ipari gyár – Becsén úgy hívták, hogy Csirkegyár – igazgatója volt. Egy alkalommal ellátogatott apja munkahelyére és meglátta hogyan készül a pástétom. Ettől kezdve, ha az iskola konyhában pástétomos kenyeret osztottak uzsonnára, ő inkább nem kért. Pedig a becsei májpástétom finomnak számított.

            Emlékszem, hogy a hetvenes évek legelején Jugoszlávia-szerte megjelentek ugyanolyan, mutatós, műanyagból készült és élénk színekre festett bódék, ahol hot-dogot árusítottak. Azt hiszem, szlovén cég terjesztette ezt a nyugati hóbortot az országban, két féle lehetőség közül lehetett választani: virsli, vagy a debrecenihez hasonlító kranji kolbász, hozzá, mellé, a szintén új íz, a szintén szlovén gyártmányú mustárral (itt 3 percet kellett gondolkodnom, mi a helyes magyar elnevezés a szenfre, és hiszem, hogy sokaknak Vajdaságban a mustár helyett a szenf „ugrik be” először). Szerettem. Finom volt. Hétköznap, uzsonnára. De ha valaki szilveszteri bulin virslivel fogadta volna a vendégeit...

            Az imént végigmentem az épület lépcsőházában és szinte kivétel nélkül a lakásokból a lencse illata érződött. A virsli illata nem, mert egyrészt, még korán van megfőzni ezt az eledelt, ami egyébként is gyorsan megfől (és szétpattan, ha nem vigyázunk) másrészt azért, mert a virslinek nincs illata. Sem illata, sem íze. És az ember nem tud rá mit inni. Sört? Bort? Pezsgőt?

            Szóval: a szagok alapján szinte minden lakásban lencsét főztek. A mi lakásunkból viszont, Emma feleségem jóvoltából, a finom sült malac illata csalogatott. A sült malaccal nincs gond a pia témában sem: előtte jó házi pálinka (Karácsonykor kaptunk Szerda Laci barátomtól Becsén) utána mehetne akár a sör (sörrel van a malac meglocsolva), de finom vörösbor és pezsgő is.

            BUÉK kedves olvasóim!


2017. december 22., péntek

Dislike - miért?!


Luca napján egy rövid elmélkedést közöltem a FB-on a finnyáskodó fanyalgókról, arról az emberi jelenségről, hogy mindig akad olyan aki mindenben kivetnivalót talál, aki, mint, ahogy a mondás tartja a kákán is csomót keres. Időközben blogom egyszemélyes szerkesztőségét felkereste egy ilyen habitusú személy, akinek már a szülészeten a bölcsőjét dislike jellel jelölték, mert az anyatejhez kakaót kért, akinek soha semmi nem tetszik, nem ízlik, egy javíthatatlan szkeptikus, aki nem hisz senkinek, semmiben és semminek sem tud örülni. Számára az írásomban felvetett nemtetszések teljesen érthetőek.
            Az alábbiakban megismétlem eredeti elmélkedésemet, majd pedig az általam felvetett példákra Szkepi úr magyarázatait.



            Minden idők egyik legjobb könnyűzenei szerzeményének a Beatles-együttes világhírű Yesterday című számát tartják. A Youtube-on a legnagyobb nézettséget egy eredeti, élő felvétel érte el, amelyet 9,9 millióan néztek meg, 53 ezren lájkolták is, mintegy ezer látogató viszont a dislike jellel nemtetszését nyilvánította. Biztosan okult belőle Paul McCartney is.

Legendás szerzeménynek számít az Animalstől A felkelő Nap háza, ezt bizonyítja az érdeklődés is: 199 millióan kattintottak rá, 960 ezer kedvelőt számlál, de ott van 32 ezer negatív jelzés is. A Queen-együttes Bohém rapszódiáját a megosztón 467 milliószor hallgatták meg, kapott 2 millió lájkot és 83 ezer lefelé mutató jelet.

Vivaldi Négy évszaka is szép eredményt produkál, a 151 millió látogatóból 623 ezernek el is nyerte a tetszését, 29 ezer vájt fülűt viszont – a szerzemény hallatán – úgy tűnik, csalódás ért.

Gondoltam, hogy legalább a minden idők 10 legszebb brazil gólja egy olyan gyűjtemény, amely osztatlan sikert arathat(na), de nem így van: 2,3 millióan nézték meg, hatezernek kimondottan tetszett, viszont 491 focirajongó (feltételezem, hogy argentin) a nemtetszését fejezte ki. A tanulság, hogy mindig akad olyan, akinek semmi sem eléggé jó.

Vegyünk egy hazai (durva) példát is: Nemzeti himnuszunk hivatalos verziója, a Himnusz szövegével, 1,1 millió kattintást jegyez, ötezren kimondottan jónak is találták, viszont 500 ember még a Himnusz hallatán is késztetést érzett arra, hogy a lefelé fordított hüvelykujj jelet nyomják meg.

Szkepi úr magyarázata:

1.                              Yesterday. Hogyan lehet az egekbe magasztalni egy szabálytalan szerzeményt? Mindenki tudja, hogy egy zenei mondat 8, esetleg 12, de mindenképpen páros számú ütemből áll. Az említett szerzemény verse-je pedig csak 7 taktusból! Tessék megszámolni! Ilyen hibáért még Beethovent is, hazazavarták annak idején a zeneiskolából. Kevésbé köztudott, hogy a Brit Konzervatív Zeneszerzők Egyesülete a szerzemény megjelenése után kötelezte Paul Mc Cartney nevű liverpooli lakcímmel rendelkező elkövetőt, hogy záros határidőn belül végezze el a korrekciót, írja meg és rögzítse a hiányzó nyolcadik ütemet. Jóindulatukat bizonyították azzal, hogy nem kötelezték az elkövetőt, hogy a 7. ütem után írja meg a nyolcadikat, bárhova beapplikálhatta volna, akár a 4. taktus után is. Mc Cartney az adatpótlásnak, illetve ennek felhívásnak azóta sem tett eleget, ezért az említett Egyesület tagjai kötelesek bárhol, bármikor, ahol elhangzik ez a selejt (fércmű)  nemtetszésüknek hangot adni.
2.                              Felkelő Nap háza. Szkepi urat súlyos egyéniségfejlődési zavarokat okozó gyermekkori kudarcra emlékezteti, s feltételezi, hogy ezzel nincs egyedül, hogy még legalább 32 ezren jártak hasonlóan mint ő. Idézem:  “ A 60-as évek végén, miután ez a szerzmény megjelent, minden tábortűz mellett, minden baráti összejövetelen, utcai zenélgetésen elmaradhatatlanná vált a zeneszám eljátszása. Első hallásra egyszerűnek tűnt, a-moll, C-dur, D-dur, de a negyedik akkordként a már nehezebben megfogható F-dur következik. Úgynevezett barré akkord, ahol minden húrt le kell fogni.  Nekem mint kezdő amatőr gitárosnak ez nehezen ment és mindig megakadtam a D-dur után, ami a közönség csalódását váltotta ki. Pedig az F-dur helyett lehetett volna egy egyszerűbben megfogható d-moll…”   
3.                              A Queen esetében a zenekar nevével van a baj. Hogy lehet Királynőnek nevezni egy olyan együttest, melynek nem tagja a Királynő? Sőt, a tagok egyike sem hasonlít sem II. Erzsébetre, sem Viktória, sem korábbi más királynőre. A bohém rapszódia ezenfelül a királyságra nem jellemző jelenséggel foglalkozik, van például egy olyan vers sor, hogy “Könnyen jött, könnyen ment!” Ez sértő a Birodalomra, hiszen évszázadok kemény küzdelmei során gyarapodott és minden brit alattvaló nehezen fogadja el a régi fény és terület elvesztését!
4.                              Vivaldinál a Nyár tétel kifogásolható. A szerzemény hallatán egyáltalán nem jön át az a hőség, ami erre az évszakra jellemző, különösen a globális felmelegedés óta.
5.                              A futballkedvelők még mindig ámulattal nézik újra R. Carlos szabadrúgásból, negyven méterről bal külsővel lőtt gólját Franciaország ellen. Amikor a labda elsuhant a sorfal mellett majd irányt változtatott és bevágódott a felső sarokba. Azóta argentín szakértők kielemezték, hogy a labda száguldásának ívét egy hirtelen feltámadt szél változtatta meg és az is hozzásegített, hogy a stadionban, a lelátókon kinyitottak egy kijárati nagykaput amitől huzat keletkezett.
6.                              Nehéz ezt kimondani, de labdarúgó válogatottunk évtizedek óta tartó sikertelenségéhez, hanyatlásához a Himnusz is hozzájárult. A nemzeti himnuszok általában induló jellegűek és feltüzelik a játékosokat, vegyük például a franciákat, akiket a forradalmi Marseillaise küld csatába. A mi játékosaink pedig a szöveget énekelve, magukba roskadva azon tépelődnek, hogy vajon megbűnhődték-e már eléggé a múltat és a jövendőt. És ha nem? Milyen bűnhődés vár még rájuk? Ilyen nyomasztó gondolatokkal, ilyen lelki teherrel pedig nem könnyű eredményesen játszani.

Szkepi úr a végén hozzátette, hogy még számtalan dislike-nak az okát meg tudná magyarázni, most azonban időzavarba került: megpróbál magának megfelelő karácsonyi ajándékot találni, de attól tart, hogy hasonlóan mint a korábbi években, ez az idén sem fog sikerülni.



2017. december 10., vasárnap

Üzenet

Az autó beindításával megszólal a rádió is. Ezúttal azonban, valami csoda folytán nem az az állomás indult be, amit leállás előtt hallgattam. Határozottan emlékeztem ugyanis, hogy a Sláger FM rádiót hallgattam a 103.9 sávon, itt maradt, mert minden munkanap reggel 9.20-kor és 9.40-kor a Lóci hallható, sok esetben a rádióból értesülünk mi történik a gyerekkel...
            Ezúttal azonban a 102.7 frekvencián működő adó szólalt meg. Hagytam volna, de egy kicsit túl hangos volt. Megpróbáltam lejjebb tekerni a hangerőt.
Nem reagált.
Az átváltás más állomásra sem sikerült.
 Leparkoltam, leállítottam a motort, még a kulcsot is kivettem, a rádió csak szólt tovább.
Próbálkoztam telepatikus erőkkel, bevetettem a testi mágneses sugárzásomat, elkezdtem magam is énekelni, hátha majd akkor feleslegesnek érzi magát és abba hagyja... De nem.
 Belegondoltam, hogy ebből baj lesz, hiszen ha egész éjszaka szól, reggelre leszívja az akkut.
            Megpróbáltuk kiszerelni a rádiót és lekapcsolni az áramforrásról. Létezik olyan hosszúkás, lapos, vékony késre hasonlító eszköz, amit ha bedugunk a megfelelő résbe, akkor ki lehet venni a szerkezetet. Feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy megnehezítse az autórádió tolvajok igyekezetét, a Mercedes gyári rádiójának kiszereléséhez valamilyen speciális, hosszabb fogó kellett volna. Amit persze nem találtam.
            A rádió közben, egész idő alatt, amíg a kiszereléssel vesződtünk, rendíthetetlenül mondta a magáét. Jó hangosan.
            Végül nem maradt más megoldás mint áramtalanítani az autót. Bevallom, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha áram nélkül is tovább szólt volna...
De erre már nem volt szükség.
 Megértettem az üzenetet.
A 102.7 frekvencián, ha valaki nem tudná, a Katolikus rádió szól. Úgy magamtól ezt az adót ritkán szoktam hallgatni (VIII. parancsolat: ne hazudj!) eddig még nem hallgattam. Megértettem, hogy az eset azért történt meg, hogy figyelmeztessen: közeleg a Karácsony és én még senkinek semmilyen ajándékot nem készítettem, sőt, nem is foglalkoztam gondolataimban a témával.
Most már igen.
 És holnap reggel megpróbálkozom, hátha ismét megszólal a Sláger FM.

2017. december 3., vasárnap

Grylliadae et coleopteras filharmonikusok


Egy koraőszi estén, amikor még kellemes hőmérséklet volt ahhoz, hogy nyitva hagyjuk a terasz ajtót, Emma feleségem valamilyen furcsa neszre hívta fel figyelmemet: „Hallod?!” Többéves rock zenész múltam és Beethoven-szindróma következtében én már, sajnos, régóta nem észlelek hangokat bizonyos frekvencián túl, ennek ellenére teljes összpontosítással füleltem, de szerintem egy csendes, zajnélküli  környezetben borozgattunk, se mentők, se rendőrök nem szirénáztak a környéken, semmi furcsát nem hallottam.
            „Tücsök van a szobában!” – állapította meg a nejem.

            Beindult a vadászat a hívatlan vendég ellen. Nem tudom, mi kárt tehet egy tücsök egy lakásban, de mivel az utóbbi években elterjedt poloskákkal szemben is úgy lépünk fel, mint a határőrség a déli határon (könyörtelenül visszautasítjuk, át sem vesszük a menedék-kérelmüket) a tücsköt is nemkívánatos migráncsnak minősítettük. A hangot már Emma sem észlelte, nem is tudtuk, hogy melyik irányba induljunk el. Mint ahogy ez hasonló esetekben lenni szokott az én feladatom, hasra vetettem magam és elemlámpával bevilágítottam a fauteuilök, a trosed, a szekrény, a chaiselong, a pianínó alá... Megtaláltam a régóta keresett zongora-hangoló kulcsot, a kékcsíkos ingemről lerepült gombot, a pálinkásüveg elgurult dugóját, némi aprópénzt, de a betolakodót nem.

            Végül a TV-állvány mögött a sarokban megtaláltam. Ijedten hunyorgott szegényke, ahogy az elemlámpával, mint rendőrségi kihallgatáson a szemébe világítottam. Ekkor észleltem, hogy a hóna alja alatt szorongat valamit. Hát persze, mi más lenne a tücsöknél mint egy hegedűtok. Később kiderült, hogy tévedtem, nem hegedű volt, hanem brácsa, ami tücsök zenekarok hangszereinek esetében 1,28 mm-el hosszabb mint a hegedű. Minden világossá vált számomra: a tücsök-brácsás nálunk gondolta átvészelni a telet.

            Felülkerekedett bennem a szakmai, zenész szolidaritás. Kikapcsoltam az elemlámpát és barátságos tónusra váltottam. Elmondta, hogy ő egy közönséges pirregő tücsök (oecanthus pellucens) végigmuzsikálták a nyarat, voltak a Sziget fesztiválon is, ahol a hajnali órákban léptek fel, miután a túl hangos emberi zenekarok elcsitultak, az idén első ízben egy egész filharmonikus felállásban, ahol a tücskökön kívül bogarakat is befogadtak a zenekarba. Az összetételből kiindulva Grylliadae et coleopteras filharmonikusok néven léptek fel, nagy sikerrel. Elmesélte, hogy játszik egy vonós négyesben is, de lakodalmakat is vállalnak, mert a prímás, aki a gryllomorphinae családból származik járatos a magyar nótákban, mulatókban, sőt a tánczenében is. Játszottak többek között egy hangya lakodalomban is, akik ugye, óva intették őket La Fontaine meséjének tanulságára.

            Támadt egy hirtelen ötletem. Évek óta írok szerzeményeket a számítógépembe, kottákat, hangszereléseket, úgy szeretném már egyszer visszahallgatni, hogy szólnak! Megkérdeztem össze tudná-e szedni a filharmonikus csapatot teljes felállásban és akkor koszt-kvártély fejében maradhatnak a lakásban. Azzal a feltétellel, hogy kártevő bogarakat ne hívjon, mindegyik rendelkezzen erkölcsi bizonyítvánnyal. A jövevény megörült az ötletnek, brácsáját felakasztotta egy kettőbe tört fogvájóra, amit a sarokban talált és mintegy biztosítékként (hipotéka) hátrahagyta.

            Három nap múlva, a megbeszélt időpontban a teraszon megjelent a zenekar. A brácsás tücsök, akit egyébként Modicónak hívtak (teljes neve Modicogryllus frontalis), mert volt egy alig látható jegy a homlokán, bemutatta a filharmonikusokat: a vonósok különböző tücsökfajtához tartoztak, volt közöttük mezei, házi, pirregő, de bordói (tartarogryllus bordigalensis) tücsök is, a fúvósok között ormányosok, holyvák, cincérek, a tubát egy szarvasbogár cipelte... Modico nagyon erőltette, hogy engedélyezzem az Amerikából érkezett Leptino bogár (teljes neve Leptinotarsa decemlineata) csatlakozását is, aki ugyan nem filharmonikus hanem blues-rock gitáros. Leptino előkapott egy megfelelő méretű Telecastert és először a Lazyt játszotta el a Deep Purple-tól, majd pedig korunk egyik legjobb szólógitáros virtuózától, a portugál Nuno Bettencourttól mutatott be futamokat. Nem szívesen fogadtam, be, hiszen öltözékéről messziről felismerhető volt, hogy egy kártékony krumplibogárról van szó, de ilyen tehetséget nem utasíthattam el és beinvitáltam őt a lakásba. Éppen ekkor jött át a szomszédasszony, aki felsikoltott a rengeteg ízelt lábú látványán és közölte, hogy mindjárt hoz egy spray-t amivel ki tudjuk irtani. Mire visszaérkezett a spray-vel, mi már biztos menedékbe rejtettük a zenészeket.

            Igencsak hálásnak és fegyelmezettnek bizonyultak. Napközben felszedegették az összes morzsát a konyhában, szemezgettek a szemetesben, kaptak némi salátát is, hogy a virágokban ne tegyenek kárt. Késő délutánonként pedig következett a munka: a számítógép oldalán kivágtam egy ajtónak megfelelő nyílást, azon keresztül jutottak be, ők pedig belül berendezkedtek. Ahogy én beírtam a hangjegyet a kottába a zenészrovar bent lejátszotta. Időközben derült ki, hogy fagottos nem érkezett a csapatba, Modico felajánlotta, hogy ha amnesztiában részesítem a fürdőszobában bujkáló poloskát, ő elvállalja a közreműködést, sőt megmutatja azt is, hogy a titkos szolgálatok a lakásban hova rejtették el a rokonát.

            Eltekintek attól, hogy lépésenként, zenei mondatokként bemutassam hogyan haladtunk, itt az alábbiakban hallható a végeredmény az első szerzeményről, ami elkészült. A címét részben ők javasolták: a szerzemény nosztalgikus kicsengése őket a gondtalan nyárra emlékeztette, nekem meg eszembe jutott, hogy milyen kellemes, gondtalan, reményteljes volt 1970 nyara...

            Íme a szerzemény mp3-ban:





https://www.youtube.com/watch?v=NMc_1DbzLp4


            Miután többször is eljátszottuk a szerzeményt és közösen örültünk a szép hangzásnak egy furcsa esemény történt. Modiconál jelentkezett egy bizonyos Rea nevű pók kisasszony, aki a szekrény mögötti rejtekében éldegélt és felajánlotta, hogy saját kezűleg (szájúlag) készít egy hárfaszerűséget és rájátszana szólamot. A rájátszás megtörtént, a zenekar egyelőre még vitatkozik, hogy melyik verzió a jobb Reával vagy az eredeti...
            Itt hallható Rea rájátszása után:



https://www.youtube.com/watch?v=OGJUotlSsbw


            Készülnek közben újabb szerzemények is. A zenészek azt kérték, hogy az áprilisi parlamenti választásokig maradhassanak.

            Ez a rendhagyó bejegyzés abból az alkalomból készült, hogy az életművész La Fontaine, aki többek között megírta a Tücsök és a hangya történetet is, az idén lenne pontosan 396 éves!