Az emberek az üzletekben, a piacon,
tonna számra vásárolják a virslit. Na, jó, ez költői túlzás, nem tonna számra, de
több kilós mennyiségben. És hasonlóan mint december 24-én a halas előtt, most a
virsliért állnak sorba. Meg persze a lencséért. A Buza utcai (becézve:
buziutca) hentes ismerve a szokásokat, noha nem tartozik a hentes áruk közé,
lencsét is árusít. Hogy megkönnyítse azon férjek dolgát, akiket a feleségük
virsliért és lencséért szalasztott el otthonról.
Bevallom
őszintén, hogy ezzel a virsli-lencse kombinációval az új hazámban találkoztam
először. Elfogadtam: Magyarországon Szilveszterkor az emberek ezt fogyasztják.
A virsli másik ünnepe pedig Május 1-je. Akkor sörrel. Sok minden más kaja létezik,
amihez a sör jobban passzol, de ha ez a szokás... A magyarázat szerint a Munka ünnepén
azért fogyaszt a már nem létező munkásosztály (nem létező, mert senki sem
vallja be magának, hogy a munkásosztályhoz tartozik, határozottan elhatárolódik
a szocializmus minden terminusától, pláne attól, hogy gondolataiban megfordulna
a munkásosztály hatalomra kerülése, persze, hogy ilyesmivel nem foglalkozik,
mert nem való a munkásosztálynak a hatalom, meg ez az egész olyan komcsi duma,
pfuj-. !) virslit, mert az ipari termék, és ily módon illik az élelmiszer-ipart
támogatni.
Volt
hazámban, abban az immár nem létező országban, Jugoszláviában a virsli nem
számított olyan szintű eledelnek, hogy egy évben két jelentős ünnep menüjét
meghatározza. Május 1-jén a magyarok vagy halászlét vagy bográcsost főztek a
természetben, a szlávok malacot, bárányt vagy csevapot sütöttek. Persze, szívesen megvendégeltük egymást. Szilveszterkor
pedig nemzeti hova tartozástól függetlenül a sült malac a kedvenc kaja. Meg egyéb
sültek.
A virsli,
ez a kétes eredetű termék szóba sem kerül. Az élelmiszer-iparban dolgozókon
kívül – hasonlóan mint a pástétom - senki sem tudja hogy miből és hogyan készül.
A gimnáziumban az egyik osztálytársam édesapja a helyi élelmiszer-ipari gyár –
Becsén úgy hívták, hogy Csirkegyár – igazgatója volt. Egy alkalommal
ellátogatott apja munkahelyére és meglátta hogyan készül a pástétom. Ettől
kezdve, ha az iskola konyhában pástétomos kenyeret osztottak uzsonnára, ő
inkább nem kért. Pedig a becsei májpástétom finomnak számított.
Emlékszem,
hogy a hetvenes évek legelején Jugoszlávia-szerte megjelentek ugyanolyan, mutatós,
műanyagból készült és élénk színekre festett bódék, ahol hot-dogot árusítottak.
Azt hiszem, szlovén cég terjesztette ezt a nyugati hóbortot az országban, két
féle lehetőség közül lehetett választani: virsli, vagy a debrecenihez hasonlító
kranji kolbász, hozzá, mellé, a szintén új íz, a szintén szlovén gyártmányú
mustárral (itt 3 percet kellett gondolkodnom, mi a helyes magyar elnevezés a
szenfre, és hiszem, hogy sokaknak Vajdaságban a mustár helyett a szenf „ugrik
be” először). Szerettem. Finom volt. Hétköznap, uzsonnára. De ha valaki
szilveszteri bulin virslivel fogadta volna a vendégeit...
Az
imént végigmentem az épület lépcsőházában és szinte kivétel nélkül a lakásokból
a lencse illata érződött. A virsli illata nem, mert egyrészt, még korán van
megfőzni ezt az eledelt, ami egyébként is gyorsan megfől (és szétpattan, ha nem
vigyázunk) másrészt azért, mert a virslinek nincs illata. Sem illata, sem íze.
És az ember nem tud rá mit inni. Sört? Bort? Pezsgőt?
Szóval:
a szagok alapján szinte minden lakásban lencsét főztek. A mi lakásunkból
viszont, Emma feleségem jóvoltából, a finom sült malac illata csalogatott. A
sült malaccal nincs gond a pia témában sem: előtte jó házi pálinka
(Karácsonykor kaptunk Szerda Laci barátomtól Becsén) utána mehetne akár a sör
(sörrel van a malac meglocsolva), de finom vörösbor és pezsgő is.
BUÉK
kedves olvasóim!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése