Egy koraőszi estén, amikor még kellemes
hőmérséklet volt ahhoz, hogy nyitva hagyjuk a terasz ajtót, Emma feleségem
valamilyen furcsa neszre hívta fel figyelmemet: „Hallod?!” Többéves rock zenész
múltam és Beethoven-szindróma következtében én már, sajnos, régóta nem észlelek
hangokat bizonyos frekvencián túl, ennek ellenére teljes összpontosítással füleltem,
de szerintem egy csendes, zajnélküli környezetben
borozgattunk, se mentők, se rendőrök nem szirénáztak a környéken, semmi furcsát
nem hallottam.
„Tücsök
van a szobában!” – állapította meg a nejem.
Beindult
a vadászat a hívatlan vendég ellen. Nem tudom, mi kárt tehet egy tücsök egy
lakásban, de mivel az utóbbi években elterjedt poloskákkal szemben is úgy
lépünk fel, mint a határőrség a déli határon (könyörtelenül visszautasítjuk, át
sem vesszük a menedék-kérelmüket) a tücsköt is nemkívánatos migráncsnak
minősítettük. A hangot már Emma sem észlelte, nem is tudtuk, hogy melyik
irányba induljunk el. Mint ahogy ez hasonló esetekben lenni szokott az én
feladatom, hasra vetettem magam és elemlámpával bevilágítottam a fauteuilök, a
trosed, a szekrény, a chaiselong, a pianínó alá... Megtaláltam a régóta
keresett zongora-hangoló kulcsot, a kékcsíkos ingemről lerepült gombot, a pálinkásüveg
elgurult dugóját, némi aprópénzt, de a betolakodót nem.
Végül
a TV-állvány mögött a sarokban megtaláltam. Ijedten hunyorgott szegényke, ahogy
az elemlámpával, mint rendőrségi kihallgatáson a szemébe világítottam. Ekkor
észleltem, hogy a hóna alja alatt szorongat valamit. Hát persze, mi más lenne a
tücsöknél mint egy hegedűtok. Később kiderült, hogy tévedtem, nem hegedű volt,
hanem brácsa, ami tücsök zenekarok hangszereinek esetében 1,28 mm-el hosszabb
mint a hegedű. Minden világossá vált számomra: a tücsök-brácsás nálunk gondolta
átvészelni a telet.
Felülkerekedett
bennem a szakmai, zenész szolidaritás. Kikapcsoltam az elemlámpát és barátságos
tónusra váltottam. Elmondta, hogy ő egy közönséges pirregő tücsök (oecanthus
pellucens) végigmuzsikálták a nyarat, voltak a Sziget fesztiválon is, ahol a
hajnali órákban léptek fel, miután a túl hangos emberi zenekarok elcsitultak, az
idén első ízben egy egész filharmonikus felállásban, ahol a tücskökön kívül
bogarakat is befogadtak a zenekarba. Az összetételből kiindulva Grylliadae et
coleopteras filharmonikusok néven léptek fel, nagy sikerrel. Elmesélte, hogy
játszik egy vonós négyesben is, de lakodalmakat is vállalnak, mert a prímás,
aki a gryllomorphinae családból származik járatos a magyar nótákban,
mulatókban, sőt a tánczenében is. Játszottak többek között egy hangya lakodalomban
is, akik ugye, óva intették őket La Fontaine meséjének tanulságára.
Támadt
egy hirtelen ötletem. Évek óta írok szerzeményeket a számítógépembe, kottákat,
hangszereléseket, úgy szeretném már egyszer visszahallgatni, hogy szólnak!
Megkérdeztem össze tudná-e szedni a filharmonikus csapatot teljes felállásban
és akkor koszt-kvártély fejében maradhatnak a lakásban. Azzal a feltétellel,
hogy kártevő bogarakat ne hívjon, mindegyik rendelkezzen erkölcsi bizonyítvánnyal.
A jövevény megörült az ötletnek, brácsáját felakasztotta egy kettőbe tört
fogvájóra, amit a sarokban talált és mintegy biztosítékként (hipotéka)
hátrahagyta.
Három
nap múlva, a megbeszélt időpontban a teraszon megjelent a zenekar. A brácsás
tücsök, akit egyébként Modicónak hívtak (teljes neve Modicogryllus frontalis),
mert volt egy alig látható jegy a homlokán, bemutatta a filharmonikusokat: a
vonósok különböző tücsökfajtához tartoztak, volt közöttük mezei, házi, pirregő,
de bordói (tartarogryllus bordigalensis) tücsök is, a fúvósok között
ormányosok, holyvák, cincérek, a tubát egy szarvasbogár cipelte... Modico
nagyon erőltette, hogy engedélyezzem az Amerikából érkezett Leptino bogár
(teljes neve Leptinotarsa decemlineata) csatlakozását is, aki ugyan nem
filharmonikus hanem blues-rock gitáros. Leptino előkapott egy megfelelő méretű Telecastert
és először a Lazyt játszotta el a Deep Purple-tól, majd pedig korunk egyik
legjobb szólógitáros virtuózától, a portugál Nuno Bettencourttól mutatott be
futamokat. Nem szívesen fogadtam, be, hiszen öltözékéről messziről felismerhető
volt, hogy egy kártékony krumplibogárról van szó, de ilyen tehetséget nem
utasíthattam el és beinvitáltam őt a lakásba. Éppen ekkor jött át a
szomszédasszony, aki felsikoltott a rengeteg ízelt lábú látványán és közölte,
hogy mindjárt hoz egy spray-t amivel ki tudjuk irtani. Mire visszaérkezett a
spray-vel, mi már biztos menedékbe rejtettük a zenészeket.
Igencsak
hálásnak és fegyelmezettnek bizonyultak. Napközben felszedegették az összes
morzsát a konyhában, szemezgettek a szemetesben, kaptak némi salátát is, hogy a
virágokban ne tegyenek kárt. Késő délutánonként pedig következett a munka: a
számítógép oldalán kivágtam egy ajtónak megfelelő nyílást, azon keresztül
jutottak be, ők pedig belül berendezkedtek. Ahogy én beírtam a hangjegyet a
kottába a zenészrovar bent lejátszotta. Időközben derült ki, hogy fagottos nem
érkezett a csapatba, Modico felajánlotta, hogy ha amnesztiában részesítem a
fürdőszobában bujkáló poloskát, ő elvállalja a közreműködést, sőt megmutatja
azt is, hogy a titkos szolgálatok a lakásban hova rejtették el a rokonát.
Eltekintek
attól, hogy lépésenként, zenei mondatokként bemutassam hogyan haladtunk, itt az
alábbiakban hallható a végeredmény az első szerzeményről, ami elkészült. A
címét részben ők javasolták: a szerzemény nosztalgikus kicsengése őket a gondtalan
nyárra emlékeztette, nekem meg eszembe jutott, hogy milyen kellemes, gondtalan,
reményteljes volt 1970 nyara...
Íme
a szerzemény mp3-ban:
https://www.youtube.com/watch?v=NMc_1DbzLp4
Itt
hallható Rea rájátszása után:
https://www.youtube.com/watch?v=OGJUotlSsbw
Készülnek
közben újabb szerzemények is. A zenészek azt kérték, hogy az áprilisi parlamenti
választásokig maradhassanak.
Ez
a rendhagyó bejegyzés abból az alkalomból készült, hogy az életművész La
Fontaine, aki többek között megírta a Tücsök és a hangya történetet is, az idén
lenne pontosan 396 éves!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése