2017. november 16., csütörtök

Ebédszünet

Szimpatikus és követendő értékű jelenetként maradt meg emlékezetemben: egy vidéki város bírósági tárgyalásán voltam jelen, a gyanúsított vallatása már jó ideje tartott, már-már közeledett a megtörésének pillanata, már-már kibökte, hogy pontosan mi és hogyan történt, amikor megszólalt a déli harangszó. A bíróság épülete, mint annyi már városban, itt is a főtéren áll, a templom szomszédságában (Szekszárdon a börtön is ott található), a harang hangja parancsoló erővel hatott, a bíró kalapácsával a tölgyfa asztalára csapott és kimondta a fellebbezhetetlen ítéletét: ebédszünet!

            Bevártam, együtt hagytuk el a bíróság épületét, hogy megkérdezhessem tudna-e ajánlani a környéken valamilyen jó éttermet. Ekkor gondolkodóba esett, majd közölte: ő itt lakik néhány házra a bíróságtól és naponta otthon ebédel. Mint egy XIX. századi regényben: a köztiszteletben álló bíró úr a bíróság épülete mellett lakik, ahol a szakácsnő naponta meleg ebéddel várja a családot, hogy békésen, rohanás nélkül ...

            Itt Budapesten csak a rádióban hallom a déli harangszót, vagy ha történetesen éppen valamelyik templom mellett állok. A munkahelyem helyszínén nem. Ezért nem tud figyelmeztetni erre a napi fontos rituáléra: délben ebéd. Az ebédet nem egy megszokott időben és nem állandó helyen költöm el. Egykoron, a Magyar Szó szerkesztőségében bejáródott rutin volt, hogy a délben kezdődő napi operatív megbeszélés után 13 órakor (plusz-mínusz negyed óra) ebéd a kiadóház éttermében, egy emelettel a szerkesztőség alatt. S azután kezdődhetett a délutáni munka.

            Az utóbbi időben úgy alakult a napi munkatempóm, hogy 13.30 – 14.00 óra között tudok étterembe jutni. Szinte mindegy, hogy melyikbe, mert ez az időpont már későinek számít. Budapesten is, noha nem hallatszik a déli harangszó általában 12 órakor (van ahol már 11.30-kor) kezdődik az egy órás ebédszünet és 13 óra után, az ebédkészítésre szakosodott étkezdékben már csak a maradékok jutnak. Megmondták már a rómaiak: sero venientibus ossa!  A kolbászos krumpli levesben már nincs kolbász, a babgulyásban alig akad (nem gulyás, hanem) hús, a töltött káposzta, a pörkölt (ha egyáltalán maradt) már csak langyos, a tésztafélék széle megkeményedett és gyakran elfogy a kenyér! Én pedig még a spagettit is kenyérrel eszem (mint ahogy ezt minden olyan étteremben elmondom, ahová gyakrabban járok, és többször már le is írtam). Tegnap például csak kitartó unszolásom eredményeként találtak néhány szelet ki tudja mikortól visszamaradt zsemlét.

            Felfigyeltem arra, hogy hozzám hasonló időben jár naponta egy – hogy is írjam le – a napokban megbuktatott, előtte pedig kitüntetett Robert Mugabe diktátorra hasonlító úriember. Illetve: a jelenleg 93 éves Mugabenál jóval fiatalabb, Obamánál határozottan teltebb, nagydarab ember, de nem annyira, mint Shakin O’Neil, több ilyen alkatú személyt láthatunk az angol és francia első liga különböző csapatainak középső védői között, de Lukakut is említhetném, aki az Evertonból igazolt át a MU-ba, csak nálánál idősebb... Szóval ez az afroamerikai (vagy afro vagy színes bőrű amerikai) úri ember minden nap ugyanazt a műveletet hajtja végre: a tálcájával leül egy olyan asztalhoz, ahol nem zavarja senki (két óra tájban már nem sokan tolongunk az étteremben) előveszi nagyobb méretű mobiltelefonját, fekvő állapotba állítja, kitámasztja, zsebéből előkotorássza a fejhallgatót, bekapcsolja és az ebéd fogyasztását összeköti valamilyen kellemes audiovizuális élménnyel.

            Mit nézhet minden nap ebben az időpontban az úr? Külföldi híradást? Így tanul idegen nyelvet, például magyarul? NBA-meccseket adnak ilyenkor?

            Ma délben úgy hagytam el az éttermet ebédem végeztével, hogy elhaladtam az úr asztala mellett, hogy bele tudjak kukkantani az annyira fontos adásba.

            Soha sem találnák ki mit néz! (Vagy nézett éppen akkor, amikor belelestem).


            Tom és Jerry rajzfilmet!   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése