Mutass egy fügét! Vagy csipiszt? Vagy egy f.szt?!

Nagyberki községben mélyszántás közben az ekevas egy régiségnek tűnő sarkantyút dobott a felszínre. A megtaláló a tárgyat elküldte az illetékes pécsi hivatalba, azok pedig levéllel fordultak a Magyar Királyi Érem-, és Régiségtár igazgatójához, nehogy netalán az ő mulasztásukból egy nemzeti érték, ereklyegyanús tárgy ne kerüljön a nemzet és az ország szemszögéből a legmegfelelőbb helyre.

            A pécsi hivatal az igazgatóhelyettestől szó szerint ezt a (506/1903 számú) hivatalos választ kapta) :

 „Tekintetes kultúrmérnöki hivatal, Pécsett 
Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk. 
Budapest 1903 aug.11. 
Teljes tisztelettel 

lófasz a seggükbe 
dr. Réthy László 
m. kir. érem- és régiségtári igazg. Helyettes

            Az aláíró nem akárki. Dr Réthy László ismert etnográfus, numizmatikus, egy rendkívül művelt személyiség, aki bölcsészetet, jogot, szanszkrit, örmény és szláv nyelveket tanult, nem utolsó sorban pedig: tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának!

            És költő.

Verseit Lőwy Árpád név alatt írta.

Ő volt A trágár költő.

            Lingvisztikai filozófiáját a következő versében fogalmazta meg:

Akárki bármit tehet vele - mert minden ember olyan,
mint a beszéde.
És ritka érték egy nyelvben, hogy-úgy éljen
mindenkiben, amilyen õ maga karakterében.
Ez a nyelv olyan nemzeté,
melynek aranyáért mindig szart adtak,
az emberi méltóságán tapostak, -
és az ilyen nemzet egyszer csak fügét mutat.
Ott, ahol nem ellenőrizhetik, nyelvében lesz mind gazdagabb.
Abban lesz hatalmas, amihez az apró hatalmasok
nem nyúlhatnak.
Ezen a csillagoségbolt-nyelven nincs kifejezhetetlen gondolat.
Ez a nyelv tánc, dal, ritmus, erő, csupa árnyalat
- bűn nem kimondani magyarul a valót, az igazat.

           

            Lőwyt említettem, de sorolhatnák még ismert neveket a magyar és a világirodalomban, akik nem csak előszeretettel használták a „csúnya” szavakat, a trágárságokat, káromkodásokat, akik népi nevén nevezték a nemi szerveket és szexuális aktusokat, hanem kifejezetten pornográf jellegű műveket is írtak.

Olvasták például Apollinaire Tizenegyezer vessző c. regényét? 

            Sokan a neves írók közül azzal szórakoztak, hogy sikamlóssá költöttek át ismert klasszikusokat. Ismerik például Toldi estéjének a következő átköltését:

Nagyfalu határán csend honol a tájon,
Csak egy beteg borjú fingik néha fájón.
Alvó béresektől tarkállik az asztag,
Hajh, de régen volt már, mikor itt még basztak.

            Hogy ki volt az elkövető, pontosan nem tudni. A „gyanúsítottak”: a már említett Lőwyn kívül Faludy György, József Attila, de az sem kizárt, hogy maga Arany János  írt egy ilyen változatot is.

            Talán még jobban, mint az irodalomban, a színdarabokban, a filmek párbeszédeiben még kifejezettebb a szabadszájúság. Indokokat felsorolni egy írástudó alkotónak egyáltalán nem gond: ilyen kifejezéssel tudta csak érzékeltetni a személy karakterét, a közeget, ahol az esemény zajlik, a társadalmi réteget, ahol ilyen szinten beszélnek... Vagy egyszerűen: ennél nincs találóbb kifejezés. (Erről még lesz szó az alábbiakban)

            Az alkotók, írók, költők, már régen kiharcolták maguknak a jogot, hogy ha szükségesnek találják, a mű érdekében ily módon fejezik ki magukat. Még ha a köznyelv és a közízlés rossz néven veszi is. Hiszen, ne feledjük, egykoron büntették is a káromkodást. Ennek pedig többek között misztikus eredete is van:  az erkölcs-csőszök „ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik" alapon riogatták az embereket. Ezért elítélendő volt még olyan káromkodás is, hogy „Egyen meg a fene” az pedig rémisztő, hogy „Lófasz a seggedbe!”...

            Külön problémát jelent a dalszövegírók helyzete. Itt sem ritka a szabadszájúság, vagy fogalmazzunk úgy „naturalisztikus” vagy „pontos” kifejezések használata. Ám esetükben két cenzor is jelentkezik: az egyiket a dal felvételekor kell meggyőzni (könnyebb eset), a súlyosabb cenzor pedig a média. A délebbre fekvő országokhoz képest egyébként is sokkal prűdebb Magyarországon különösképpen ügyelnek arra, hogy hol és mikor milyen kifejezések nem hangozhatnak el. Igaz, a trágár nyelvhasználat kifejezett tilalma nincs az idén módosított Médiatörvényben sem, ám a törvény §9. cikkelye pontosan szabályozza mi mikor nem hangozhat el. Ez a szabályozás miatt jelentkeznek a karikák, helyenként az utólagosan szövegre kevert füttyök (emiatt is kockázatosak az élő adások, mert ha valakinek kiszalad a száján...). És emiatt figyelmeztetnek, ilyen esetekben a „nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatásokra”. Ez elsősorban a tévére vonatkozik.

            A rádió esetében nagyobb a gond. Nem tehetnek ki karikát, nem használhatják az „alibi-figyelmeztetőt”, ezért a zenei szerkesztők, ha nem akarnak maguknak problémát nem engednek adásba „nyugalom megzavarására alkalmas” szövegű szerzeményeket. Vagy csak kivételes műsorokban, amikor például olyan zenekart mutatnak be, akire az ilyen szövegek a jellemzők.

Az immár három évtizedes fennállását ünneplő  drMáriás vezette Tudósok zenekar nemzetközi szinten is elismert és megbecsült képviselője egy művészeti irányzatnak. Máriás Béla zenéje, irodalma, festészete egy olyan egyedi stílus, aminek értékét senki sem vonja kétségbe. Az más kérdés, hogy érti-e, kedveli-e, de hogy egy sajátos művészeti érték, az vitathatatlan. Művészetének, alkotásainak üzenetét drMáriás csak reá jellemző specifikus módon üvölti a világnak. A valamivel több, mint egy hónapja (október 8.) megjelent legújabb szerzeményében mintha az egykori MTA-tag, Lőwy doktor biztatását szívlelte volna meg. Csak időközben a világ annyira eldurvult, hogy nem fügét, nem is fityiszt, vagy csipiszt, hanem azt mutat a világnak, amit az ideges autósok egymásnak a közlekedésben, amit a fociszurkolók a bírónak, vagy ellentábornak, amit a megmenekülő az üldözőjének...: „Azt hiszed, hogy megvéd majd a vezér?/Azt hiszed, hogy megment majd a párt?/Azt hiszed, hogy megért majd a nép/és egyszer majd felment az egyház?” – kérdezi drMáriás és válaszol is rögtön: Egy f.szt! Majd a következőket üzeni: „Legyél őrült és szabad és szarjál mindenre a világon! És mutass egy faszt!”

Vitathatatlan művészi értéke ellenére a szerzemény – amely a korábbi Tudósok hangzáshoz képest zeneileg is sokkal frissebben, erőteljesebben, rockosabban szól – nem valószínű, hogy el fog hangzani bármelyik közszolgálati RTV adón. Esetleg valamilyen alternatív irányzatú rádióban. Sem ez a szám, sem számos egyéb drMáriás szerzemény, például az, amely címében viseli a közösülésre való felszólítást (ami pedig jót tenne az európai elöregedő demográfiai helyzetnek is).

A rádióadások nyilvántartásában leellenőriztem, hogy egy rádión sem hangzott el – mint ahogy sejtettem is -   az utóbbi évek (véleményem és ízlésem szerint) egyik legütősebb szerzeménye, melynek a címe az Éndalom. A számot a Ricsárdgír nevű fiatal zenekar jegyzi, akiket egyszer élőben meghallgattam és óriási csalódást okoztak. Az említett számot nem is adták elő, mert a szerzeményt Pájer Alma (volt) énekesnőjük előadásmódja (és a jól sikerült klipp) emelte magasra. A szerzemény nem hangozhat el, mert (a később ismétlődő) első versszak így szól: „Ez az én világom, az én elmém/az enyém minden téveszmém/ ez az én országom, az akaratom/ mindenem bemutatom:/ ez az én fiam, ez az én anyám/ ez az én lányom, az én kutyám/ ez az én arcom, ez az én pinám/, itt semmiből sem nincs hiány”. Az internet közönsége persze ismeri és értékeli a dalt: 370 ezer közeli a kattintás.

Példákért nem kellett volna messze mennem. A Lóci játszik zenekarnak is van egy olyan szerzeménye, amely annak ellenére, hogy élő fellépéseken a közönség ismer és örömmel fogad, az éterben ismeretlen maradt, mert „nem rádióbarát”. A Te ennél többet érdemeltél c. számban ugyanis elhangzik a kérdés „Ki ez a fasz melletted?”. Nem csak azért, mert a fiam, de teljesen megértem a szövegírót, mert az adott helyzetben egy más kifejezésnek sincs az az ereje, az a nüánsza, az a tartalma mint amit leírt (fiú? srác? pasas? személy?). A Ki kéne...kezdetű szerzeményével pedig az a baj, hogy szerepel benne egy olyan kifejezés, hogy „az Alföldön a legfaszább gyerek”.

A példákat még tudnám folytatni. De miért hoztam fel egyáltalán ezt a témát? Azért mert elvben ezek a számok elhangozhatnának, hiszen az alkotásoknak van művészi értékük, a használt kifejezéseknek indokuk. A közízlést és a közerkölcsöt védő törvény ugyanis az indokolatlanul használt trágárságoktól védi a (prűd) közönséget.

Végezetül egy kedves versecske Löwy opusából:

Lőwy egy bájos ifjú hölggyel 

Enyelgett tegnap, s meg nem lőtte.

Mert oly csodás, tündéri szép volt, 

Hogy farka meghajolt előtte.

Illetve tartozok még egy magyarázattal: a válaszlevélben Dr. Réthy László a hőmérsékletet Réamur fokban (35) határozta meg (nem tudtam, hogy a XX. század elején nem a Celsius volt használatban). Hogy a 35R mekkora hőséget jelentett a következőképpen lehet kiszámítani: elosztani 4-el és az eredményt hozzáadni a 35-höz. De mivel a 35 nem osztható 4-el, meg kell szorozni 1.25 – el.

Az eredmény alapján megállapíthatjuk, hogy kurva meleg volt 1903 nyarán!