Aludtak

 

Az íróasztalon aludt a főnökével.

Az információt címben közölte egy belgrádi bulvár napilap.

Tényleg nem mindennapi és újságba kívánkozó esemény, ha valaki az íróasztalon és nem a kényelmesebb pályaudvari padon, játszótéri hintán, a városi autóbusz hátsó ülésén vagy a saját ágyában alszik.

Először arra gondoltam, hogy az alcímbe foglalt Lj.P. 24 éves feketén dolgozó, próbaidős gyakornoklány és A.R. 52 éves cégtulajdonos túlórázott, az iroda pedig olyan helyen található, ahol már a késő esti órákban nem közlekedik a városi közlekedés. Rá voltak kényszerülve, hogy az irodába töltsék el az éjszaka hátra maradt részét. Kiderült, hogy a padló nem megfelelő, mert az ajtó alatti résen beáramlik a hideg, nem lévén kanapé úgy döntöttek, hogy az íróasztalon vackolnak meg.

Itt most végignéztem a saját íróasztalomon, ami aránylag nagyobb méretű, de így is rövidnek tűnik, még egy alacsonyabb termetű személy számára is. Ha ráfeküdnék, lelógna a lábam. Lógó lábbal pedig nem tudnék aludni. Azon kívül, hogy rövid, szűk is. Két személy számára pláne nem komfortos. És itt van a fűzőgép, amiben az ember véletlenül beletenyerelhet, gémkapcsok, ironok, töltőtoll, hamutartó, kávés csésze, papírvágó kés. Meg persze a monitor és a billentyűzet. Na jó, mindez egy mozdulattal eltávolítható, de akkor is rövid és szűk.

A szöveget olvasva kiderült, hogy a bulvárlap bizony szemérmeskedett! Nem nevezte nevén a cselekvést. A szerb nyelvben is létezik nyomdafestéket tűrő kifejezés arra a bizonyos együttlétre. Még az sem lett volna túl durva, ha leírja az újságíró: a cégtulajdonos az íróasztalra döntötte a gyakornoklányt.

Végül is érthető a lap szerkesztése részéről ez az óvatosság. Mert ha az újság ottmarad az asztalon a lakás nappali szobájában és belelapozik a már olvasni tudó kiskorú úgy értelmezi, hogy „egy néni meg egy bácsi egy íróasztalon aludt”.

Lényegében egy meetoo (énisénis) eseményről számolt be a lap.

A feketén dolgozó, próbaidőn lévő gyakornoklány elmondta, hogy nem a Munka Törvénykönyve előírásai szerint alkalmazta a cégtulajdonos, fizetést csak (far)zsebbe kapott időnként és hogy a kiszolgáltatott  helyzetével visszaélt a kapzsi és undok vadkapitalista cégtulajdonos. Megzsarolta.

Az 52 éves A.R. úr viszont másképp emlékezett a szerda esti történtekre. Ő gyengéd érzelmeket, impulzusokat vélt felfedezni a lány részéről, aki mellesleg, szerinte, kihívóan öltözködött. Bevallotta, hogy tett olyan utalást, hogy ha Lj. P.  jól teljesít a próbaidő alatt, akkor esetleg megfontolja, hogy a Munka Törvénykönyve szerint fogja alkalmazni és fizeti majd a nyugdíj- és egészségügyi illetéket és az egyéb hozzájárulásokat, amelyek ugyan terhelik a súlyos anyagi helyzettel küszködő feltörekvő cég költségvetését.

Röviden: nem aludtak az íróasztalon.

Ahol nem is lehet.

Kereslet

 

A galériákból kifogytak a festmények. Üresen tátonganak, sem olajfestmény, sem akvarell, grafika, de még egy kis szobrocska sem vásárolható. A galéria-tulajdonosok nyösztetik a művészeket,  rimánkodnak, többszörös tiszteletdíjat ajánlanak, előlegben fizetnek. De alkotásaik nem tudnak eljutni  hozzájuk, mert a vásárlók már az utcán, egymást túllicitálva felvásárolják a még alig száradt festményeket a művészektől. Gyakran tettlegességre is sor kerül a vásárlók között.

A múzeumokba, képtárakba szinte lehetetlen bejutni. Két, két és fél évre előre eladtak minden jegyet, már előjegyzéseket sem fogadnak.

Hasonlóan, mint a galéria tulajdonosok, a könyvkiadók is naphosszat könyörögnek az íróknak, költőknek: hozzanak már kéziratot! Az emberek már fenyegetődznek, mert elmaradhatatlan napi szükségletté vált, hogy minden reggel, felkelés után, és este lefekvés előtt átadják magukat az élvezetnek elolvasnak legalább egy új költeményt. Minden nyelvre lefordították már a világirodalom összes versét, még a brazíliai őserdők bennszülöttéinek korábban soha le nem jegyzett, csak szájhagyományok útján terjedő népköltészetét is.

A zeneszerzőknek sincs nyugvása, naponta követelik tőlük az új szerzeményeket. Már az sem baj, ha a szerző ugyanazt a dalt szállítja csak más tempóban, hangfekvésben, esetleg módosított szöveggel. 

Kiéheztek az emberek a műalkotásokért! Már a favágók és az asztalosok is rímeket faragnak, a szobafestők, mázolók tájképeket festenek, a szerzetesek zenét szereznek, az autószerelők hangszerelnek, a sebészek hangnemváltó beavatkozásokat végeznek. De így sem tudják kielégíteni a keresletet! 

A fentiekben leírt, elviselhetetlennek és tűrhetetlennek tűnő helyzethez képest megnyugtató, hogy egy bádogosra csak öt hónapot kell várni.