Budapest egyik legszebb, legtágasabb,
leglátogatottabb terén, a kiemelkedő állami rendezvények helyszínéül is
szolgáló Hősök terén a legszebb villaépület Szerbia Köztársaság Nagykövetségének
épülete. Az Andrássy út és a Dózsa György út sarkán lévő, kívül-belül elegáns
és mutatós villát a tényként elfogadott
legenda szerint az ország a híres szerb költő és diplomata Jovan Dučićnak
köszönheti: az egykori budapesti szerb királyi követ (nem nagykövet!*) szerezte egy romantikus történet
eredményeként. Szépen hangzik, de mennyire igaz?
Amikor
először – helyesbítek: harmadszor – jártam az akkor még Jugoszláv Nagykövetség
épületében az akkori ott dolgozó diplomaták és személyzet is valódiként mesélték az eleve furcsa történetet.
-
Volt ízlése annak grófnőnek – mutatta az
akkori titkárnő az ízlésesen kicsempézett és felszerelt fürdőszobát.
-
Milyen grófnő? – kérdeztem csodálkozva.
-
Hát te nem tudod? Amikor Jovan Dučić
nagykövetként itt szolgált Budapesten beleszeretett egy magyar grófnő, a villa
tulajdonosa, aki azután szerelme jeléül a nagy költőnek ajándékozta az
épületet. Dučić pedig az országnak.
Ez
a legenda már hosszú évek óta él, szinte minden Budapestre látogató szerb
turista büszkén meséli és terjeszti. Feltehetőleg az idegenvezetőktől hallják.
De még Magyarország egyik minisztere is, aki egyszer meghívott díszvendégként
vett részt egy eseményen tényként kezelte az információt.
De mit mondanak a tények? Kezdem az épülettel.
A
mai internetes korszakban és a történelmi levéltárak nyitottságának
köszönhetően nem volt túl bonyolult utánajárni az ismert budapesti villa
történetének. Ezen a helyen az első épület az 1872-ben Weber Antal építész
tervei alapján neoreneszánsz stílusban épült, Bellevue villa volt, amely
étteremként, szórakozóhelyként, nyáron zenés kerthelyiséggel működött.
Budapestnek ez a része akkoriban még peremterületnek számított, a Bellevue
szerelmi légyottok színhelyéül is szolgált, nyaranta túl hangos volt a zene,
mindezekből eredően rossz hírűvé vált és a hatóság bevonta működési engedélyét.
Az
ingatlant Babocsay Hermann, a kor ismert tehetős vállalkozója vásárolta meg és
megbízta Árkay Aladár fiatal építészt, hogy engedje szabadjára képzelőerejét és
egy teljesen különleges épületté varázsolja. A Babocsay villa 1905-ben készült
el, Budapest legfurcsább épületének tartották számon, kívül-belül sokak szerint
giccsesen túlcicomázott villához hasonló csak még egy létezett a Monarchián
belül, Bécsben. A homlokzat, az ablakok, a festés, a díszítések a hivalkodást
szolgálták, s mint az itt mellékelt, korabeli fotókon látható például, hogy a földszinti szalon közepén
egy szökőkút működött! Babocsay egyébként az épületet saját irodaházának
használta, de itt is lakott.
1922
augusztus 4-én a villát egy adonyi dúsgazdag kereskedő, Deutsch Albert
vásárolta meg befektetésként, majd 1925 szeptember 18-án eladta a budapesti
Royal szálloda tulajdonosának Görög Jenőnek. Az új tulajdonost kötelezte a
városépítészeti hatóság, hogy alakítsa át az épületet normális kinézetűvé. A
tulajdonos ennek eleget is tett, az épületről eltüntették a hivalkodó, giccses
díszítéseket, elemeket és akkor nyerte el a mai visszafogottan elegáns kinézetét.
Az
épületet 1928 május 5-én a Főnícia nevű befektetési társaság vásárolta meg, az
épületet irodaháznak alakították át és üzlethelyiségekként kiadták. A nehéz
anyagi helyzetbe sodródott Főnícia 1940 február 10-én az épületet a bérlőkkel
együtt eladta a Budapesti Takarékszövetkezetnek.
1940
augusztus 3-án aláírásra került az az adásvételi szerződés mely szerint a
Jugoszláv Királyság 150.000 pengőért megvásárolta az épületet „amelyet már
korábban is követség épületeként bérelt”. A tulajdonjogot 1940 augusztus 28-án
jegyezték be az illetékes budapesti telekkönyvbe.
Nem
sikerült pontosan kideríteni – pedig történetünk szempontjából rendkívül
fontossággal bír – hogy a Jugoszláv Királyság mióta bérelte ezt a villát. Két
változat létezik: az egyik szerint 1936-tól, a másik szerint már 1930-tól.
Miloš Ćorović, a Tanjug hosszúéves budapesti tudósítója Miroslav Krleza íróra
hivatkozva jegyzi, hogy Dučić személyesen mutatta meg Miroslav Krležanak az épület
pincéjében akkor létező medencét (?! – ennek ma nyoma sincs!) ahol a bizonyos
grófnővel hancúrozott, amikor 1932-ben követként itt lakott és a grófnő gyakran
meglátogatta.
A
hercegovinai, Trebinje melletti Podglivlje nevű faluban 1874 február 15-én
született Jovan Dučić – aki a tanítóképzőt Zomborban végezte el – tapasztalt
diplomataként érkezett budapesti szolgálati helyére. (Zombor volt a kapocs
ahhoz, hogy később Szenteleky Kornél, aki a Zombori Gimnázium tanulója volt,
felkeresse „a szerb költők hercegét”, több költeményét le is fordította azzal a
szándékkal, hogy – mint ahogy ezt Kohlmann Dezső a Kalangya 1934-ben megjelent
számában írta: „ezzel közelebb hozza a magyar olvasó lelkéhez a szerb lelkek
rezzenését”. Később barátság alakult ki Dučić és Szenteleky között).
A
költő miután 1906-ban Genfben diplomált az ottani egyetem
Bölcsészeti-szociológiai Karán, hazatérte után, 1907-ben Jovan Skerlić
segítségével jutott be szerb Külügyminisztériumba és már a következő évben
római kiküldetésben vett részt. Elsősorban kifogástalan megjelenésével,
rendkívül meggyőző beszédkészségével, „igazi úriemberi” viselkedésével gyorsan
haladt elő a diplomáciai ranglétrán:
Szófia, Róma, Athén, Madrid, ismét Athén után a genfi székhelyű Népszövetség Tanácsában
képviselte országát. Igaz, csak rövid ideig, mert összetűzésbe keveredett az
ottani követség egyik diplomatájával, akivel később Belgrádban, a
Külügyminisztérium épületében össze is verekedett és emiatt két évre
felfüggesztették állásából. Az ország vezetése, elsősorban a király határozott közbenjárásával gyorsan
megbocsájtották ezt a félrelépését, megértéssel vették, hogy „megsértett
büszkeségéért vett elégtételt” és 1926-ban Kairóban misszióvezetőként folytatta
pályafutását, ahol jelentős sikereket ért el az ország érdekében.
Jovan
Dučić 1932 februárjában érkezett Budapestre. A Jugoszláv Királyság azzal a
szándékkal jelölte ki egyik legjobb, legtapasztaltabb diplomatáját, hogy
enyhítsen a Trianon óta fennálló magyar-jugoszláv feszültségen és ha lehet,
fektesse le a két ország közötti jószomszédi kapcsolatok alapjait. Érkezésekor
Magyarország a rendkívül súlyos gazdasági válság terhe alatt igyekezett
felemelkedni, a lemondott Bethlen-kormány után Károlyi Gyula miniszterelnök szigorú
takarékossági intézkedésekkel igyekezett rendbe tenni az ország gazdaságát.
Károlyi Gyula kormány 1932 szeptemberében bukott meg és a hatalomra a
szélsőjobboldali Gömbös Gyula került (aki később, 1936-ban Hitler hatalomra
jutásakor az európai vezetők közül elsőként sietett hozzá Berlinbe), az
országban, a sajtóban mind hangosabbakká váltak a revizionista hangok,
követelések...
Egy
szóval: a légkör koránt sem kedvezett egy magyar-jugoszláv enyhülésnek,
békülésnek, barátkozásnak. Dučić követként belátta, hogy küldetése szinte
lehetetlen és nem látta értelmét, hogy tovább maradjon. Nem egész másfél év
után, 1933 augusztusában már római követnek nevezték ki, megbízatását október
1-jén foglalta el az Örök Városban.
Nem
egész másfél év állt az 58 éves, már nem daliás korban lévő költő rendelkezésére,
hogy az állítólagos villaajándékozással végződő
Nagy Szerelem megtörténjen Budapesten. Valami alapja a legendának ugyanis
biztosan van. Az országában körülrajongott költő, aki soha sem nősült meg
rendkívül sikeres nőcsábász hírében állt. Imádatát a nők iránt szerelmi
verseiben és kapcsolataiban is egyaránt ihletetten fejezte ki. A
visszaemlékezések szerint „nem létezett olyan nő, akit nem tudott elcsábítani
megjelenésével, stílusával, szavaival, bókjaival, viselkedésével...” Számos
szerelmi kapcsolata volt az egészen fiatal kisasszonyoktól kezdve a férjes
asszonyokig. Még 70 éves korában is!
A
fentiekben említett svájci balhé oka is nőügy volt, aminek írásos nyoma is
maradt: 1925-ben egy bizonyos Vogelné Bernből levelet intézett a
Külügyminisztériumhoz amiben
bepanaszolta, hogy az 50 éves szerb diplomata elcsábította és teherbe ejtette
Antoinette nevű, akkor 18 éves lányát, a kisfiú az apa keresztnevéhez hasonlóan
Jean Alexandre nevet kapta, a hölgy pedig apasági beismerést követelt. Érdekes
megemlíteni, hogy ez az ügy mintegy tíz évvel ezelőtt fejeződött be, amikor Jean
Alexandre halálos ágyán bevallotta „a nagy titkot” a családnak és ez
kuriózumként megjelent a svájci sajtóban, hogy az igazi apja, amiről életében
nem kívánt nyilatkozni, valóban a szerb költő Jovan Dučić.
Dučić
többek között elcsábította a szintén neves szerb költő Aleksa Šantić
menyasszonyát, ami a barátságukba került. Vranjei tartózkodása során beleszeretett
a vendéglátó csodaszép feleséségébe, ebből is jókora botrány kerekedett miután
a feleség, Jovanka Jovanović (a későbbi ismert szerb színésznő) bevallotta,
hogy Jovica kisfiú apja, férje barátja, az akkor már Szófiában diplomatáskodó
Dučić.
A
budapesti grófnővel való liaisonnal kapcsolatban kapcsolatra sehogyan sem tudtam
hitelt érdemlő forrást felfedezni (ha valaki tud ilyent, írja meg nekem). Az
esetet tényként közli Radoslav Milošević, Dučić életének trebinjei kutatója,
Slaviša Pavlović író, Ćorović, a fent említett Tanjug tudósító (aki azt is leírja, hogy "már a szocializmusban" az egyik nagykövet elrendelte a titkárnőjének, hogy nézzen utána a történet valóságának, de a titkárnő nem találta meg a grófnő kilétét) és rengeteg újság,
közöttük idegenforgalmi kiadványok is, mondhatni szinte minden szerb írásban,
ahol megemlítik a nagykövetség budapesti épületét jelentkezik a grófnő és az
ajándékozás. Egyik helyen olvasható, hogy „erdélyi származású magyar grófnő”.
Név sehol. Adat sehol. Illetve igen: az írás legelején felsoroltam, hogy kik
voltak az épület tulajdonosai, ezek között sem gróf sem grófnő nem szerepel. És még ha tudjuk, hogy az ajándékozás állítólag 1933-ban történt, a Magyarországot is sújtó világ gazdasági válság közepette, amikor ...
Úgy
tűnik, hogy a tények nem is érdekelnek senkit, az idegenvezetők a Budapestre
látogató szerb turistáknak ezentúl is nagy előszeretettel fogják mesélni a már
közismert történetet (meg a másik kedvelt legendát a Lánchíd oroszlánjairól –
de ez más más téma) én pedig úgy érzem magam mint az, aki a gyerekeknek kikotyogja,
hogy Karácsonykor az ajándékokat nem a Jézuska hozza.
U.i
(*) : a II. világháború előtt a diplomáciában többnyire csak a nagyhatalmak
esetében volt használatos a nagykövetség mint létesítmény és nagykövet mint
diplomáciai vezető. A kisebb országoknak követségei és követei voltak. Később
változott a helyzet és érdekes megjegyezni, hogy Jovan Dučić volt a Jugoszláv
Királyság első olyan diplomatája, aki hivatalosan nagyköveti rangot kapott, 1939-ben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése