A "B" oldalról

Csak az agyonkoptatottra emlékezem

Autóvezetés közben általában nosztalgia rádiót hallgatok. Ilyenből a közelmúltig kettő volt fogható Budapest vételkörzetében. Múlt időben írom, ugyanis a SlágerFM nevű rádió február 2. éjféltől lényegében megszűnt, új koncepcióval új frekvencián, a 95.8-on, az egykori Rock Rádió helyén szól. A Sláger FM Budapest körzetében a leghallgatottabb rádió volt, majd megjelent a Retro Rádió. A SlágerFM a 80-as és 90-es évek legjobb slágereivel hirdette magát szlogenjében, a Retro ezt kibővítette a „’60-as, ’70-es és ’80-as évek legnagyobb slágerei” meghatározással. Közben egyik is másik is játszott Chuck Berry-t, Little Richard-ot, Elvis Presley-t, hiszen milyen nosztalgia adó az, amely a rock and roll nagyjait nem sugározza, ezek az előadók és a műfaj nagy sikerei pedig az ’50-es évekből származnak! De nem ez a lényeg...

            Egy szakmáját szerető igazi zenei szerkesztő számára nem létezhet kellemesebb feladat, mint válogatni egy akkora gyémántbányában, mint az elmúlt 50-60 év könnyűzenei produkciója! Micsoda gyöngyszemeket lehet(ne) itt találni! A zenekedvelő korosztályom többsége – hasonlóan mint én is – rendelkezik kedvenc zeneszámainak a gyűjteményével, amit szívesen hallgat, olyan szerzemények, amelyek mellett társaságban, vagy magányában egy italka mellett szívesen nosztalgiázik. Az a korosztály, amely Jugoszláviában nőtt fel abban a szerencsés helyzetben volt, hogy akkor naprakészen megismerhette a világ könnyűzenei kínálatát. Az is, aki csak a rádiót hallgatta, hiszen a jugó-adók ezeket sugározták. Itt külön meg kell említeni az Újvidéki rádiót, amely még 1968-ban beindította a felejthetetlen Futótűz című (a hivatalos megfogalmazás szerint) „ifjúsági könnyűzenei műsort” Szkopál Béla vezetésével. Majd őt követte péntek esténként Kovács Károly által szerkesztett és vezetet Slágerparti, Zenebona ... Ezeknek a műsoroknak a környező országokban (Magyarország, Románia, de még Csehszlovákia is) több tízezernyi rendszeres hallgatója, rajongója volt. Mellesleg, mindennek létezett egy ravasz politikai háttere is, az Újvidéki rádió minden pénzt, lehetőséget (a legújabb sikerszámok beszerzése) és szabadságot megadott az említett műsorvezetőknek, hogy a műfajban kiváló műsort készítsenek már azért is, hogy a szomszédos országok fiatalságát a hullámsávra, az Újvidéki rádió hallgatására szoktassa. Mert a műsor után következtek a hírek, amelyen keresztül már politikai propagandát lehetett elültetni a szocreál országokban élő magyar ajkú fiatalok fülébe... („Mennyivel jobb a jugó rendszer, mint a magyar, román, csehszlovák...!”)

            Egyszóval: mi képben voltunk a világ könnyűzenei termésével. Nem csak az Újvidéki rádió említett műsorának és más csatornáknak köszönhetően (Belgrádi rádió Minimax című adása szombaton reggel 8-tól délig, hétfőn este a Veče uz radio, a Zágrábi rádió Taxi za Babilon c. adása stb.), hanem azért is, mert a zenei újdonságok lemezen is megvásárolhatóak voltak. Mindebből következik, hogy sokkal nagyobb volt a választékunk és a lehetőségünk, hogy felfigyeljünk olyan szerzeményekre is, amelyek nem szerepeltek a sikerlisták élén, hanem a „kislemez” (a 45 fordulatszámú) B oldaláról kedveltük meg, vagy valamelyik ínyenc zenekedvelő felhívta valamelyik ritkaságra a figyelmünket...

Talán mondanom sem kell, hogy egy jóízlésű zenehallgató ebből a korosztályból, ha nosztalgiázik, még véletlenül sem a Mándoki-féle Dzsingisz kán című brutális, német nyelven előadott (na, nem a német nyelv miatt mondom) diszkó-förmedvényt helyezi a korongra. A gondosan összeszedett zenei válogatásában sem valószínű, hogy az agyonkoptatott ABBA, Boney M vagy Depeche mode számok helyet kaptak. Ezeket már akkor meguntuk. És a jugó adók, akkor sem játszották az unalomig, mert volt ízlésük (inkább a diszkókban nyomták a DJ-ek).

A hivatalos kimutatás szerint a Retro Rádió által leggyakrabban játszott külföldi szám éppen a fent említett Dzsingisz kán! Folytassam? Toronymagasan a legtöbbet játszott előadó a Neoton família és az ABBA. A legtöbbet játszott zenei szerzemény pedig a Lady Carneval Korda Gyuri bácsitól és a Nem csak a húszéveseké a világ, Aradszky Lászlótól. Az említett adón egyébként egy hazai, egy külföldi váltásban sugározzák a szerzeményeket. Amikor a jelentős anyagi háttérrel rendelkező – a nemrég elhúnyt Andy Vajna érdekeltségébe tartozó cég által indított – adó országos frekvenciával beindult, be kell vallanom, kellemes meglepetésként tapasztaltam, hogy a külföldi számok között időnként felhangzottak olyanok is, amelyek már hozzáértést és ízlést feltételeznek. Azután vettem észre, hogy ugyanazok a számok, ugyanabban a sorrendben hallhatóak, amelyeket a Spotify gyűjtött össze a ’70 es évek zenéjének válogatásában.

Logikus. Honnan tudná a – korosztályunkhoz képest – fiatal zenei szerkesztő, hogy mit hallgattunk a ’60-as, ’70-es években? Ezért a Spotify válogatását veszi elő. A Retro adón feltűntek a magyarországi veterán DJ-ek, a retro zene állítólagos ismerői, de ők is inkább a bevált és bejáródott menüből válogatnak (ABBA, Neoton, Depeche mode). Valahol igazuk is van, mert a kívánságműsorokból kiderül (Dévényi Tibi bácsi „legendás” Három kívánság c. műsora például), hogy a magyarországi hallgatók ezeket a számokat igénylik.

Olyan ez, mint amikor egy étterem étlapján csak a jól bevált rántott hús és pörkölt a választék. Amikor a tulaj nem kíván kísérletezni kevésbé ismert kínálattal. Az ínyenc készítsen magának! A zenei ínyenc rakja össze magának a válogatást, ha a resti menüjét unja!

Mindez, amit a fentiekben leírtam egy konkrét eset kapcsán fakadt ki belőlem. A minap, a budapesti dugóban araszolva szokásomhoz híven az (akkor még létező két) nosztalgia adó között váltogattam. A szokásomhoz tartozik az is, ha (nagy eséllyel) az éppen hallgatott adón felcsendül valamilyen ABBA, Boney M, Depeche mode, Neoton família, vagy az általam két legutáltabb szám (a Dzsingisz kán vagy a Gedeon bácsi – ezektől frászt kapok) akkor egy gombnyomással váltok. A SlágerFM a 103.9-en volt fogható, a Retro „eggyel lejjebb” a 103.3-on. Bekövetkezett: a Sláger FM-en bejött a Depeche mode, egy gombnyomás, a Retron pedig a Gedeon bácsi! Tovább „ereszkedtem”. Legnagyobb meglepetésemre a Deep Purple-tól az igencsak ritkán játszott (ezek az adók a Deep purple-tól esetleg csak a legelnyűttebb Smoke on the watert ismerik) Demon’s eye című szerzemény szólt! Eszembe jutott, hogy annak idején „leszedtem” ennek a számnak a basszus és az orgona szólamát is, jól esett ismét hallani. A Demon’s eye után pedig még egy Deep purple: My woman from Tokyo! Ezt sem hallottam még nosztalgia rádión Magyarországon! Ugyan melyik adó lehet ez, amelyik ritkán sugárzott Deep purple-öt ad? Rock rádió? Közben kerek óra lett, hírek. „Itt a Katolikus rádió...”

Írásom célja korántsem az, hogy a Katolikus rádiót reklámozzam és amikor a ritka gyöngyszemeket emlegettem, nem a Deep purple-ra gondoltam első sorban. Hanem... Mivel hullott a hó, eszembe jutott, hogy ha netalán zenei szerkesztő lennék valamelyik nosztalgia rádióban, a hóesésről Adamo „Tombe la neige” című számát biztosan lejátszanám. Igaz, nem angol nyelvű, nem sokak által ismert sláger. De egy szép szerzemény, amit talán ismeretlenből is szívesen meghallgatná akár a magyarországi rádióhallgató is.

Értem én, hogy a hallgatóságot kell növelni (a reklámok miatt), és a tömegízlés a rántotthús-pörkölt kombinációra korlátozódik, de időnként talán be lehetne „csempészni” egy-két ismeretlen zenei gyöngyszemet valamelyik lemez B oldaláról. Hiszen van miből válogatni! Fél évszázad zeni produkciója között megannyi olyan szerzemény akad, amely bizonyítottan, ismeretlenből is, első hallásra megérinti a hallgatót. Melynek hallatán felteszi a kérdést: „Mi volt ez a szám?” és utánakeres, mert szívesen meghallgatná ismét.