Olaszország győzött. Nem
nemzetközi pizza-sütő versenyen. Hanem az Eurovízió idei fesztiválján. Amit
Magyarországon sikeresen eltitkoltak. Amikor a szavazásnál a műsorvezetők
Rotterdamból egymás után kapcsoltak 39 fővárost (38 európai plusz Ausztrália) –
ez a legizgalmasabb és legszimpatikusabb része ennek a versenynek – Budapestet
nem hívták (a Magyar Televízió nem is közvetítette, a spanyol TVE-n adását
néztem). Mintha ez az ország nem is létezne. Saját magunkat iktattuk ki, de
erről majd az alábbiakban szólok.
Több mint fél évszázada
figyelemmel kísérem ezt a dalfesztivált. Jugoszlávia a kezdetektől részt vett a
versenyben, győzelmet is ünnepelhetett, természetesen a tévé rendszeresen
közvetítette. Egy kedves esemény volt, majdnem olyan, mint egy foci EB,
érdeklődve vártam és többször is nagyobb társaságban követtük a versenyt,
értékeltük a fellépőket, latolgattuk az esélyeket. Ráhibáztunk, vagy nem a
győztesre.
Az elmúlt években minden
alkalommal írtam is az Eurovízióról. Újságíró koromban, a Magyar Szóban, az
utóbbi időben a blogomban. Ezek a bejegyzések – amit meg is osztottam a FB-n –
nagy olvasottságot értek el. Az egyik ilyen értékelésem, írásom olvasottsági
rekordot döntött. Mert átvette valamelyik portál és elképzelhetetlenül sokan
elolvasták. Mert érdekli az embereket ez az esemény. Mint a focihoz, a zenéhez
is szeretnek hozzászólni. A többségében megmondják a tuttit, „felfedezik a nagy
igazságot” a legócskább közhelyet a fesztivállal kapcsolatban: „Ez már régen
nem a zenéről szól, hanem a politikáról és az érdekekről”. Mert a baráti
országok egymásra szavaznak. Tegnap este ez a jelenség már nem volt annyira
szembetűnő, persze Görögország és Ciprus egymásnak adta a legmagasabb pontszámot
és Észak Macedónia is 12 ponttal udvariaskodott Szerbiának (rajtuk kívül, a
szakmai értékelésben Horvátország adott 7, Albánia 1 pontot).
Ezen az európai
eseményen, amit minden ország (a résztvevő 39 biztosan) élőben közvetít az idén
nem vett részt Magyarország. 2019 októberében az MTVA hivatalosan bejelentette,
hogy nem fog részt venni a következő Eurovíziós fesztiválon. Mivel a tavaly
elmaradt, ez a kijelentés az ideire vonatkozott.
Miért? Bencsik
András a kormány közeli Demokrata lap főszerkesztője akkoriban így fogalmazott a Hír
TV Sajtóklub című műsorában: „Az a homoszexuális flottatüntetés, amivé züllött
ez a nemzetközi dalfesztivál, hogy ebben nem veszünk részt, ezt mentálhigiénés
okból is örvendetesnek tartom, mert nagyon sok fiatalkorú azt hitte, hogy ez
egy 18 éven aluliaknak való dolog, miközben itt ilyen visítozó transzvesztiták
meg szakállas nők rombolták a közízlést.(…) Felejtsük el ez a Conchita
Wurstokkal terhelt gusztustalan, erőltetett, propagandisztikus másság
fesztivált.”
Sokak szerint Magyarország
megsértődött. Mert kiválasztott képviselőink szerény, vagy annál is gyengébb
eredményeket értek el. Ez sértésnek vette az MTVA. Hiszen akkora nagy
felhajtással, többfordulós verseny során „nagy szakértelemmel” választották ki
a legjobbat. Amit azután a többi európai ország nem értékelt! Hogy miért, ennek
több lehetséges oka is van. A zeneszám, a fellépő produkciója mellett, vagy még
inkább számít Magyarország európai megítélése. Ez már politika és nem érdeke a
jelenlegi politikának, hogy a fesztivált kísérő nem kevés számú tévénéző
elgondolkodjon azon: nem kedvelnek bennünket? Valamiért. Ugyan miért?
A legkönnyebb levonulni a
pályáról. A sportszerűség pedig elvárja, hogy egy csapat még akkor sem, ha a
bíró ellene fúj, ha a közönség kifütyüli, ha minden ellene szól sértődötten
levonuljon. Ezt pedig a sportot kiemelt szinten kedvelő politikusok is nagyon
jól tudják.
Egy országnak, amelyik a
legelső megmérettetés óta minden versenyen megjelenik, ha úgy vesszük, oka
lenne, hogy sértődve levonuljon. Ez az ország a világ, pop, rock és minden
lehető könnyűzenei irányzat egyik vezető nagyhatalma: az Egyesült Királyság. Az
utóbbi években rendszerint csúfosan leszerepel, az utolsók között végez. Tegnap
este a szakmai szavazáson egyedüliként egyetlen egy szavazatot sem kapott!
Megalázó. Igaz, Nagy Britannia valami okból következetesen esélytelen
fellépőket nevez erre a fesztiválra, de azért ... London mégsem vonul le. Mert
tiszteli a fair-playt!
Bencsik világosan fogalmazott
a „gender problémával” kapcsolatban. Az idén is egy olyan formáció győzött,
amely ugyan rock zenekar és rockos számot adtak elő, de az énekes kisminkelten,
furcsa öltözékben jelent meg. A szakmai szavazás után, egyébként Svájc és
nyomában Franciaország állt az élen, de a közönség szavazatai az olaszokat
hozták fel győztesként! Ezek szerint az európai közönség nem irtózik az
ilyenektől. Meg a, különböző értelemben vett többszínűségtől. Valamelyik északi
országot, talán Norvégiát egy olyan együttes képviselte, ahol mindannyian színes
bőrűek voltak! Migránsok. Vagy leszármazottjaik.
Az idei fesztivál
egyik fő érdekessége, hogy a három legsikeresebb dal közül egyiket sem angol
nyelven adták elő (a korábbi fesztiválokon már idegesítő volt, hogy valamilyen
nagyobb siker és érvényesülés infantilis reményében majdnem minden ország
versenyzője angol nyelven adta elő dalát).
A győztes, az olasz
Maneskin rock-együttes Zitti és Buoni (magyar fordításban talán: Legyél csendes
és viselkedj!) természetesen olaszul énekelt. A klasszikus négytagú rock felállásban
(mint a Led Zeppelin például) a basszusgitáros egy csaj volt. Aki a dalban
kapott egy rövid szóló részt is!
A második helyen
Franciaország képviselője győzött, az énekesnő művészneve Barbara Pravi. Szerb
és iráni származású szülőktől született Párizsban, eredeti vezetékneve Pjević.
A nagypapa vándorolt ki Franciaországba. Francia nyelven énekelte a Voila (Íme)
című saját szerzeményét. A dal a régebbi francia chanson, vagy inkább a Jacque
Brel által képviselt stílus folytatása. Franciaországnak az utóbbi húsz év
legjobb helyezését érte el.
A szakmai zsűrinél, mint
említettem Svájc kapta a legtöbb pontot. Az előadó Gjon Muharremaj, Svájcban
született albán származású énekes. Apja koszovói, anyja tiranai születésű
albán. Immár a svájci albánok nem csak a Svájc labdarúgó válogatottjának
gerincét képezik, a zenei téren is sikereket hoznak az őket befogadott országnak!
Gjon franciául énekelt. Egy szép szerzeményt.
Szerbia képviselője is
bejutott a döntőbe, az egyetlen országként a (számomra még mindig furcsán
hangzó) „Nyugat-Balkán régióból”. Az összesített szavazatok alapján a 15.
helyen végzett a Hurricane nevű formáció. A produkciót erotikusnak szánták
(rajtuk kívül még Azerbajdzsán játszott erre a kártyára), de véleményem szerint
enyhén szólva túltolták a mutatványt. A szakmának nem annyira, de az európai
közönségnek tetszettek a belgrádi tüzes csajok. Nem csak a „gender” olasz
gyerek.
