Élvezem a
teljes sajtószabadságot. Se cenzúra, sem öncenzúra, nem kell eleget tenni
semmilyen politikai vagy tulajdonosi elvárásnak, témát, terjedelmet, lapzártát
magam választom. Senki sem kényszerít, senki semmit nem tilt. A számítógép
pontosan közli a „példányszámomat”, pontosan tudom melyik írásom mekkora
érdeklődést váltott ki.
Ha még pénzt is lehetne vele keresni, eszményi állapotnak
nevezném az újságírás e módozatát. Az ilyen, eszményinek mondható állapotok
között egy furcsa jelenséget figyeltem meg önmagamon: talán jobban mint
bármikor, aktív újságírói koromban, gondosan ügyelek a mondandómra, pedig akár gyalázhatnék, pocskondiázhatnék,
vádolhatnék, számon kérhetnék... Szigorúan tartom magam az újságírói szakmai és
etikai szabályokhoz. Van valami ugyanis, ami mindennél jobban figyelmeztet, ami
mindennél fontosabb: a név kötelez! A nevem kötelez.
Tisztességes újságíró nem ír le akármit.
Hacsak nem kényszerítik. Akkor viszont nem adja a nevét hozzá. Hogy ne kelljen
mások, és ami még súlyosabb, önmaga előtt szégyenkeznie. Nevünkkel vállaljuk a
felelősséget. Írásunknak, nyilatkozatunknak, vallomásunknak, tanúsításunknak,
eskünknek akkor van súlya, attól a pillanattól hiteles, önmagunk és a törvény
előtt is, amikor aláírtuk.
Ezért üzenem mindazoknak, akik
tartanak a szabad vélemény nyilvánítástól mint vámpír a felkelő Nap sugarától
(és a fokhagymától), akik rettegnek a sajtószabadságtól, mint ördög a
kereszttől: olyan nagyon nincs mitől tartani. Aki vállalja a tetteit, vállalja
a következményeit is.
Megértem én a politikusokat.
Léteznek intő tapasztalatok. A politikusok szívesen hozzák fel Gorbacsov meg a
glasznoszty példáját. Aki bizonyára nem gondolta, hogy ha fellazítja a szigorú
kontrollt és egy résnyire kinyitja az ablakot az új szelek előtt, ezek a szelek
elfújják az egész rendszert, a nagy Szovjetuniót vele együtt, de még a
határokat is. Másik példa, amire az óvatos, régi vágású politikusok szívesen
emlékeztetnek a nemzeti érzés, ami ha kiszabadul a palackból nehéz ellenőrizni
és a nacionalizmusba, még súlyosabb esetben a sovinizmusba, rasszizmusba duzzad.
Léteznek más hasonlatok is: naív az a lány, aki hódítójának elhiszi, nincs
mitől tartani, „csak egy kicsit” fognak szeretkezni, nem mosakodhat a hűtlenség
vádjától az a feleség sem, aki azt bizonygatja, hogy csak egy kicsit csalta meg
a férjét (nem próbálták végig az egész Káma szutrát).
Aki vállalja tetteit, vállalja a
következményeket is. Mind a két oldalról. Szükség van a kölcsönös bizalomra,
bízni egymás tisztességében. A történelem bizonyítja: tiltani nem lehet a végtelenig.
A tilalom az ellenkező hatást éri el, mert a tilalom a tiltott gyümölcsöt
érleli. Előbb utóbb kinyílik minden szelence.
A gondolatot nem lehet
szelencébe elzárni. Kiszivárog, megjelenik és terjed. Akár blog formájában.
Nos, Zolikám, valóban magam is így látom, de amióta a Naplóból is kitiltottak, ugye szabadelvű???, azóta nekem sem marad más, mint a hallgatás, amíg én is bele nem fogok egy blog írásába, mint terápia. Te ezt már kitűnően megalkottad és szeretem is olvasni írásaid. Feri
VálaszTörlésJÓ
VálaszTörlés...a történelem bizonyítja: tiltani nem lehet a végtelenig. A tilalom az ellenkező hatást éri el... Nagyon egyezek veled kedves rokon, de mi van a tabukkal? Nincs nyilvános tiltás, de próbálj más véleményt leírni! Hogy ne menjek messzire (vissza időbe) a legfrissebb a nő és a szülés.Hogyan lehet itt és most "szülésbarát" kommentárt írni, hogy ne szakítsák rád az eget? És akkor a még a meleg kérdésről nem is szóltam...
VálaszTörlés