Könyörület

A karácsonyi ünnepek híradásainak elmaradhatatlan képsorai amint karitatív, humanitárius szervezetek élelmiszert, ingyen ebédet, a gyerekeknek játékot osztanak a szeretet ünnepén. Nézzük a képsorokat, emberbarátaink hosszú sora kígyózik a Blaha Lujza téren, várják az ingyen bablevest. A tömeg évről évre nagyobb. Mint az ország leggazdagabb embereinek a vagyona, megállíthatatlanul az elesettek tömege is kétségbeejtően növekedik.

Örülnünk kellene, hogy íme a társadalom gondol az elesettekre, a lecsúszottakra, azokra, akiknek a napi egy tál meleg étel sem biztos. Hadd legyen nekik is szép az ünnep. Nézzük a képsorokat, kezünkben megáll egy pillanatra a kanál, mosolyunk leszárad arcunkról. Nézzük a képsorokat, a zavart arcú embereket, akiknek kellemetlen, hogy a tévé kamerája totálban felvételezi. Együtt érzünk, sajnálkozunk és reménykedünk, hogy mi talán nem fogunk erre a sorsa jutni.

Közben arra gondolunk-e: kik ők? Ők miért, hogyan, mi okból jutottak ebbe a helyzetbe? Gondolunk-e arra, hogy sokuknak korábban volt egy élhetőbb élete? Hogy ők is élvezték a család meghitt melegét, gyermekeikkel együtt örültek a karácsonyi ajándékoknak. Egyszer talán, amikor még volt munkájuk, családjuk, egzisztenciájuk, fedél a fejük felett. Ők ennek a könyörtelen embertelen törtető világnak a vesztesei.

A múlt szombaton egy 38 éves férfi felakasztotta magát a Keleti pályaudvaron a sínek között egy oszlopra. Miután elvesztette munkahelyét éveken keresztül sikertelenül keresett másikat. Nagy reményekkel utazott fel Budapestre egy állással kapcsolatos beszélgetésre. Ez sem sikerült. Délután négy órakor felhívta szüleit. Negyed ötkor találták meg felakasztva.

Emberiesség ellen elkövetett gaztettnek tekintek minden olyan elbocsájtást amelyet a „hatékonyabb termelés”, a „racionalizáció” lényegében a profit növelése érdekében tesznek. Személyek és szervezetek egyaránt. Mint ahogy ezt már korábban is kifejtettem, szememben gátlástalan és embertelen gazemberek mindazok a „sikermenedzserek”, akiknek minden átszervezési javaslata, tanulmánya munkaerő csökkentéssel kezdődik. És az a szervezet is, amely elbocsájtásokat követel meg egy országtól, kormánytól, társadalmától.

Nézzük a képsorokat, amelyek könnyítenek az elit lelkiismeretén, hiszen köztudott, hogy a humanitárius szervezetek elsősorban a gazdagok adományaiból élnek (és a lelkes, szociálisan érzékeny aktivisták fáradhatatlan munkájuknak köszönhetően működnek). Az elit is nézi és megkönnyebbülve nyugtázza, hogy nagylelkű adományának köszönhetően ez a riadt, szerencsétlen tömeg is meleg ebédet kapott a Blaha Lujza téren.

Ennek tudatában vélem azt, amivel a kedves Olvasó lehet, hogy nem fog egyetérteni, hogy a karácsonyi ingyen ebédosztás, ugyanúgy mint a fedél nélküliek megsegítése, adományok gyűjtése és osztása közelebb áll a képmutatáshoz, mint a valós segítséghez. Természetesen: szükséges, és mind nagyobb szükség van a karitatív tevékenységekre, de sajnos a világméretű leszegényedésben annyit ér, mint ha egy égő ház oltásában kezünkben egy pohár vízzel veszünk részt.

A hasonlatnál maradva: a tűz keletkezéseinek okait kellett volna, kellene meggátolni. Nem adományokkal könyörületeskedni, hanem tenni azért, hogy az emberek ne kerüljenek ebbe a sorsba. Segítsenek abban, hogy embertársaiknak legyen munkájuk, egzisztenciájuk.

 Hátha végre ráeszmél ez a – mint ahogy Ferenc pápa mondta a karácsonyi misében - "a fogyasztástól, élvezetektől, bőségtől, luxustól, sekélyességtől és önimádattól megrészegült” társadalmi réteg, hogy nem a bőséget lehetővé tevő profit a legnagyobb érték.