Rien

Rien. Magyarul: semmi.

Csak ennyit jegyzett be XVI. Lajos naplójába 1789 július 14.-én. Pedig a király nem volt egy szűkszavú személyiség, ugyanebben a naplóban oldalakon keresztül lehet olvasni részletesen leírt izgalmas vadásztörténeteket a király tollából. De ezen a semmilyen kedden, ezen a tikkasztó nyári napon a Versailles-i palotából értékelve Lajos semmi említésre méltó eseményt  nem talált.

Pedig Versailles-tól nem messze, Párizsban a tömeg megrohamozta, majd bevette Bastille-t. Lehet, hogy a tájékoztatással megbízott udvarnoncok nem kívánták feleslegesen zaklatni a királyt ilyen csipp-csupp ügyekkel. De az is lehet, hogy ő nem tulajdonított a történteknek nagyobb jelentőséget. Az 1383-ban épült, nyolc ötemeletes toronyból álló erődítménynek egykoron katonai szerepe volt, Párizs keleti kapuját védelmezte, de idővel átalakult afféle VIP börtönné ahová csak főúri előkelőségek, vagy ismert személyiségek kerültek. Például, a század elején Voltaire is itt „raboskodott” két ízben is,  a börtön parancsnokát időnként megtisztelte azzal, hogy elfogadta meghívását ebédre vagy vacsorára; a Bastille foglya volt az a  Rohan bíboros, a Szerb Antal által is megírt királynő nyakéke botrány kárvallottja, akinek két teljesen felszerelt, inasokkal ellátott lakosztályt utaltak ki, itt volt az anarchista-pszichopata De Sade márki is, aki nem sokkal az ostrom előtt került át másik BV intézménybe...1789 július 14-én az ostromlók mindössze hét foglyot találtak a cellákban. Közülük négyen váltóhamisításért töltötték börtönbüntetésüket, ketten elmebetegségük miatt kerültek a hűvösre, a hetedik pedig egy breton gróf, aki szexuális perverzitásával okozott botrányokat és a család kérte a királyt, hogy szállásolja el a Bastille-ban.

Egyszóval: a király nem aggódott Bastille bukása miatt. Azon pedig el kellett volna gondolkodnia, hogy a lázadók azért választották ezt a célpontot, mert a Bastille számított a zsarnokság szimbólumának. A hatalmat bitorlók pökhendiségével XVI. Lajosnak meg sem fordult a fejében, hogy ez a "rien" számára királyi címétől megfosztva, polgári néven (Capet Lajos) 1793 január 21-én hogyan fog végződni.

Rien – véleményezik napjainkban a köztévék hírszerkesztői, amikor a híradók összeállításakor valamelyik naív slapaj esetleg megemlíti, hogy az utcákon több tízezres tömegek tüntetnek, nem kellene esetleg...? A hírszerkesztők feltehetőleg még emlékeznek arra, amit minden újságíró iskolában megtanítanak, hogy minek van és mekkora hírértéke, de ezeket a szabályokat a közszolgálati hírműsorokban magasabb és fontosabb érdekekre hivatkozva átértelmezik. Az elkötelezett politikai újságírás másképpen értékel. Annak tudatában, hogy sokak számára a közszolgálati hírforrás az egyetlen, „megkímélik a tömegeket a felesleges zaklatástól.” Tüntetnek? Majd abba hagyják! Eddig minden tüntetés előbb-utóbb abbamaradt, semmi értelme annak, hogyan az emberek ilyenen tépelődjenek. Nem is beszélve arról, hogy a tüntetéseken a hőbörgők olykor csúnyákat is mondanak a vezetőkről. Ilyesmit nem szabad a nagy nyilvánosság elé tárni.

Ez az elhallgatós módszer és az események manipulálása a hírgyárak és tévék részéről kiválóan működik. Nem csak vidékeinken. A nagyhatalmak és a gazdasági elittel összefonódott hatalmak is szívesen alkalmazzák saját politikai és gazdasági céljaikból. Tömeges megmozdulásokat hallgatnak el, vagy az eredeti szándéktól más magyarázattal tálalják. Manipulált felvételekkel katonai akciókat készítenek elő, szociális jellegű megmozdulásokat nacionalista okokkal magyaráznak, befolyásolják a közhangulatot a számukra megfelelő irányban...

A francia forradalom első lépésben a zsarnokság ellen irányult és ezért vették célba a zsarnokság fő szimbólumát, a megdönthetetlennek vélt erődítményt. Ma, a XXI században a Bastille az ellenőrzött hírgyárak. Világossá vált, hogy a manipulált információk erődítményének bevétele nélkül semmilyen eredményre nem számíthat semmilyen megmozdulás, éppen ezért jobban is őrzik, mint az egykori párizsi ötemeletes tornyokat. Amíg a mai kor Bastille-ai állnak, lajosaink nyugodtan jegyezhetik naplójukba: rien.