Köpült-e valaki
vajat május 1-jén? Ha igen, szívesen vásárolnék abból a termékből. A népi
hiedelem szerint ugyanis elődeink ezen a napon köpült vajat használtak fülfájás
ellen! Hogy milyen módon, ezt nem tudom. Lehet, hogy lefekvés előtt telerakták
hallójáratukat (Szakács Béla elírása szerint: hellójárat) vajjal, esetleg
felforrósított állapotban öntötték bele? De lehet, hogy egyszerűen kenyérre
kenték és orálisan juttatták a szervezetbe. Majd kipróbálom mindegyik variációt és
beszámolok.
Talán
kevésbé ismert adat, hogy május 1. Szent
Jakab apostol napja. Ezzel kapcsolatban is létezik egy jó történet: a pogányok
annak idején rágalmazták (tudnék egy mai használatos durva kifejezést is
ideírni: leku...vázták) Valburga nevű hajadont, mert Jakabbal és Fülöppel,
tehát férfiakkal járta a terepet és végezte a tömegek hittérítését. Valburga,
hogy bebizonyítsa tisztességét, mi több: a szüzességét, a földbe döfte
vándorbotját, és láss csodát! a vándorbot (bizonyos idő után) kizöldült! Innen
ered (részben) a természet megújulásának, valamint a szerelem (és ami ezzel jár)
szimbóluma, a Májusfa („áll, mint a Májusfa”). Ugyanezzel az eszközzel
vallottak szerelmet egykoron a szégyenlős legények a kiválasztott menyecskének. Évente egyszer. Megvárták május elsejét és a menyecske háza előtt a földbe szúrták a Májusfát.
Tízemeletes, negyvenlakásos épület esetén a hajadonok egymás között eldöntötték
kinek szól (és kitől jön) a vallomás.
A
hiedelemhez, vagy inkább a paraszti megfigyeléshez tartozik az is, hogy ha
május első napján esik az eső, azért nem szabad bosszankodni. Ellenkezőleg!
Örülni kell, mert gazdag lesz a termés.
A
fentiekben említett szokásoktól és hiedelmektől sokkal ismertebb és fontosabb
immár 127 éve, hogy május első napja a munka és a munkásosztály ünnepe. A nincstelen
proletárokat már senki sem említi, Magyarországon is hivatalosan a Munkavállalók
Ünnepe. Ezúttal nem térek ki arra, hogyan verte át a legalattomosabb módon az
új rendszer a munkásosztályt, hogyan mondott le ez a réteg – fontos hozzátenni:
kiválasztott vezetőin keresztül! - önként, a demokrácia áldásában és a jólét
ígéretében bízva a hatalomról, hogyan került olyan kiszolgáltatott helyzetbe,
mint másfél évszázaddal ezelőtt, amikor nagy nehezen sikerült kiharcolnia, hogy
ne napi 16 órán, hanem „csak” nyolc órán át zsákmányolják ki. Ideje lenne a 3x8
óráért és a tisztességes foglalkoztatásért (fizetett nyujgdíjjárulékkal, évi
szabadsággal, szabadnapokkal stb) ismét harcba szállni. Igaz, kevesebb a remény
a sikerre, mint a XIX században.
A
Magyar Népköztársaságban és a hasonló szocreál országokban hagyományosak voltak
a Május 1-jei felvonulások. Ahol a dísztribünön feszítő elvtársak előtt a
korábbi években inkább a hadsereg erejét fitogtatták, a későbbiekben a gazdaság
és az egész társadalom elkötelezettségét a rendszer iránt. Érdekes látni nem is
olyan régi (színes) fotókat a 80-as évekből, ahol a termelői vállalatok
felvonulói mellett ott büszkélkedtek felirataikkal az Operaház, vagy az ELTE
dolgozói is!
Megjegyzem, hogy akkori hazámban,
Jugoszláviában – részben azért is, hogy ne hasonlítsunk a szocreál táborhoz,
amitől Tito minden szempontból igyekezett távolodni – 1965-ben beszüntették a
Május 1-ei felvonulásokat. Pontosabban: úgy határoztak, hogy csak öt évente rendeznek
katonai felvonulást éspedig a Győzelem napja, május 9. alkalmából. Ennek
katonai-politikai okai voltak, be kellett mutatni a világnak, hogy Jugoszlávia
továbbra is a 4. legnagyobb katonai hatalom Európában. A miheztartás végett,
hogy azért akárki ne induljon el ellenünk. Az utolsó ilyen jellegű katonai
felvonulásra egyébként 1985 május 5-én került sor, a fasizmus feletti győzelem
70. évfordulója alkalmából, a hadsereg, rendőrség, területvédelmi egységek
mintegy 11.000 tagja vonult fel, több mint 760 harci jármű gördült végig, helikopterek,
repülőgépek húztak el Belgrád város, pontosabban a Szövetségi Képviselőház
épületénél felállított dísztribün előtt. Ahonnan már hiányzott az öt évvel
korábban elhunyt Tito marsall. Nagyon hiányzott, mert 1990-ben már e hadi
potenciál egyes vezetőinek a fejében a legsötétebb hazaáruló gondolatok
motoszkáltak és nem is került sor díszfelvonulásra.
Jugoszláviában
a Munka ünnepe mindig (legalább) két napos ünnep volt. Ezt a szép hagyományt
átmentette Szerbia Köztársaság is (de Horvátország például nem, ott hasonlóan,
mint Magyarországon május 2-án már dolgozni kell(ene). A két ünnepnap közötti
munkanapot általában áthidalták s ennek köszönhetően a legszebb tavaszi hónap
négy-ötnapos pihenéssel indult. Az idén négy napossal. Az ország vezetése már
azért sem erőltette a Május 1-ei felvonulást, mert tudta, hogy az emberek nagy
része ezen a napon kivonul a természetbe, ott süt, főz a szerbek csevapot és
egyéb finomságokat forgatnak a "rostiljon", a magyarok a bográcsot (nagyobb társaság az üstöt)
részesítik előnyben, amiben halászlé vagy paprikás rotyog.
Magyarországon
a virsli-sör kombinációnak hagyományát emlegeti mindenki Május 1 és a
majálisozás kapcsán. (Ez is egy szimbolikus erejű különbség az egykori két rendszer között: virsli vagy csevap, a kisebbségi sorban tengődőknek bográcsos). Számos internet portálon megmagyarázzák ennek okát: a
virsli és a sör is ipari termék, amit a munkásosztály termel, ezek fogyasztásával tehát saját termékük iránti keresletet növelik. Abból kiindulva,
hogy a két háború között a sör még az uraság italának számított, azzal, hogy az
ötvenes években a munkásosztály számára is hozzáférhetővé vállt ez a nedű, a
melósok is megtisztelve érezték magukat. És praktizálták is rendesen az urizálásnak
ezt a megnyilvánulását. Szerintem a sör komolyabb eledel után jobban csúszik,
mint a kétes összetevőkből készült kalóriaszegény virslire, de nem erőltetem véleményem.
Már
azért sem, mert be kell vallanom valamit amivel bizonyára sokaknak nagy
csalódást fogok okozni: nem csak virsli után (brrrr!) hanem egyáltalán nem
kedvelem a sört. Egész életemben igyekeztem rávenni, rászoktatni magam, hiszen
egy kellemes baráti találkozásnak, beszélgetésnek mi lehet a kellemesebb
formája, mint a sörözés. Akik ismernek, tudják, hogy a rövid italoktól nem
idegenkedem, kedvelem a jó borokat, a fröccsnek minden kiszerelését, de a sör
keserűségét nem tudtam megszokni. Hasonlóan a joghurtot sem. Amikor a gyerekek
kicsik voltak mondogatta is a feleségem, hogy hallgassam el ezt az ellenszenvemet,
diszkréten mellőzem a joghurtot, nehogy ők is, apjukra hivatkozva...
Azt
már csak halkan teszem hozzá, hogy minden jugó származású ember és gyerek
szinte istenített eledele, a burek sem tartozik a kedvenceim közé.
Elfogyasztom, meg dicsérem, meg szóban rajongok is, hogy ne lógjak ki a sorból,
de -. A múltkor, amikor otthon jártunk én mentem el burekot vásárolni (mert az
egész család őszintén imádja) a kioszkos miután átnyújtotta megkérdezte, mit
kérek hozzá: sört vagy joghurtot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése