Madarak

Ismerek konkrétan két ornitológust is, lenne kihez intéznem a kérdéseimet. Megtehetném közvetlenül, de megosztom a jelenséget, hátha másokat is érdekel. Rögtön az elején közlöm, hogy írásomnak nincs sok köze a politikai, társadalmi, gazdasági helyzethez.

            Arra figyeltem fel az imént, hogy a Kis-Duna parton kilenc egymás melletti fára tömörült rengeteg madár, szinte mindegyik ágra jutott, majd pedig a közvetlenül következő 28 fán egy sem. Most, télidőben megfigyelhető ez a jelenség, lehet, hogy nyáron is hasonló, csak akkor nem látjuk a lomboktól.

            Sejtem, hogy az ornitológusnak a pontos válaszhoz szüksége lenne pontosabban meghatározott kérdésre. Mert csak annyi, hogy „madár” túl általános. Hasonlóan a madarak is megfogalmazhatnák, hogy miért tolakszik annyi ember egy helyen, a HÉV-ben miközben az autókban csak egyenként utaznak? Azt is kérdezhetné a madár, hogy miért kopasz az ember, miért ferde a szeme, miért húz a lábára cipőt, pláne magassarkút, hiszen úgy nem tud az ágba kapaszkodni, miért lövöldözik fegyverrel a madarakra és egymásra, nem fázik-e, amikor 12 ezer méter magasan repül, mi élvezetet talál abban, hogy egyes madarakat kalitkába zárva tart, miért csak a sasnak szentel megkülönböztető figyelmet, találkozott-e a Holdon madarakkal? Feltehetné a madár az embernek úgy, en général, miközben világos, hogy a kérdések nem az egész emberi fajra vonatkoznak.

            Nem tudom közelebbről meghatározni a madarak fajtáit (mint ahogy ornitológus barátaim sem tudják hallásból lejegyezni valamilyen dal akkord-menetét). Így szürkületben mind feketének tűnnek, pedig, lehet, hogy van köztük sötétkék is. Ők is a sötétkék kabátomat feketének nézhetik. Fehér madár nem volt köztük, tehát ha hollók, akkor a ritka példány máshol tanyázik. Segítene, ha megszólalnának, de se nem csiripelnek, se nem kárognak, nem huhognak, nem is nyarvognak (macska nincs köztük). Némán gubbasztanak. Mozdulatlanul, mint ahogy az ember az étteremben ül lusta pincérre várva, vagy a vasútállomás padján az Avalára. Nem kommunikálnak egymással. Vagy húsz percig szemléltem őket, közben be is sötétedett, egyik sem érzett késztetést, hogy repül egy kört, körülnéz mit csinálnak a túloldalt a pesti verebek, vagy a budai hegyekben a jobb módú rokonság, raktak-e már ki a gyerekek madáretetőket?

            Meddig fognak gubbasztani? Ők is azt várják, hogy érkezik egy vacsora kihordó pizzás-madár? És ha nem érkezik mikor fognak vacsorázni? Hol? Mit? Vagy reggelig senki sem fog mozdulni? Amelyikük elalszik, az leesik az ágról? Vagy nem is alszanak? A tavaszt várják?

            A jelenség kutatására szánt húsz percem letelt annélkül, hogy a felmerült kérdéseimre választ kaptam volna. Tovább indultam. Jóval távolabb, egy jókora, mondhatnám: a legmagasabb jegenye legtetején, a legfelső ágon, egyes-egyedül egy más, tekintélyt (félelmet) parancsoló tartású, jóval megtermettebb madár posztolt. Mintha a környéket tartaná ellenőrzése alatt.

            Lehet-hogy hasonló a helyzet mint a farkas és a birkanyáj között? Amelyik figyelmetlen bárány elhagyja a tömeget, arra lecsap a ragadozó? Félelmükben tömörült össze a többi madár és senki sem mer mozdulni?

            Ha mind a kilenc fáról egyszerre felszállna az összes fekete madár, elkergethetnék a ragadozót a magas jegenyéről (esetleg minimális veszteséggel), komótosabban elhelyezkedhetnének a vízparton rendelkezésre álló fákon és félelem nélkül röpködhetnének.

            Lehet, hogy az lesz a szakértő ornitológus magyarázata, hogy teljesen félreértelmezem a helyzetet. A ragadozó madarak nem csak legyekre nem („Aquila non captat muscas”) vadásznak, de más kisebb madarakra sem. És nem félnek az ilyen seregtől, és a sereget sem érdeklik a magaslatok. Mindenkinek megvan a saját területe, saját életkörülménye, a tömeg összeszorulva, szerényen gubbaszt, a jegenyék teteje pedig a nagyoké.