2018. szeptember 19., szerda

Kossuth, Brian Epstein, Hruscsov

Miért ne lenne a mai nap, szeptember 19., Kossuth Lajos és Brian Epstein születésnapján, az a nap amikor megkezdem a közlését az újragondolt és megreformált blogomnak?
A blogírást – grafomániás kényszeremtől vezérelve – kereken három és fél éve, pontosan: 2015. március 16-án (Rajz Attila egykori magyar válogatott jégkorongozó – bal szélső – születésnapján) kezdtem el és 145 bejegyzést közöltem. Valamennyi visszaolvasható az archívumban (itt, jobbról látható, évek és hónapok szerint kereshető). Az elmúlt időszakról készítettem egy elemzést ami roppant érdekes adatokra derített fényt. Például, hogy huszonvalahány országban élő (vagy ott bejelentkező) olvasók olvasnak, olvastak. Meglepetésként ért, hogy a sorrendben az 5. helyen Oroszország áll (fogalmam sincs kik olvasnak Moszkvában, Voronyezsben, Szibériában, Vlagyivosztokban, talán személyesen Putyin is fordításban) de még nagyobb meglepetést jelentett, hogy, úgy tűnik az UFO-k is érdeklődnek blogom iránt! Az országok felsorolása között, ugyanis jelentkezik egy olyan meghatározás is, hogy „ismeretlen körzet”?!
Egy ismert közvéleménykutatóval is végeztettem elemzést, s a tanulmány legfontosabb megállapításához tartom magam most, az újraindulásnál: a zembereknek nincs türelmük hosszú írást olvasni. Ezért: rövidebbeket, csattanósabbakat kell írni, mégpedig gyakrabban és kevésbé komoly témákról. Ehhez igazodik a mai írásom is a fenti címmel.

Az eseményre, mintha úgy halványan emlékeznék én is, hiszen már három és fél éves voltam. Hasonlóan, mint ma, az indián nyár kellemes melege honolt nem csak a rezervátumban, hanem i šire.  A meseországba ezen a napon a szokásosnál is nagyobb tömeg tódult, hiszen egy nem mindennapos vendég látogatását jelentették be. Elsőként a szovjet vezetők között Amerikába látogató Nyikita Hruscsovot, a CCCP első emberét várták. Ott volt már néhány napja, a hivatalos megbeszélések mellett igyekezett belekóstolni abba a (szerinte erkölcsileg zülött) világba, Chicagóban megízlelte a hot dogot, vacsorázott Marylin Monroe elvtársnővel, kinek megjelenésekor elismerően csettintett, állítólag énekelt neki Frank Sinatra elvtárs is...
A szeptember 19. –ei a hivatalos program tehát az anaheimi Disneyland meglátogatásáról szólt. A szovjet vezetés, élén Nyikita Szergejeviccsel meg is jelent a helyszínen, ám máig tisztázatlan okok miatt nem engedték be őket! A heves vérmérsékletű Nyikita fel is b.szódott rendesen, megkérdezte: talán rakétakilövő állomásokat rejtegetnek a meseországban, vagy esetleg kolera vagy pestis járvány dúl bent? A 20th Century Fox vezetősége azonban kitartott: biztonsági okokból a szovjetek nem tekinthetik meg Disneylandet, ahol egyébként Miki egér születésnapját ünnepelik a bentlakók (1928 szeptember 19-én mutatták be először ezt a legnépszerűbb rajzfilm figurát).
Kár. Ha beengedik, lehet, hogy a látvány megihlette volna Hruscsovot és az egész keleti blokk egy rajzfilmszerű irányzatot vesz, ahol az egerek sikeresen átverik a mohó macskákat, a fegyver arzenál felett pedig a jámbor Plutó kutya őrködik…
A következő bejegyzésem még rövidebb lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése