Vannak akik, csak úgy hajlandóak repülőgépen utazni, ha a a
gépen ott van az ejtőernyő kezük ügyében. Vannak akik tengeralattjárón csakis
búvár felszerelés-adta biztonság érzetben merülnek alá. És vannak, akik étkezés
közben újságot olvasnak. Akiknél az étkezési szertartás legfontosabb eleme,
hogy először is kiterítik maguk előtt a heti-, vagy napilapot és csak úgy
mellékesen kanalazzák az ételt.
Abban az
étteremben, ahová leggyakrabban járok ebédelni két irodaháznyi alkalmazott
(tintanyaló - mondták régen, amikor még tintával írtak, manapság:
monitor-bámuló) étkezik és a nagy számok törvényének értelmében akad olyan is,
konkrétan egy magas, szemüveges fiatalember, aki a fentiekben említett étkezési
szokás rabja. Valószínűleg attól a szándéktól vezérelve, hogy bebizonyítsák
tudományos feltételezésüket (tudományosan: hipotézis) miszerint ezek a
személyek olvasás közben bármit megesznek tréfás kedvű (vagy a tudományosan
kutató) barátai a múlt szerdán a következőket tették: miután a kísérleti alany,
berögződött szokásához híven maga előtt szétterítette az akkor még megjelenő,
időközben fondorlatos módon megszüntetett Népszabadság aznapi számát, a tányért
pedig csak úgy mellékesen jobbról helyezte el, a grízgaluska közé
kókuszgombócot csúsztattak. A kísérleti alany megrágta, lenyelte és tovább
lapozott. A második fogásnál a pörköltbe egész kanálnyi chilit, majd (gazdagon
lekváros) vargabélest csempésztek, kevertek. A fiatalember mindezt bevette és
csak akkor fintorodott el, amikor egy durva sajtóhibát vélt felfedezni abban az
információban, amely valami szörnyű betegséget okozó vírus terjedéséről számolt
be. Miután egymás után háromszor koppant az üres tányér alján a kanál, a
kísérleti alany kikövetkeztette, hogy eleget tett aznap déli kötelességének,
mármint: elfogyasztotta az ebédet, összehajtogatta az újságot és távozott.
Egy, a
diplomáciához közel álló ismerősöm mesélte, hogy az egyik korábbi
külügyminiszter szintén e szokás rabjaként a külföldi díszvacsorák során is
elővett táskájából újságot és miközben a vendéglátó külügyminiszter a
leszerelésről, vagy éppenséggel az elkerülhetetlen háborús konfliktusról
beszélt, ő kanalazta az elébe tett fürjlevest (vagy akármit, akár kígyólevest
is), olvasott és bólogatott. A történet valóság tartalmát nem tudtam
leellenőrizni, tehát, mint ahogy Balašević is egyik dalában énekli: ha ő
hazudott nekem, én is hazudok.
Ennek a szokásnak
létezik egy fordított válfaja is. Vannak, akik csak úgy tudnak olvasni, ha
közben nassolnak. Az ínyencek külön figyelemmel készítik elő a nassolni valót:
Tolsztojhoz, Dosztojevszkijhez orosz tea és kaviár dukál, ha a történet az
Alaszkát emlegeti, akkor fagyit nyalogatnak, ha a regény hőse Távol Keleten
barangol, akkor elropogtatnak jó étvággyal néhány bordóra sült zöld szöcskét.
Állítólag általános jelenség, hogy a hölgyolvasók függetlenül a könyv témájától
és helyszínétől legszívesebben csokit majszolnak olvasás közben. Ami jót tesz a
boldogság hormonuknak.
Amikor egyik
barátomnak beszélgetés közben megemlítettem ezt a témát, ezt a szokást,
elmondta, hogy ő mit tapasztalt egy kifőzdében, ahol szintén nagy számban
étkeznek (fiatal) irodisták: egyszer ugyan látott olyan személyt, aki újságot
olvasott, ám naponta többet is, akik étkezés közben az okos telefonjukból
olvasnak. Fél kézzel esznek, fél kézzel fogják a mobilt. Egy alkalommal egy
fiatalember aki sült csirkeszárnyat fogyasztott és mindkét kezét
összemaszatolta, az orrával görgette az okos telefon kijelzőjét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése