Aquincum (2)

Ezen a vidéken, Aquincum megalapítása előtt illír és kelta törzsek éltek. A mai Békásmegyer helyén állt Vicus Vindoniarum, a Kiscelli múzeum dombján pedig Vicus Basoretensis nevű kelta település. A rómaiak a hódítást körmönfont módon hajtották végre. Először kereskedők érkeztek és mutatós árucikkekkel keltették fel a helyiek figyelmét. Ahhoz, hogy ezeket meg is vásárolhassák, megtanították őket a pénz használatára. Történelmi tény, hogy a Gellért hegyen működött egy pénzverde. A rómaiak csinos ruhaneműt, Galliában gyártott pipere cikkeket, a férfiaknak különböző szerszámokat adtak el, később már érkeztek vikingek is, akik VOLV nevű strapabíró kocsikat és önállóan összeszerelhető bútorokat árusítottak.

A rómaiak igyekeztek a helybeliek vezetőivel szoros kapcsolatot kiépíteni és e célból nem riadtak el a korrupció különböző formáitól sem.  Meggyőzték őket – akkor még nem a demokratizálódási, hanem – a romanizálódási folyamat szükségességéről: tanuljanak latinul, látogassák a sporteseményeket, kedveljék meg a színházat és fürödjenek rendszeresen.  A következő lépésként rávették őket, hogy biztonságuk, csakis az ő biztonságuk és a területük védelme érdekében készek oly módon segíteni, hogy ideköltöztetnek ideiglenesen néhány egység katonát. Miután megkapták a jóváhagyást 89-ben egy egész légiótábort húztak fel (a mai Flórián tér környéken) 520x540 méter területen, ahol hatezer főnyi légióst helyeztek el. Később a támaszpont még bővült. Rövidesen megépült a polgári városrész is, majd a Hajógyári szigeten a helytartói palota. A helyi törzsek vezetőivel közölték, hogy ez így nekik is jobb, örüljenek a fejlődésnek, immár egy erős unióhoz, azaz, a Római birodalomhoz tartoznak, dolgozhatnak a városban, amiért időnként még pénzt is kaphatnak, utazhatnak bármerre szabadon, útlevél nélkül, ne legyen gondjuk semmire, csak tanuljanak továbbra is latinul és fürödjenek rendszeresen.

Aquincum példája is bizonyítja, hogy a stadionok építése iránti ellenállhatatlan vágy nem új keletű hóbort. A római korban minden valamire való városban épültek amfiteátrumok, a kisebbek színházi előadások céljából, a nagyobbak pedig sporteseményeknek szolgáltak (ide értve a gladiátori küzdelmeket is). Aquincumban két amfiteátrum létezett. A kisebbik maradványai a Zsófia utca-Szentendrei út kereszteződésénél láthatóak. Ez volt a polgárvárosi amfiteátrum, mintegy hétezer főnyi befogadóképességgel, részben fedett. A díszpáholy romjai a déli oldalon találhatóak meg, gladiátor küzdelmek mellett az objektumot politikai gyűlésekre is használták, itt fogadták például a császárt, amikor meglátogatta a várost.

A felső légifelvételen látható nagyobb amfiteátrum a mai Lajos és, Pacsirtamező utcák kereszteződésénél állt, Antonius Pius korában, 145-ben  épült. A mai Magyarországon is találunk példát arra, hogy egy stadion befogadó képessége nagyobb mint ahány lakósa van a településnek (például a huszonkétezres Stadler stadion Akasztón, amely miután a stadion építője és tulajdonosa börtönbe került az emberi butasággal párosult hiúság mementójaként ott rothad az Alföld közepén). Az aquincumi Déli amfiteátrumban akár 17.000 szurkoló izgulhatta végig a gladiátor küzdelmeket, a küzdőtér nagyobb mint a Colosseumé Rómában (89x66 méter). Még mindig látható az a négy ráccsal védett ketrec, ahol a vadállatokat tartották mielőtt – az állatvédő egyesületek tiltakozása ellenére – a küzdőtérre eresztették, hogy megküzdjenek a felfegyverzett gladiátorokkal a tisztelt publikum szórakoztatása céljából. Későbbi évszázadokban az amfiteátrum vesztőhelyként is szolgált, a XX. században munkásszállók álltak itt, lakóik, az ipari forradalom gladiátorai a kapitalista kizsákmányolás ellen folytattak élet-halál harcot.

Aquincum a II. és a III. században élte fénykorát. A polgárváros központja a mai Aquincum múzeum helyén állt, a kormányzói palota pedig, nem a Várban, hanem a Hajógyári szigeten. A polgárváros lakói a sportesemények mellett nagy érdeklődést mutattak a színházi előadások iránt is. Több ilyen célra szolgáló épület, kisebb amfiteátrum maradványaival találkozhatunk itt. Viszont filmszínház létezésére utaló nyomokat nem találtunk, a jól fizetett színművészek a színjátszás keretei között maradtak, meg egyébként is az ipari mértékű filmgyártás bölcsőjének számító Amerikát több mint 1200 évvel később fedezték fel, az itteni közönség nem értesülhetett a hollywoodi alkotásokról.

Közvetlenül a mai Szentendrei út mellett sorakoztak az üzlethelyiségek, ahol különböző kézműves termékeket gyártottak és árusítottak. Érdekes megjegyezni, hogy Aquincumnak volt egy hungaricuma: a Pacatus féle terra sigillata. Ez a díszített kerámia edény az egész Római birodalom területén olyan brandnek számított mint ma a Gucci-táska. Többek között látható azon a fotón is, ami Diocletianus császár fő tanácsadójáról készült, a tanácsadó azzal hivalkodik, hogy  kezében egy eredeti, Pacatus-féle terra sigillatát tart.

Állítólag ezen az üzletsoron jelent meg az első optikus műhely is. Egy bizonyos Danielis nevű személy, aki az akkor endékának nevezett germán törzsből, a mai Jéna vidékéről származott, hozott magával lencséket, majd elkezdte a mai szemüvegek ősének számító termék gyártását. Több aquincumi polgár ekkor eszmélt rá, miután szemüvegen keresztül tisztán meglátta, hogy azért huzatos az épület, mert hiányzanak a falak (ilyen épületek ma is láthatóak az egykori Aquincum területén). Az új termék elterjedése botrányokat is okozott, mert a gyengén látóak immár meg tudták számolni a fizetésüket és a visszajáró pénzt az üzletekben. Megnövekedtek a válóperek számai is, miután szemüveg használattal házastársak csalódtak egymás fizikai kinézetében...

Az egész Római birodalomra jellemző és Aquincum ékes példája a fürdés kultúra iránti hódolatnak. Az imént említett kormányzói palotában, például, központi helyen nagy méretű nyitott és zárt medencék kaptak helyet. A polgári város is úgy épült meg, hogy először a vízvezeték, a padlófűtéshez használatos melegvíz vezeték és vízelvezető rendszert építették meg, majd utána húzták rá az épületeket. Minden polgári épületnek volt saját, kisebb vagy nagyobb medencéje, de legalább jacuzzija. Ilyen fürdő-imádó közösségben, érthető okokból az egyik legkeresettebb és legjobban jövedelmező szakmának a vízvezeték-szerelői foglalkozás számított. A vízvezeték szerelők polgári város legelőkelőbb helyén laktak, a város vezetői, a katonai elöljárók, a mérnökök, orvosok, színészek nagy becsben tartották őket. Hiszen bárhol, bármikor történhetett katasztrofális következményekkel fenyegető csőrepedés, ilyenkor csak a szerelők gyors beavatkozásában bízhattak. A vízvezeték szerelők között a legügyesebbek ennek köszönhetően meg is gazdagodtak, egyikük nevéhez fűződik a polgári város északi részén áthaladó kisvasút megépítése.

Aquincum, noha távol esett Rómától, a Birodalomban egy vonzó helynek számított, ahová érdemes volt ellátogatni, sőt befektetni és letelepedni. Az igénytelen illír és kelta őslakosság olcsó munkaereje csábította a befektetőket. A város virágzásának azonban sajnálatos tévedés okozta vesztét. A Birodalom vezetése, nem Brüsszelben, hanem Rómában nem vette komolyan Pannonia inferior tartomány előljáróinak figyelmeztetését, hogy hatékonyan kezelni kellene a határain mind nagyobb tömegekben megjelenő barbár migránsok kérdését. Végül, mint ahogy a történelemből jól tudjuk, ezek a barbárok, a szláv, germán, finnugor törzsek erőszakkal benyomultak, a városokat, építményeket lerombolva, a római meghonosodott kultúrát (ide értve a színházlátogatás és a rendszeres tisztálkodás kultúráját is) megtagadva betelepültek.