Néhány éves késéssel, a ’60-as évek
második felében szülővárosomban Becsén (már elnézést a nemzeti érzelmű
városatyáktól, akik visszakeresztelték a város nevét Óbecsére, sehogyan sem
tudom megszokni, mert amikor születtem, amikor ott éltem, Becse volt szeretett
városom neve és én következetesen ezt használom) is megjelentek a hosszú hajú
fiatalemberek. Hozzánk is eljutott a beat-korszak. Persze, még nem ért vállig a
haj – ez a ’70-es évek rockereit jellemezte – hanem a kicsit hosszabb, fület
befedő, a szemig elérő siskás „Beatles frizura”. Emlékszem, az öregasszonyok különösen
meg voltak rökönyödve. (Ők már nem emlékeztek, hogy a XIX. század végén például
Kossuth Lajos is hosszabb hajat meg bajusz-szakállt viselt.) Annál is inkább,
hogy a bevállalós modern gondolkodású, non-konformista lányok fiúsan rövidre
vágatták a hajukat. A vidékeinkre és megérkező európai divat szerint. „Most
melyik a fiú, melyik a lány?” – tették fel a klasszikust kérdés amikor a
piacról hazafelé ballagva a Zöldfás utcán ilyen kinézetű fiatalokkal
találkoztak.
A
’60-as évek leírhatatlanul laza hangulata és életérzése gyorsan terjedt.
És a városban megjelentek az első
sztárok is. Közöttük az első sztár kétségkívül a Gyuszinak becézett Kuluncsics
György volt. Aki villanygitáron játszott és énekelt az együttesében. Azon kívül
jellemző volt rá, az a „John Lennon-os” humor, aminek lényegét szintén
lehetetlen megmagyarázni a mai korosztálynak (meg kell hallgatni néhány
korabeli Beatles-interjút). Gyuszi volt az új korszak helyi megtestesítője. Aki
felcsíphette bármelyik becsei csajt. Személyes élményem: 1969-ban 13 éves
voltam és titokban szerelmes voltam egy lányba, aki ugyan nem nyíratta rövidre
haját, hanem – ami szintén divat volt – ú.n. lófarokban viselte. Nagy csalódás
ért, amikor egy este a városi korzón saját szememmel láttam: megjelent Gyuszi a
Vespa motorján, szólt néhány szót az imádott lényhez, aki széles mosollyal
felpattant a motorjára és elhúztak a Tisza-part felé...Az események további
fejleményeit követve (többet nem mutatkoztak együtt) egyéjszakás kalandról
lehetett szó. Még azt is hozzátenném, hogy Gyuszi volt a (bizonyítottan)
egyetlen becsei lakós, aki élőben jelen volt egy Beatles koncerten (Bécsben). A
többször elismételt beszámolóját minden esetben mindenki szájtátva hallgatta.
Gyuszi
játszott a Könnyek (szerbül: Suze) nevű
gimnáziumi zenekarban, majd bekerült a város első számú tánczenekarába. Akik
minden szombaton az Alsóvárosban, vasárnaponként pedig a belvárosi Ifjúsági
otthonban játszottak a táncon. Ahol megjelent a város fiatalsága. Esetenként legalább
ezer személy.A zenekar magyarul Angyalok, szerbül Sveci nevet viselte. A Sveci
magyarul Szenteket jelent, a téves fordítás okát pedig a ’60-as években nagy
sikerű, Roger Moore-al a főszerepben sugárzott sorozatban kell keresni. Az
eredetiben Saints sorozatot Jugoszláviában helyesen „Svecinek” (Szentek)
fordították, a magyar TV-n viszont, nem tudni milyen kiindulásból tévesen
Anyaloknak. Mivel a zenekar a TV sorozat főszereplőjéről kölcsönözte a nevét...
A
Gyuszi és a titokban imádott Lény közötti történet számomra világossá tette:
csajozásban nagy előnnyel indulnak azok, akik együttesben játszanak. Hogy ebből
a megfontolásból, vagy a vidékeinket is elárasztó beat-bővület hatására történt,
nem tudom, de 1968-ban a helyi Sever Durkic általános iskola nyolcadikos
osztályú tanulói közül hárman – Orcsik István, Megyeri Sándor és Blazsanik
István - úgy döntöttek, hogy zenekart alapítanak. Kezdetleges felszereléssel és
a hozzák csatlakozott tagokkal ez megtörtént, de Becsén túl magasan volt a léc,
így a szomszédos faluban, Péterrévén került sor az első fellépésekre. Az
együttesnek a Sygma nevet adták. Így, helyesírásilag helytelenül (a görög betű
magyarul Szigma). A zenekarban akkor következett be a sorsdöntő fordulás,
amikor a város egyik legmenősebb kisiparosának a fia, a Zeneakadémiát végzett
Buttás László is csatlakozott hozzájuk, mint orgonista. Sokat jelentett az
akadémiai végzettsége, de még többet a következő részlet: Buttás Laci édesapja
megkérdezte a fiúkat, hogy komolyan gondolják-e ezt a tevékenységet, mert ha
igen, ő, mint sikeres kisiparos a legjobban tudja, hogy a jó munkához a legjobb
szerszám kell. Tehát: felajánlotta, hogy kölcsönöz (nem kevés) összeget ahhoz,
hogy a létező legjobb hangszereket vásárolják meg. Buttás bácsi persze
utánanézett, hogy a helyi becsei zenekar mekkora összegeket tud keresni
alkalmanként a táncokon, és tudta, hogy ha a fiúk komolyan veszik a gyakorlást,
a befektetés gyorsan meg fog térülni.
Jugoszlávia
legjelentősebb nemzeti ünnepe napján, 1969 november 29-én, amikor hagyományosan
a telt háznál is zsúfoltabb közönség jött össze a táncon, az Angyalok együttese
(ahol a Gyuszi is játszott) túlzott önbizalmukból eredően elkövették azt a
végzetes könnyelműséget, hogy elfogadták a fiatal Sygma együttes felkérést,
hogy vendégként játszhassanak egy „blokkot” (45 percet). Abból indultak ki,
hogy a „gyerekek” nem kérnek ezért semmi pénzt, a bevétel (egy fellépésért
fejenként többet kaptak mint ami egy hónapos átlag fizetés volt akkoriban
Jugoszláviában) az övéké, és kevesebbet kell dolgozni. Nem számoltak azzal,
hogy a fiatal zenekar a telt ház előtt elveszi a közönségüket. A Sygma ugyanis
felpakolta akkor világszínvonalúnak számító felszerelését (Vox erősítők, Fender
gitárok stb), amit a becsei közönség addig csak fényképeken látott és az akkori
legújabb brit és amerikai sikerlista számaiból összeállított műsorral
lenyűgőzték a közönséget. Néhány hét alatt az Angyalok csillaga lehullott, a
közönség a Sygmát követelte. Átvették az uralmat. Övéké lett a bejáródott
szombati és vasárnapi buli. Népes közönséggel és nagy pénzzel.
Becsén
a Sygma tagjai voltak az új sztárok. Olyan sztárok, hogy ha a városban
valamelyikük megjelent, mint a Hungária slágerben „a lányok összesúgtak a háta
mögött...” Az 1971-ben alapított gimnáziumi zenekarunk még kilátástalanabb
helyzetben volt, mint a Sygma az Angyalok „uralma” alatt. Reménytelennek tűnt,
hogy olyan drága felszerelést vásároljunk, mint amilyen a Sygmának volt és az
is, hogy Becsén fellépjünk. Eljártunk a táncokra és abban bíztunk, hátha
egyszer mi is népes becsei közönsége előtt felléphetünk, addig pedig maradtak a
környező helységek. Abban, hogy változzon a helyzet a Jugoszláv Néphadsereg
segített. A Sygma együttes tagjai egymás után megkapták a katonai behívókat. A
megmaradt tagok az utánpótlást a fiatalabbak között keresték. Először a
gitárosunk, Becse minden idők egyik legtehetségesebb zenésze, Rebb Rudi jutott
be, majd 1976-ban jómagam is. A feltétel az volt, hogy csúcsminőségű hangszerrel
rendelkezzem. Ekkor vásároltam meg egy Fender erősítőt és azt a Fender jazz
bass basszus gitárt, amit fiamnak, Lócinak adtam át és több mint negyven év
után ma is tökéletesen szól, Lóci ezen játszik.
Az
elmúlt évtizedek során tizenvalahányan játszottunk a Sygmában. Mint ahogyan
Knézi Péter, Becse akkori polgármestere mondta az együttes fennállásnak 40.
évfordulója alkalmából megtartott fellépésen, a Sygma együttes Becse város
brandjévé vált. Minden tag, aki, valamikor is az együttesben játszott büszke
arra, hogy hozzátartozik a zárt körű „szigmás családhoz”. A család időnként
összejön, vagy muzsikálunk, vagy nem, de minden alkalommal kimegyünk a becsei
temetőbe és virágot helyezünk el időközben elhunyt szigmás-testvéreink sírján.
Tavaly ősszel Buttás Lacit temettük. Ott voltunk mindannyian, becsei zenészek
és a Lacira emlékező Sygma-közönség.
Szombaton,
április 7-én, az alsóvárosi Petőfi Sándor Művelődési Otthon termében, ott, ahol
egykoron a Sygma átvette a hatalmat a becsei könnyűzene életben, nosztalgikus
koncertre kerül sor a zenekar megalapításának 50. évfordulója alkalmából.
Köszönettel tartozunk a Petőfi ME vezetőségének, hogy meghívta a zenekart és a
próbák miatt rendelkezésünkre bocsájtotta azt a nagytermet, amelyhez
mindannyiunkat édes emlékek fűznek. Engem különösképpen, hiszen azon kívül,
hogy a Sygmával ott játszottam, a becsei Amatőr színház társulattal ott működtem
közzé korrepetítkorként, ott ismertem meg feleségemet és ott került sor a lakodalmamra
is 1984-ben!
A
visszajelzések alapján valamennyi, még életben lévő szigmás tag el fog jönni.
Kizárólag a ’60-as, ’70-es évek műsorát
fogjuk játszani. Mint egykoron. El fogjuk játszani többek között az időközben távozott zenésztársaink
legkedvesebb számait is és ezzel adózunk emléküknek. És nagyon számítunk
mindazokra, a még életben lévő becseikre, akik akkoriban jártak a táncokra,
akik ott ismerték meg szerelmüket, élettársukat, akiknek kellemes élményeik
fűződnek ahhoz a korhoz. És azokra is, akik csak hallottak szüleik
(nagyszüleik?) elbeszélései alapján, hogy mit jelentettek, milyenek voltak egykoron
a Sygma táncok Becsén. Mi, zenészek, mindent megteszünk annak érdekében, hogy
megpróbáljuk visszavarázsolni azt a hangulatot– az időközben tönkrement egykori
becsei sikeres vállalatokat és a gondtalan magas életszínvonalat sajnos nincs
módunkban visszahozni – és ebben a törekvésünkben nagyon számítunk a közönség
fogadtatására. Ennek érdekében döntöttünk úgy, hogy a koncert, pontosabban a
négy órás tánc, teljesen ingyenes lesz és mi is valamennyien, természetesen,
minden tiszteletdíj nélkül lépünk fel.
Mert
valamennyiünkben ott van, kimondatlanul is, hogy erre a fellépésre, erre a
koncertre, találkozásra, most fog sor kerülni és soha többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése