Aláírás

Az 1964/65-ös tanévben nővéremmel a nagyszüleinktől jártunk iskolába. Ő az általános iskola  7., én a 3. osztályába, és mindketten zeneiskolába is. Szüleink a Dunđerski-kastély közeli iskolában laktak és dolgoztak, az akkor népes tanyavilág gyermekeit oktatták. Nagyszüleim az alsóvárosi Đura Jakšić utcában laktak, öt sarokra a központtól (így hát az 1964 decemberében megjelenő Beatles for Sale albumot az alsóvárosi újságárus-kioszkban vásároltam meg...- írnám ha igaz lenne).

Elsősorban szigorú és kötelességtudó nagymamára lettünk bízva, a sokkal lazább természetű nagypapa inkább logisztikai szerepet töltött be. Egyszer úgy alakult, hogy az iskolai füzetbe alá kellett írni a szülőnek-nevelőnek valamilyen üzenetet. A nagymama a piacon volt, a nagyapát kértem meg rá. Feltette a „pápaszemet” elolvasta az üzenetet, megkérdezte, hova kell aláírni, majd a ceruzával tett néhány lendületes mozdulatot a levegőben és odakanyarintott egy olyan aláírást, amit később még a tanítónéni is megcsodált. A kezdő „H” betűnek (anyai nagyapámat Hegyi Jánosnak hívták) a szárai egy girlandból indultak, de volt ott hurok, hullám... egy szóval egy ékes aláírás. Amin látszott azért, hogy nem miniszter firkantotta oda, aki naponta több iratot is aláír, hanem egy földműves, akinek kezében inkább a gyeplő, a kasza fordul meg mint a ceruza.

Nagyapám a XX. század legelején még tanult szépírást. Édesapám, aki mindig is büszke volt gyöngysor-szerű kézírására szépírást már nem tanult, de gyorsírást igen. Amikor kiderült, hogy újságírói pályára kerültem, adott is leckéket a gyorsírásból. Évek során azonban – még az egyetemen kezdődően – megtanultam rendkívül gyorsan írni. Beszéd tempóban. Amit azután csak én tudtam elolvasni.

Rehák tanítónéni többször is szóvá tette a kézírásomat az általános iskolában, és mondta, hogy vegyek példát Bender Andor barátom, vagy Varga Márti gyönyörű írásáról. A kézírás az ember jelleméről tanúskodik, egy túlságosan is aktív, örökmozgó ember nem fog szépen, gondosan megrajzolt betűket vetni a papírra.

Tény, hogy egy kézírásból a hozzáértők sokkal többet meg tudhatnak egy személyről mint egy fényképről. Nem kívánok most itt grafológiai magyarázatokba bonyolódni, csak néhány specifikumra hívnám fel a figyelmet. Egy vizsgált személy jellemének megállapítása céljából a grafológusok a spontán, összefüggő írást használják, ahol az írás tartalma nem számít, de annál inkább sok minden más. Az, hogy ki hogyan ír alá és évek során hogyan változott az aláírása egy külön téma a grafológián belül. Ugyanis az aláírását az emberek külön alakítják ki és gyakorolják be, erre a célra. Van olyan, aki azt állítja, hogy képtelen kétszer ugyanúgy aláírni. Ez is egy bizonyos jellemvonásra utal. Van, akinek munkája miatt naponta sokszor kell aláírni, ők, gyakorlati szempontból leegyszerűsített aláírást használnak. Van, akiknél nagyon fontos az, hogy ő, és nem más írta alá, ezek a személyek nehezen utánozható aláírást gyakorolnak ki, olyan részletekkel, amit csak ők tudnak. Én (mondatot nem kezdünk énnel!) két fajta, begyakorolt aláírást használok. Az egyiket, a gyorsat a mindennapi használatban, amit két és fél másodperc alatt le tudok írni (voltam olyan helyzetben, hogy egy nap 120 végzést kellett aláírnom, nem szignálni, hanem aláírni). A másikat, ahol tisztán kiolvasható a vezetéknevem, keresztnevem, alkotói tevékenység során használom. Így jegyzem a festményeimet, ezzel az aláírással dedikálok. Tudom, ez a kettőség is utal valamire.

Mint említettem, ennek az írásnak nem a grafológia a lényege (hogy mi, majd a végén kiderül), de ha már az aláírásokat említettem, érintőlegesen rámutatok néhány jellemzőre.

Egy aláírás vezetéknévből, névből és esetenként a vezetéknév előtt álló titulusból áll. Például a jogászok esetében. Magyarországon ugyanis mindenki, aki befejezi a jogi egyetemet dr. titulust kap (szigorúan kis „d”-vel, mert a Dr. titulust csak az orvosok és a tudományok doktorai használhatják). A végzett jogászok nagy többsége nem él ezzel a lehetőséggel. Ám, aki használja, arra utal, hogy nagy jelentőséget tulajdonít ennek a címnek, sőt megtörténik, hogy – azzal a magyarázattal, hogy szó elején áll – szándékos tévedésből a nagy Dr.-t használja. Olaszországban is minden ügyvéd „dottore”. Ismerek egy konkrét esetet és személyt, akinek nagy nehezen, a munka mellett sikerült elvégezni a jogi egyetemet, majd a munkahelyén félig viccből elkezdték dokijaninak becézni, ami azután neki is megtetszett és elvárta, hogy dokinak szólítsák! Persze, aláírásában is következetesen ott szerepel a titulus!

Jellemző ez azokra a személyekre (közöttük nem kis számban találhatóak közéleti személyiségek, politikusok) akiknek valamilyen, kétes értékű magánegyetemen, kétes értékű munkával sikerült megszerezni a dr. vagy esteleg Dr. titulust. Ezek véletlenül sem hagyják ki aláírásukból, vagy bemutatkozásukkor, hogy ők bizony doktorok! (Az ilyenektől kell megkérdezni, hogy mit javasol derékfájás ellen).

Az egykori Jugoszláviában nagy számmal jelentkeztek a diplomált ingek, mármint azok akik előszeretettel használták a dipl.ing. titulust (mérnökök) vagy a dipl.ecc. megnevezést (közgazdászok). Ahol a dipl. szerintem teljesen felesleges, hiszen, aki befejezte az egyetemet az persze, hogy diplomált (diplomázott?). Nekem konkrétan a diplomámon fel van tüntetve, hogy jogosult vagyok a prof. titulust használni (soha sem éltem ezzel a kérkedéssel). Az orvosoktól viszont jugóban megvonták a Dr. használatának jogát, az orvosi egyetem befejezésével egyszerűn csak orvos képesítést kaptak. Ennek ellenére minden orvos használta, használja a jól mutató Dr.-t.

Nem csak dr., Dr., prof, hanem egyéb jelölések is szerepelhetnek a vezetéknév előtt. Mint például ifj., id. (ha apa és fia fontosnak találja, hogy különbséget kell tenni), vitéz (!) esetleg özv. Aki ezt a jelzést feltünteti aláírásában, tudni kell, hogy ennek nagy fontosságot tulajdonít (özv. tehát szabad, egyedülálló, rajta!)

A grafológia szerint a vezetéknév a személy közéleti és munkahelyi fontosságára utaló jeleket rejt, a keresztnév pedig magánéleti jellemzőket hordoz. Ebből is sok minden leszűrhető. Például ha valaki a keresztneve helyett csak a kezdőbetűt tünteti fel, számára csakis a munka, a kötelezettség számít, a magánéletének nem tulajdonít jelentőséget.

Vannak betűk, amit a grafológusok külön figyelemmel vizsgálnak. Az egyik ilyen a „t” betű. Azon belül is, a betűt keresztező vonal! Minél határozottabb, minél hosszabb ez a keresztező vonal, annál nagyobb önbizalomra és hatalomvágyra utal. Ennek tudatában érdekes megvizsgálni, hogyan változott a jelenlegi magyar miniszterelnök aláírása (és a t betű keresztező vonala) az évek során (erről egy bővebb grafológiai magyarázatot tett közzé nemrégiben az egyik napilap). A másik aláírás, ahol a „t” keresztező vonal ordítóan árulkodik az aláíró személyiségéről Josip Broz Titoé.  A keresztező vonal nem is keresztez, hanem a többi betű felett áll. Minden felett túltengő önbizalom és hatalomvágy.

Az említetteken kívül mellékeltem még néhány aláírást. Itt van Napoleon, nevében sajnos nincs „t” betű, viszont annál beszédesebb a vastag aláhúzás ( a fontosság jele), továbbá I. Erzsébet angol kiránynő kacifántos királyi aláírása, XIV. Lajos király, aki csak annyit irt, hogy Lajos (tudja mindenki hogy hanyadik és ki ő) és Donald Trump kézjegye, ahol a betűk szögletessége szinte szúr.  

De miért írom mindezt? (Azon kívül, hogy érdekes és tanulságos). Nemrégiben egy társaságban egy barátom kifejtette, hogy szerinte lassacskán feleslegessé válik, hogy a gyerekek az iskolában kézírást tanuljanak. Mint ahogy felesleges cipelniük a sok könyvet, füzetet, írószert, felszerelést. Hiszen mindez elvégezhető egy laptoppal, ezek a szerkentyűk pedig annak ellenére , hogy mind vékonyabbak és súlyra könnyebbek, többet tudnak, többet tárolnak. Mert később is, akármilyen munkahelyre kerülnek, a laptop lesz a fő eszközük. Magam részéről a laptop fontosságát és a könyvek cipelésének feleslegességét elfogadtam, de nagyon sajnálnám, ha eltűnne a kézírás. Igaz, hogy abból is, hogy milyen betűtípust választ valaki, mennyire mutatósan szerkesztett (vagy igénytelen) az általa írt oldal, lehet jellemzőkre következtetni, de-.

Vissza jutunk oda, hogy ha muszáj lesz valami okból kézjeggyel ellátni valami dokumentumot, marad az irástudatlanok esetében jól bevált X.