Eurovízió 2018: üvöltve Lisszabonba

A metálosok – nem úgy mint a nincstelen proletárok – összetartanak. Bizonyították ezt szombat este, amikor győztessé szavazták a legjobb négy közé éppen, hogy csak beférkőző AWS zenekart. Borítékolom, hogy ez a család nemzetközi szinten is bizonyítani fogja összetartozását és májusban a portugál fővárosban magas helyezésbe segíti a magyar testvéreket. Hiszen „ügyről” van, lesz szó: lehet egy látványos pofont adni a „nyálasoknak”.

                Aki még nem tudná: az idei Eurovízió fesztivál magyar döntőjét egy alternatív rock – metál, post-hardcore zenekar, a Budakesziről érkező AWS nyerte, Viszlát nyár című szerzeményével. A „szakmában” a társasági oldalakon, a tévé nézők körében teljes a döbbenet. Magyarországot egy üvöltöző banda fogja képviselni a legnagyobb és legmagasabb nézőszámot vonzó európai zenei megmérettetésen?

                Amikor szombaton este elkezdődött a döntő és amikor a négy tagú zsűri elfoglalta helyét, az járt az eszembe, hogy ők már tudják melyik négy produkciót teszik fel a menübe, amelyek közül a tévénézők-szavazók eldöntik a győztest. Amikor pedig a négyes egyik tagja elkotyogta, hogy a magyar nyelvű és egyedi, eredeti produkciókat részesítik előnyben, sejteni lehetett, hogy esélyt adnak a metálosoknak, noha ők a tavalyi győztes előadó stílusához hasonló Dánielfy Gergelyt hozták ki győztesnek.

                A zsűri alapvető, elvi hozzáállásával teljesen egyet értek. Évek óta, rendszeresen írok az Eurovízió fesztiválról és bizonygatom, hogy nem kell „eurovíziós recept” szerint „a szakmában bizonyítottak által” összerakott és angol nyelven előadott számmal indulni. Mert ugyanezt teszi még vagy húsz, a nemzetközi könnyűzenében ismeretlen ország, minek eredményeként egymásra hasonlító és hasonlóan előadott számokat hallunk a megmérettetésen. Tudtam, hogy Wolf Kati, Csézy, Frédi (ezek voltak a „receptes számok”) észrevétlen marad, el fog veszni a többi hasonló között. A szerintem helyes választás ByeAlex-el kezdődött, aki szintén, éppen, hogy csak bejutott a négy közé a magyar döntőben, de a közönség – eltérően a „szakmától” – ráérzett a megdöbbentő, egyszerűségében szinte szemtelen eredetiségre. Az eredetiséget folytatta, magasabb zenei, művészi szinten, még jobb kivitelezésben tavalyi képviselőnk, Pápai Joci és ezekre a számokra már felfigyeltek. Persze, győzni nagyon nehéz, hiszen itt már más érdekek, politikai és szomszédi „átszavazások” és egyéb huncutságok is jelentkeznek, de bekerülni az első tíz közé más sikernek értékelhető.

                Nincs mit szégyenkezni képviselőnkön. A maga stílusában egy remek szerzemény (más hangszerelésben „símán elmenne” pop számként is), kiforrott riffekkel, nagyon jól összerakott, kellően agresszív, erőteljes, érett hangzással, ami mögött „érezhetőek a kilométerek”, mármint a tizenkét év alatt lenyomott fellépések, koncertek tapasztalata, a verejtékes munka, az örömök, a csalódások... Az átlagos nézőket a számban elhangzó üvöltés botránykoztatta meg. Az üvöltés pedig, véleményem szerint teljesen indokolt, nem öncélú, a szám, a szövegkörnyezet szerves része, egy hiperbola, ami elfogadott eszköz a művészetben s melynek az egyik célja hogy meglepetést, meghökkenést  okozzon. A festészetből jut eszembe egy hasonlat: hasonló botrányt okozott Manet a Reggeli a szabadban című festményével, ahol két felöltözött gavallér közé látszólag indokolatlanul egy teljesen meztelen hölgyet helyezett el, vagy az Olympia festményével, ahol a pőre istennők, Vénuszok helyett egy prostit festett meg. Egyáltalán: hányszor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy legszívesebben üvöltene (például ha a kórházban közlik vele, hogy a műtét legközelebbi lehetséges időpontja 2029 szeptember 22), de azután visszafogja magát. Az AWS énekesét (ismerjük meg a nevét is: Siklósi Örs) a nyárvégi szakítás annyira megviselte, hogy érzelmeit már nem tudta kontroll alá helyezni és a világba üvölti keserűségét, csalódását. A pszichológusok szerint egy ilyen üvöltés, kisülés jót is tesz, megkönnyíti az ember lelki állapotát. Hiszem azt, ha a fentiekben említett szituációban a beteg is üvöltéssel válaszolna a felajánlott műtét terminusra, találnák közelebbi időpontot (vagy átvezetnék a pszichiátriára). Egyszóval: nekem nincs semmi bajom az üvöltéssel, és hiszem, hogy az európai közönség is megértéssel és nem botrányként fogadja.   

                A hazai döntőbe egyébként hosszú válogatás, selejtezők, elődöntők után nyolc, stílusban eltérő szerzemény jutott. Pontosabban: a metált két produkció képviselte, ebből már sejteni lehetett, hogy az idén Magyarország ebben a műfajban próbálkozik. Mivel eltérő műfajokhoz tartozó dalok hangzottak el, a zsűri annyit döntött el, hogy a tálba mit helyez: epret (Biga), meggyet (Horváth Tamás), almát (Király Viktor), savanykás szőlőt (Süle Zsolt) vagy birsalmát (a két metál zenekar)...

Kicsit furcsállom, hogy a zsűri a legmagasabb pontszámmal olyan szerzeményt jutalmazott, amely – mint ahogy a fentiekben említettem – a tavalyi győztes stílusára, hangulatára hajazott. Ez olyan, mint amikor a kisgyerekek bújócskát játszanak és a hunyó ott kezdi el a keresést, ahol az előbbi játékban megtalálta a bújót. A legjobb 30 közé bejutott, majd az első selejtezőn túl is jutott egy gondosan összerakott gyümölcstorta is, amelyik a jazz világából érkezett, elsőrangú zeneszerző, zongorista, énekesnő, énekes tökéletes előadásában. A zsűri szóban köszönte és agyon is dicsérte jelenlétüket, majd azután lepontozta őket. A közönség általi sértően alacsony pontszámra először egyszerűen nem találtam magyarázatot, majd megértettem: a tálra csak gyümölcsöt kerestek, a tortának másik asztalon a helye.

A zsűri által megfogalmazott alap követelménybe (egyedi és magyar nyelven) bele illett volna Süle Zsolt nosztalgikus, magyarosan szomorkás Zöld a május című dala is. Külön kiemelném a hangszerelést és azt, hogy a sablonosnak tűnő dallam alá nem sablonos akkordvezetést varázsoltak és ezzel emelték az igényesség szintjére. Ez a produkció is kitűnt volna Lisszabonban a többi „eurovíziós hangzású” klónok között (hallottam egy párat belőlük a YouTube-on).

 De a nehezen harapható, fanyar ízű birsalmában is bízok!