A metálosok – nem úgy mint a
nincstelen proletárok – összetartanak. Bizonyították ezt szombat este, amikor győztessé
szavazták a legjobb négy közé éppen, hogy csak beférkőző AWS zenekart.
Borítékolom, hogy ez a család nemzetközi szinten is bizonyítani fogja
összetartozását és májusban a portugál fővárosban magas helyezésbe segíti a
magyar testvéreket. Hiszen „ügyről” van, lesz szó: lehet egy látványos pofont
adni a „nyálasoknak”.
Aki
még nem tudná: az idei Eurovízió fesztivál magyar döntőjét egy alternatív rock –
metál, post-hardcore zenekar, a Budakesziről érkező AWS nyerte, Viszlát nyár
című szerzeményével. A „szakmában” a társasági oldalakon, a tévé nézők körében
teljes a döbbenet. Magyarországot egy üvöltöző banda fogja képviselni a
legnagyobb és legmagasabb nézőszámot vonzó európai zenei megmérettetésen?
Amikor
szombaton este elkezdődött a döntő és amikor a négy tagú zsűri elfoglalta helyét,
az járt az eszembe, hogy ők már tudják melyik négy produkciót teszik fel a
menübe, amelyek közül a tévénézők-szavazók eldöntik a győztest. Amikor pedig a
négyes egyik tagja elkotyogta, hogy a magyar nyelvű és egyedi, eredeti
produkciókat részesítik előnyben, sejteni lehetett, hogy esélyt adnak a metálosoknak,
noha ők a tavalyi győztes előadó stílusához hasonló Dánielfy Gergelyt hozták ki
győztesnek.
A
zsűri alapvető, elvi hozzáállásával teljesen egyet értek. Évek óta, rendszeresen
írok az Eurovízió fesztiválról és bizonygatom, hogy nem kell „eurovíziós recept”
szerint „a szakmában bizonyítottak által” összerakott és angol nyelven előadott
számmal indulni. Mert ugyanezt teszi még vagy húsz, a nemzetközi könnyűzenében
ismeretlen ország, minek eredményeként egymásra hasonlító és hasonlóan előadott
számokat hallunk a megmérettetésen. Tudtam, hogy Wolf Kati, Csézy, Frédi (ezek
voltak a „receptes számok”) észrevétlen marad, el fog veszni a többi hasonló
között. A szerintem helyes választás ByeAlex-el kezdődött, aki szintén, éppen, hogy
csak bejutott a négy közé a magyar döntőben, de a közönség – eltérően a „szakmától”
– ráérzett a megdöbbentő, egyszerűségében szinte szemtelen eredetiségre. Az
eredetiséget folytatta, magasabb zenei, művészi szinten, még jobb kivitelezésben
tavalyi képviselőnk, Pápai Joci és ezekre a számokra már felfigyeltek. Persze,
győzni nagyon nehéz, hiszen itt már más érdekek, politikai és szomszédi „átszavazások”
és egyéb huncutságok is jelentkeznek, de bekerülni az első tíz közé más
sikernek értékelhető.
Nincs
mit szégyenkezni képviselőnkön. A maga stílusában egy remek szerzemény (más
hangszerelésben „símán elmenne” pop számként is), kiforrott riffekkel, nagyon jól
összerakott, kellően agresszív, erőteljes, érett hangzással, ami mögött „érezhetőek
a kilométerek”, mármint a tizenkét év alatt lenyomott fellépések, koncertek
tapasztalata, a verejtékes munka, az örömök, a csalódások... Az átlagos nézőket
a számban elhangzó üvöltés botránykoztatta meg. Az üvöltés pedig, véleményem
szerint teljesen indokolt, nem öncélú, a szám, a szövegkörnyezet szerves része,
egy hiperbola, ami elfogadott eszköz a művészetben s melynek az egyik célja
hogy meglepetést, meghökkenést okozzon. A
festészetből jut eszembe egy hasonlat: hasonló botrányt okozott Manet a Reggeli
a szabadban című festményével, ahol két felöltözött gavallér közé látszólag
indokolatlanul egy teljesen meztelen hölgyet helyezett el, vagy az Olympia
festményével, ahol a pőre istennők, Vénuszok helyett egy prostit festett meg. Egyáltalán:
hányszor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy legszívesebben üvöltene (például
ha a kórházban közlik vele, hogy a műtét legközelebbi lehetséges időpontja 2029
szeptember 22), de azután visszafogja magát. Az AWS énekesét (ismerjük meg a
nevét is: Siklósi Örs) a nyárvégi szakítás annyira megviselte, hogy érzelmeit
már nem tudta kontroll alá helyezni és a világba üvölti keserűségét,
csalódását. A pszichológusok szerint egy ilyen üvöltés, kisülés jót is tesz,
megkönnyíti az ember lelki állapotát. Hiszem azt, ha a fentiekben említett
szituációban a beteg is üvöltéssel válaszolna a felajánlott műtét terminusra,
találnák közelebbi időpontot (vagy átvezetnék a pszichiátriára). Egyszóval:
nekem nincs semmi bajom az üvöltéssel, és hiszem, hogy az európai közönség is
megértéssel és nem botrányként fogadja.
A
hazai döntőbe egyébként hosszú válogatás, selejtezők, elődöntők után nyolc, stílusban
eltérő szerzemény jutott. Pontosabban: a metált két produkció képviselte, ebből
már sejteni lehetett, hogy az idén Magyarország ebben a műfajban próbálkozik.
Mivel eltérő műfajokhoz tartozó dalok hangzottak el, a zsűri annyit döntött el,
hogy a tálba mit helyez: epret (Biga), meggyet (Horváth Tamás), almát (Király
Viktor), savanykás szőlőt (Süle Zsolt) vagy birsalmát (a két metál zenekar)...
Kicsit
furcsállom, hogy a zsűri a legmagasabb pontszámmal olyan szerzeményt
jutalmazott, amely – mint ahogy a fentiekben említettem – a tavalyi győztes
stílusára, hangulatára hajazott. Ez olyan, mint amikor a kisgyerekek bújócskát
játszanak és a hunyó ott kezdi el a keresést, ahol az előbbi játékban
megtalálta a bújót. A legjobb 30 közé bejutott, majd az első selejtezőn túl is
jutott egy gondosan összerakott gyümölcstorta is, amelyik a jazz világából
érkezett, elsőrangú zeneszerző, zongorista, énekesnő, énekes tökéletes
előadásában. A zsűri szóban köszönte és agyon is dicsérte jelenlétüket, majd
azután lepontozta őket. A közönség általi sértően alacsony pontszámra először
egyszerűen nem találtam magyarázatot, majd megértettem: a tálra csak gyümölcsöt
kerestek, a tortának másik asztalon a helye.
De a nehezen harapható, fanyar ízű birsalmában
is bízok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése