Akik ismernek tudják, hogy sajnos nem
vagyok egy pedáns alkat. Néhány héttel ezelőtt elhatároztam, hogy ezen
változtatok. Ahelyett azonban, hogy az ecsetek, festékek, rajztömbök, könyvek,
CD-k, kották, zoknik, szerszámok között tettem volna rendet a nehezebbel
kezdtem: azzal, hogy összegyűjtöm, összeírom a különböző területen született
alkotásaimat. Hogy egy helyen lássam mivel töltöttem el az elmúlt éveket,
évtizedeket (inkább indítottam volna be egy jól menő gázszerelő vállalkozást, s
most nem aggódnék nyugdíj miatt?). Kapóra jött egy hirdetés, hogy alkalmi áron
lehet vásárolni 64 GB-os pendrive-ot, amire minden rá is fér. Az ötletet
egyébként az adta, hogy az egyik barátom megmutatta: egy aranyrúd alakú
pendrive-on őriz mindent ami dokumentumként fontos számára, szerződéseket, számlákat,
írásokat, jegyzeteket, reprodukciókat, hadd legyen minden egy helyen.
Kezdtem
az írásaimmal, külön fájlokba rendszerezve: Homéroszi kapocs regény, a becsei
könnyűzene történetéről szóló monográfia, Vénusz sorozatom kézirata, három
befejezett film forgatókönyve (az egyik franciául, Francois Ozon akár
holnapután kezdhetné a forgatást), egy befejezetlen, novelláim, elbeszéléseim,
karcolataim, tanulmányaim a blogomban közölt bejegyzések... Régebben gondoltam
arra, hogy a Magyar Szó dokumentációjából válogatok (kifényképezem) újságírói
pályafutásom alatt közölt, a Lapban megjelent nem kevés írás között is. Vannak
(valahol) az elveszett írások, amelyeket különböző megrendelésre, felkérésre,
alkalomra írtam és amelyekről nem készítettem másolatot. És a rengeteg fordítás
(éveken keresztül fordítottam filmeket francia nyelvről, szerbről) amelyeket
számon sem tartok, pedig volt velük munka.
Még
több az elveszett festmény. Sokáig nem hogy lefényképeztem volna, de még fel
sem jegyeztem mit festettem. A kilencvenes években például, szinte heti
rendszerességgel hordtam olaj és akvarell képeimet egy szentendrei galériába,
amelyeket azután ki tudja hova valósi turista merre vitte magával. A
Brazíliában lévő festményeimet szerencsére lefényképeztem és azt a téli
tájképet is, amit Bosznia és Hercegovina korábbi nagykövete vásárolt tőlem és
vitte el Indiába esküvői ajándékba kuriózumként... Leginkább az akvarellekkel
bántam hanyagul, szórtam őket, mint a szerb esküvői tanu, a „kum” az aprópénzt
a házasságkötés után. Egy fájlba összegyűjtöttem a létező fotókat képeimről és
külön egy fájlba a festészettörténelem általam kiválasztott, összeszedegetett
reprodukcióit (mintegy 400-500 képről).
Átjátszottam
egy fájlba azokat a zenei szerzeményeimet, amelyeket sikerült megtalálnom CD-n
és másik fájlba az általam összerakott gyűjteményeket. Következett a rengeteg
fénykép és video, rövidfilmek, amelyeket többnyire saját szórakoztatásomra
felvételeztem, továbbá nyaralásokról, lakodalmakról, utazásokról és Lóci
játszik koncertekről készült felvételek összevágva megfelelő programmal.
Ezt
a gyűjtőmunkát nagy türelemmel és kitartással heteken keresztül készítettem.
Éppen kapóra jött, hogy a Lóci keresett valamilyen felvételt, közöltem vele
büszkén, hogy rajta van a gyűjteményemben és odaadtam a pendrive-ot mondván,
másold ki. A laptopja azonban nem tudta megnyitni, a gép egyszerűen nem érzékelte
a pendrive-ot. Bedugtam az én számítógépembe, abba amelyiken összeraktam az
anyag nagyobb részét és szintén a gerontológiai effektus állt elő: a bedugás megtörténik,
csak nem érzékelhető...
A
pendrive-ot elvittem egy szaküzletbe. Szétszedték darabokra, abban a reményben,
hátha valahol egy kis forrasztással meg lehet operálni és helyreáll a rendszer.
Sajnos nem sikerült. Javíthatatlan,
használhatatlan – mondta ki a verdiktet a szakértő.
A
FB-on még mindig látható a hirdetés: kivételes alkalom 64GB pendrive mindössze
2490 forintért.
Ha
lesz ismét egy kis időm, nekifogok és rendet rakok a festékek, ecsetek,
rajztömbök, könyvek, CD-k, zoknik között...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése