Macera nélkül

Hova tovább? Melyik egyetemre? – kérdezem a vajdasági középiskolás Ibolyától, aki az idén érettségizik. A válasz már eldöntött: Corvinus Egyetem, Budapest.

Hasonlóan a korábbi évekhez, őszre ő is, és vele együtt több száz vajdasági magyar fiatal magyarországi főiskolákon egyetemeken folytatja tanulmányait. A kimutatások szerint az érettségizett középiskolásoknak csak egy kis része iratkozik vajdasági, szerbiai intézménybe. Egyrészt azért, mert a szerbiai egyetemi oktatás színvonala sokat romlott az egykori jugoszláviai oktatáshoz képest (különösen megkérdőjelezhető a magánfőiskolák szakmai színvonala). Sokuknak a szerb nyelv nem kellő ismerete jelent akadályt, sokan ugyanis a nemzeti összetartozás elvének teljesen téves értelmezése miatt feleslegesnek találták annak az ország hivatalos nyelvének elsajátítását ahol élnek és ezzel saját maguk helyzetét nehezítették meg. Ami egy más téma, a lényeg, hogy ez a mulasztás is bepótolható lehetne előkészítő oktatással, de kézenfekvő, hogy ha az ember tanulhat anyanyelvén, mi több, magas szakmai szinten, ezt fogja választani.

            Az elmúlt évtizedek, évszázadok során  a déli végekről nem csak magyar, hanem nagyszámú szerb ajkú fiatal is Budapesten tanult. Már 1838-ban Tököly-Popovics Száva (szerbül: Sava Tekelija) tehetős magyarországi szerb azért létesítette a Tökölyanum intézményt Budapesten, illetve akkori nevén: Pest-Budán, hogy segítse a tehetséges szerb (fiú)hallgatók iskoláztatását Pesten. Itt tanult (természetesen: magyar nyelven) többek között a szerb költészet három ismert egyénisége Laza Kostić, Jovan Jovanović Zmaj, Đura Jakšić, három éven keresztül az intézmény lakója volt az egyetemes tudomány egyik legnagyobb zsenije Nikola Tesla is. Rajtuk kívül, az ismertekké vált személyeken kívül, még nagyon sokan. A napokban olvastam egy régi becsei szerb polgári család történetéről, ahol az „ős” aki a XIX. század végén ügyvédi irodát nyitott, tanulmányait Budapesten végezte, majd szülővárosában szerb és magyar ügyfelekkel gyakorolta hivatását, később pedig, amikor Becse már a Jugoszláv Királysághoz tartozott, a Városi Bíróság elnökévé választották. Függetlenül attól, hogy jogi diplomáját magyar egyetemen szerezte.

            A korábbi rendszerben az úgynevezett fejlődő országokból érkeztek nagy számban fiatalok, a magyarországi egyetemekre főleg a szocialista országokból, Afrikából, Ázsiából de még Kubából is. Jugoszláviába többnyire az El nem kötelezettek  országaiból. Az európai egyetemekre pedig mindenhonnan, a választásban sokat jelentett az, hogy melyik (korábbi gyarmatosító ország) nyelvét beszélték már eleve...

            Nagyon sokan a világ minden országából szakmai továbbképzés céljából töltöttek, töltenek valamennyi időt külföldi egyetemen, intézményben. Így volt ez már évszázadok óta, már a reneszánsz kortól kezdve a tudósok, művészek fiatal éveik egy részét szakmai fejlődésük érdekében ha csak tehették külföldön töltötték ahol neves intézményekkel, személyiségekkel való megismerkedés során első kézből szereztek tapasztalatot, gyarapították tudásukat.

            Majd visszatértek hazájukba.

     A Magyarországon, Jugoszláviában, Európa más fővárosaiban tanuló külföldi egyetemisták túlnyomó többsége tanulmányaik befejezése után visszatért országába. Hogy megszerzett tudásukkal ott érvényesüljenek, egyúttal tudásukat akár oktatóként, tanárként megosszák és hozzájáruljanak országuk fejlődéséhez is (itt elsősorban a fejlődő országokra gondolok). Ez csak részben volt a szabad akarat, a szabad választás kérdése. Minden országban ugyanis a külföldi egyetemisták státuszát szigorú idegenrendészeti szabályok határozták meg. Velem is aláíratott a francia hatóság annak idején, amikor a párizsi főiskolára iratkoztam, egy nyilatkozatot, hogy büntető felelősségem tudatában kötelezem magam, hogy tanulmányaim befejezése után elhagyom az országot.

            Minden külföldi állampolgárságú egyetemistára – a  szakkifejezés szerint a „harmadik országból érkezettek” számára, Szerbia pedig az EU országai tekintetéből ide tartozik, a legnagyobb szigorral -  vonatkoznak az adott ország idegenrendészeti szabályai. Tanulmányi célból kiállított tartózkodási engedélyhez kötött a tartózkodása, ami tanulmányai befejezéséig hosszabbítható meg.

Utána már a tartózkodás enyhén szólva macerás. Ebben minden ország hatósága szigorú. Aki nem kíván visszatérni országába, valamilyen módon, valamilyen okból intézni kell a további tartózkodásra jogosító engedélyt, egyébként illegális a tartózkodása és kiutasítható. Súlyosabb esetekben beutazási tilalom is elrendelhető...

Aki már saját bőrén tapasztalta a tartózkodási engedély beszerzése körüli eljárást, nem csak a Nyugat Európa-i országokban, hanem Magyarországon is az új nemzeti politika életbelépéséig, az tudja, hogy mennyi idővesztéssel, gyakran megaláztatással járó, állandóan valamilyen bürokratikus akadályokba ütköző, hosszadalmas és kimerítő ügyintézés ez. Aminek a célja, minden országban, hogy a tanulmányait befejező fiatal, mint ahogy kötelezte is magát, térjen vissza az országába. Majd a későbbiekben esetleg, más procedúrával kezdeményezze visszatérési, tartózkodási szándékát.

Az új nemzeti politikai Magyarországon, gyökeresen változtatott már a nemzethez tartozó személyek iránti viszonyuláson, azzal pedig, hogy könnyített eljárásban lehetővé tette az állampolgárság megszerzését egy óriási – ismét a komolytalannak tűnő kifejezést használva – macerától mentesítette a tanulmányi célból érkező külhoni fiatalokat. Pontosabban: őket is. Mint mindenkit aki rendelkezik a magyar állampolgársággal.

Ha személyes szempontból nézzük, ez egy felmérhetetlen segítség. A magyarországi egyetemeken végzett külhoni fiatalok, ha úgy döntenek, minden idegenrendészeti utánjárás, ügyintézés nélkül, egyenjogú állampolgárként maradhatnak. Vagy ha úgy alakul, tovább mehetnek nyugati országokba. Ahol szintén nem kell a tartózkodási engedéllyel vacakolni. Az egykori jugoszláv, vagy szerb állampolgárságú vajdasági akit a német, a francia, a brit, az osztrák hatóság korábban agyonmacerált, most a magyar útlevéllel a zsebében a szemébe nevethet a német, francia (...) rendőrnek az igazoltatás során (és közben saját nyelvén még fűzhet is hozzá „kommentet” – értik mire gondolok...).

A tapasztalat és a kimutatások szerint a Magyarországra érkező és itt diplomált vajdaságiak nagy része él ezzel a lehetőséggel. Persze mindenkiben ott a (hon)vágy, mindenkit visszahúz valamennyire a szülőföldje, de ha otthon nem talál  ahhoz akár csak hasonló lehetőséget, mint amit itt, vagy más EU-s országban már megtalált (és nehezen talál, pláne, ha nincs semmi kapcsolata az otthoni hatalmi magyar vagy szerb párttal), akár ideiglenes szándékkal is, de halasztja a visszatérést. Él azzal a lehetőséggel, hogy „macera nélkül” maradhat. A európai útlevél ezt lehetővé teszi.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, mindenki számára világossá vált, hogy a gyakorlatban ez a nemzeti politika – elsősorban az állampolgárság és a magyar útlevél könnyű megszerzése – azt eredményezte, hogy az egyéneken, az embereken sokat segített, a külhoni magyar közösségnek viszont felmérhetetlen nagy kárt okozott.

Valószínű, hogy a NER megalkotásakor nem az volt a cél, hogy a külhoni magyarság mind nagyobb számban tóduljon át Magyarországra és itt egyesüljön a nemzet, még kevésbé, hogy széledjen szét Európában. Ezért, remélhetőleg azok, akiknek az a feladatuk, hogy a nemzeti és a kisebbségi politikában jelentkező problémákat megoldják, találnak megfelelő megoldást és nem csak a (tudjuk melyik) párthoz deklaráltan lojálisok számára. Amire sürgősen szükség lenne, mert egyébként-.