You'll Never Walk Alone (4.)

- Apának szülinapja van. Létezik valami kedvezmény a szülinaposoknak?

- Hanyadik?

- Kerek hatvan.

- Igen, létezik. Nem a szülinaposokoknak, hanem a hatvanon túliaknak.

            Koromból eredő első előnyt ily módon a Beatles múzeum pénztáránál kihasználhattam születésnapom reggelén. Később tudtam meg, hogy több múzeumban, képtárban a korombeliek ingyen bámészkodhatnak. Erre azonban nem volt időm. És kedvem sem igazán, mert még nem tudtam, hogy lesz-e jegyünk a másnapi mérkőzésre az Anfield Roadon.

            A szülinapi ünnepi estebéd helyszíne, Horváth Marci (Lóci közeli barátja a Városmajori gimiből)  ötletére és indítványozására vidékre szólt, Stoke City (emlékezik még valaki a 66-os VB-t nyert angol csapat kapusára, Gordon Banks-re – idevalósi volt, most pedig a magyar kommentátoroknak nyelvi nehézségeket okozó, szerb származású barcelonai Krkić erősíti a csapatot) közelében lévő kastélyparkhoz. Név szerint  Trentham Garden.

            Míg a központi pályaudvar felé ballagtunk felfelé a Hannover utcán, megpittyent a telefonom. Megérkezett a várva várt (de nem teljesen megnyugtató) üzenet a jegyekkel kapcsolatban. Ennek örömére bementünk az első útba eső pubba – éppen a Birodalomhoz címzett elegáns kocsmába, az Empire-ba. A pultos nővel és a jelenlevőkkel közöltük, hogy már pedig kerek szülinapot ünnepelünk és rendeltünk.

-          A dupla viszkinek dupla az ára? – kérdezte a Lóci (úgy látszik, volt már némi tapasztalata)

-          Nem. Csak 1-1 fonttal drágább.

-          Akkor két duplát!

Miután a jelenlévő vendégek is emelték poharaikat egészségemre, a tulajdonos sem akart adós maradni e ünnepélyes alkalomkor és felajánlotta, hogy válasszak egy torta szeletet, a ház ajándékaként (a jobb oldali felvételen a főnökaszzony tálcára teszi kiválasztott torta szeletet.) Szép gesztusként értékeltem!

Stoke-ba nem volt közvetlen járat, a pénztárnál staffordi átszállásos megoldást javasoltak. Ez olyan mint amikor az ember Újvidékről Becsére Topolyán keresztül utazik. Fél óra állt a rendelkezésünkre, hogy megismerkedjünk ezzel a városkával, ha már ide sodródtunk.

-          Nem Shakespeare szülővárosa ez? – kérdeztem Lócit, miután a pályaudvar bejáratánál megláttam egy plakátot a legnagyobb drámaíró fényképével – Hiszen itt vagyunk nem messze Birminghamtől, s abban biztos vagyok, hogy Birmingham környékén található a szülővárosa. Mellesleg holnap (április 23) lesz a születésének és a Juliánus naptár szerint a halálának is az évfordulója!

Lóci feltételezésemet nem tartotta valószínűnek, mert ha a nagy William szülővárosában lennénk már a pályaudvaron lenne valami komolyabb erre utaló jel. Később, amikor sikerült wi-fire kapcsolódni kiderült, hogy Shakespeare szülővárosa Stratford, Birmingham tulsó, déli felén található.  Erre a városra pedig a kereső csak kutya fotókat jelentetett meg (innen származik ugyanis a stafford bullterier fajta csúf kutya).

A városka központjában, hasonlóan mint Zentán, egy gondozott park zöldell. És itt akadtunk rá egy egyedi, szerény példájára annak a visszafoghatatlan késztetésnek, amikor az uralkodók, politikusok nyomot kívánnak hagyni maguknak a történelemben. Valami építményt építeni közpénzből, közteherből ami a nevükhöz köthető. A fáraók piramisokat építettek, a rómaiak amfiteátrumokat, a középkorban díszes kastélyokat és lenyűgöző méretű katedrálisokat emeltek, a kínai uralkodók falat, a francia elnökök kulturális intézményeket, a mai magyar kormány stadionokat... Stafford egykori polgármestere, bizonyos Aldvin J. Molthram pedig 1905-ben ezt, az alsó képen látható, tetővel ellátott padot (a hivatalos megfogalmazás szerint „shelter” azaz menedék)  helyeztetett el a parkban. És hogy emlékét biztosan megőrizze az utókor, ezt fel is jegyeztette. Íme, ily módon is hagyhat egy politikus nyomot maga után.

Marci várt bennünket a stoke-i pályaudvaron, majd taxival elmentünk a helyszínre, a Trentham Gardenba.  A festői szépségű kert gondozott, ám a kastély, ha jól értettem tulajdonosi vita miatt lepusztult. Pedig egykor neves volt külön a bálterme, ahol egykoron főúri bálakat szervezetk, majd később itt koncertezett a Beatles, a Pink Floyd és Led Zeppelin is, a II. világháború alatt pedig ide menekítették Londonból a Bank of England-ot.

Az estebéd előtt betértünk egy viszki házba, ahol Marci ismerte az ott dolgozókat és ingyé végigkóstolgattunk néhány jó fajta skót nedüt.

A jó hangulatban eltöltött estebéd vége felé egyszer csak eloltották a fényeket és a hangszórókból felcsendült a Happy Birthday majd utána a Congratulation. Egy, nem messze tőlünk ülő asztalhoz kivittek egy tíz gyertyával díszitett tortát egy kislányhoz.

A kövekező Happy Birthday és torta már nekem szólt! (Az alábbi felvétel akkor készült miután elfújtam a gyertyát). Megköszöntem a fiúknak a meglepetést majd átmentem a másik ünnepelt asztalához és gratulátam neki. Amikor mentünk el a kislány utánam kiabált cérnavékony hangján „Happy birthday...!”

 De várt még rám meglepetés!

A Liverpoolba tartó vonaton elaludtam, arra ébredtem fel, hogy a Lóci nagy dumába

keveredett a velünk szemben ülő úriemberrel aki a laptopján dolgozott valamit, mielőtt elaludtam. Feltételezem, hogy szóba került az is, hogy mit ünnepelek (mitől aludtam el hirtelen), ugyanis amikor befutott a vonat a pályaudvarra, az úriember illedelmesen gratulált. Ekkor odalépett egy színes bőrű lány, aki magyarul kívánt boldog születésnapot! Mondta, hogy hallotta a beszélgetést, egyébként a szegedi JATE-n tanult korábban és még emlékezik hogy kell magyarul felköszönteni az ünnepeltet (a fenti képen "szelfi" a meglepetést okozóval) .

Liverpoolban bevetettük magunkat a péntek esti forgatagba a bulinegyedben (nem olyan olcsón, mint ahogy az angolok teszik ezt hétvégenként a pesti buli negyedben). Körbejártuk azokat a pubokat a Mathew utcában, ahol élő zene szólt.

 A Rubber Soul nevet viselő szórakozóhelyen egyszer csak megjelent egy pincérnő egy kerek tálcával ami tele volt rakva valamilyen rövid itallal. Gondoltam, hogy ez is az én tiszteletemre érkezett és már emeltem is le egyet, amikor a Lóci szólt: „Apa, inkább ne!” Biztos nem ok nélkül fogott vissza... Lehet, hogy a pohárban valami olyan nedű volt, amitől felmentem volna a színpadra és a rockzenekarral elhúzattam volna a „Kicsiny falum ott születtem én” kezdetű slágert...(vagy a Lucy In The Sky With Diamonds nótát?)  

Éjfél már régen elmúlt, mi is elfáradtunk, úgy döntöttünk taxit hívunk. Ehhez el kellett menni a sétálóutcákból olyan utcába, ahol forgalom van. Találtuk is egy ilyent, a Lóci felhívta a taxi diszpécsert, felnéztünk az utcatáblára: Peter street. Rövidesen érkezett is a jármű, én hátulra ültem, Lóci a sofőr mellé, akivel tudatta, hogy a szülinapomat ünnepeltük. Erre a taxis elkezdett hahotázni majd elismerően veregetni a Lóci vállát és a következőket mondta:

-          Le a kalappal fiatalember! Remélem az én fiam is ilyen helyre visz el 60. születésnapomra!

Ekkor kinéztünk az ablakon és láttuk, hogy „only for gentlemans” night club előtt álltunk, s a taxis feltételezte, hogy onnan jöttünk ki.

Másnap reggeli közben kellemetlen volt észrevenni, hogy házigazdáink is készültek: a nagyszobájukat lufikkal kidíszítették és Birthday feliratokat ragasztottak... A buli azonban nem maradt el végleg. Szombat este, a meccs után bepótoltuk.

Folyt. köv.