Emberek a Vénuszon (10.)

Goya és Maya

Miközben Franciaországban az erkölcs fonala eléggé meglazult, s ebben a király járt az élen, a Pireneusokon túl ezt a fonalat az egyház pattanásig feszítette. Spanyolországban és Portugáliában az inkvizítorok tévelygő eretnekségek után nyomoztak és büntettek könyörtelenül. Ez a szörnyű állapot magyarázza, hogy Spanyolországban a festők nem vállalkoztak akt festésre, ami paráznaságnak minősítve szintén bűnnek számított. Mint ahogy Velázquezről szóló fejezetben is láttuk a XVII század legnagyobb spanyol festője incognitóban festette meg Vénuszt ábrázoló képeit. A fentiek tudatában Goya az életét kockáztatta a Meztelen maja megalkotásával. Meg is vádolta az inkvizíció...

De haladjunk sorjában.

Francisco José de Goya y Lucientes Zaragoza közelében lévő Fuendetodos helységben született 1746 március 30-án. Viharos ifjú kort élt, ahol- mint ahogy Lázár Béla művészet történész írja - a bicskának ugyanannyi szerep jutott, mint az ecsetnek. Kipróbálta magát bikaviadorként is majd egy vándortársulattal Rómába kerül, ahol fogadásból felmászott a Szent Péter templom kupolájára, hogy belekarcolja a nevét. Számos balhéba keveredett, egy ízben a spanyol nagykövet mentette meg az akasztófától. A balhék mellett azonban mind inkább érdeklődött a festészet iránt és megindult művészi fejlődése. 1771-ben Parmában egy festészeti pályázaton második díjat nyert, majd visszatért szülőföldjére. Zaragozában Francisco Bayeu y Subias festőhöz szegődött tanoncnak, hasonlóan mint számos festő, akik a tanítómesterük közvetlen rokonságából választottak hitvest, 1774-ben feleségül vette mestere nővérét Josefát. 

Pályafutásában az első fordulat 1783-ban következett be, amikor megfestette Jose Monino, Floridablanca grófjának portréját. A portré sikert aratott a királyi udvaron, Don Luis koronaherceg felkarolta a festőt. Igazán népszerűvé IV. Károly uralkodása alatt, 1788 után vált, amikor több portrét is festett a királyról, a családról, az udvaron megforduló főnemesekről. 1799-ben megkapta az áhított címet, amit legnagyobb példaképe Velazquez előtte több évtizeden keresztül büszkén viselt, a királyi festővé való kinevezést.

"Velazquez, Rubens és a természet, tőlük tanultam a legtöbbet" - vallotta művészetéről. Mint nagy elődje és eszményképe, Goya is megtisztelő kötelességének tartotta, hogy nagyméretű képen, a történelem számára, megfesse a királyi családot. 1800 tavaszán közölte a szándékát. A családnak a hiúságát is simogatta az ötlet, hiszen a palotában két elődről készült nagyméretű festményt nap mint nap megcsodálhattak: Velazquez 1656-ban festett, Las meninas című remekművét IV. Fülöp családjáról és az impozáns méretű (406x511), Louis Michel van Loo alkotást nagyapjuk, V. Fülöp családjáról 1743-ból. Mind a két festményt az előbbi fejezetekben bemutattam.

         Azt írtam: nagyapjuk, V. Fülöp. Kinek a nagyapja? A király, vagy a királyné nagyapja? Aki egy kicsit is járatos a királyi családok történelmében nem fog megrökönyödni, hogy különböző (állam)érdekből évszázadok során összeházasítottak egészen közeli rokonságban álló kékvérűeket is, a távoli rokonság pedig kevés kivétellel általános jelenségnek számított. IV. Károlyt (Campania, 1748.11.11 – Róma, 1816.01.20.) még trónörökös korában adták össze apai nagybátyjának leányával, az akkor 13 éves Mária Lujza pármai hercegnővel (Párma, 1751.12.09. – Róma, 1819.01.02), mindketten V. Fülöp király unokái voltak (V.Fülöp pedig a Napkirály, XIV. Lajos unokája).

IV. Károly és családja

         Olvastam Leon Feuchtwanger Goyáról szóló életrajzi regényét, ebben többek között leírja pontosan hogyan készült el a kép. A Mester bekérette a királyi családot egy szalonba, nem kis kárörömmel állapította meg, hogy éppen jó, ahogy beálltak: a kompozíciót ugyanis nem a király, hanem a királyné uralja, ami az udvari állapotokat hűen tükrözte. A könyvből is megtudható és a történelem is úgy jegyezte le, hogy IV. Károly egy beteges, gyenge akaratú, befolyásolható, jóindulatú személy volt, míg Mária Lujza egy rendkívül erős, akaratos, céltudatos, hatalomra vágyó személyiség. A francia, angol királyok arról is ismertek hány hivatalos és nem hivatalos szeretőt tartottak, szegény Károlynak a királyné is sok volt. Házasságukban a királyné volt a félrelépő, ő tartott szeretőket. Manuel Godoy több volt mint szerető, a királyné tette lehetővé szédületes pályafutását a főminiszteri rangig és utána a királyné a főminiszteren keresztül, uralkodott.  A helyzetet bonyolította, hogy Godoy főminisztert egy Pepita Tudo nevű, származás nélküli szerető (akiről még lesz szó) csábította el, kapcsolatuk története is megérne egy fejezetet.

        

Goya mester készített egy vázlatot a pózoló családról, majd a beállás szerint, úgy, ahogy a nagy képre kerülnek külön külön megfestette őket (az itt látható képen, ami véleményem szerint jobban sikerült, mint ami a nagy képre került, a legfiatalabb infánst, Ferenc Antalt láthatjuk). A királyné ugyanis közölte, hogy a családnak akad okosabb teendője is (ugyan mi?) mint naphosszat pózolni a festő előtt. A külön portrékat Goya 1800 áprilisában kezdte el készíteni, a nyarat a király nyári rezidenciáján töltötte, ahol folytatta szép nyugodtan munkáját, a számlát végül 1801 júniusában nyújtotta be. Ennek külön érdekes a története: a királyi pénztáros az szerint fizetett, hogy hányan vannak a képen. Konkrétan 14-en, de közöttük a festő is amiért nem kívánt fizetni,  a három gyereket pedig fél árban számolta!

         A királyi család nem volt elragadtatva a képpel. Valami olyanra számítottak mint van Loo alkotása. Mint amikor az ember, aki dízel üzemű német autó után kap egy japán hibridet. Először furcsálja, azután rájön, hogy alkalmazkodni illik az új időkhöz.

         Goya alkotásának művészi értéke összehasonlíthatatlanul nagyobb. Van Loo képén hasonló arckifejezésű, szinte viaszbábukra hasonlító figurák láthatók, Goya remekművén szinte megszólalnak a karakterek. Azon kívül, hogy a királyné ott feszít a kép közepén a mester a fény játékával is érzékelteti a fontossági sorrendet: a mellékszereplők kevesebb fényt kaptak, saját magát szerényen, a kép bal oldalán az árnyékba helyezte.

      
   Nem kívánom az egész festményt elemezni, csak a legérdekesebb mozzanatokra mutatok rá. Az első érdekesség nem festészeti: a középen a királyné két legfiatalabb gyermekével látható, az 1789-ben született Mária Izabella és a fentiekben említett, 1794-ben született Ferenc Antal.   A történelem később bebizonyította, hogy ők bizony nem a király, hanem a szerető, a főminiszter Godoy gyermekei, a kisfiú, a kortársak szerint jócskán hasonlított is apjára. De ez még nem minden! Ferenc Antal a nővére elsőszülött leányát, unokahúgát Lujzát vette feleségül.  

Teljesen eredeti megoldás a jövendő király, VII. Ferdinánd (kékben bal oldalt) párjának ábrázolása. Arc nélküli személy! Mert akkor még ismeretlen volt a jelölt! VII. Ferdinánd (1784 – 1833) a királyi párnak sorrendben a kilencedik gyermeke a festmény készítésekor 16 éves volt, két évre rá házasodott meg először, unokatestvérét (Mária Antoinette de Bourbon) vette el, aki kétszer elvetélt, utána kiderült, hogy nem lehet gyermeke.  1816-ban unokahúga nővérének leányával házasodott meg aki szülés közben hunyt el. 1819-ben kötött házasság még egy sikertelen kisérletnek bizonyult (nemzésképtelen feleség) végül 1829-ben, hasonlóan mint Feri öccse, szintén Mária Izabella húgánák leányai közül választott, Mária Krisztinát vette feleségül, akitől két leánya született. Tehát az arc nélküli hölgy, tulajdonképpen a mellette álló kislány jövendőbeli leánya! 

         Hasonlóan mint eszményképe, Velázquez, Goya is ráfestette magát a festményre. Mint ahogy olvashattuk Veláquezról szóló fejezetben, a XVII századi zseni ezzel egy talányt adott fel az utókornak. Goya esetében nincs talány, mint ahogy logika sem (mit, kit fest ott a kép bal szélén, ahonnan a képen szereplőknek csak a hátát látja?) csak hiúság: egyszerűen a királyi családhoz való hozzátartozást kívánta szemléltetni, ha már elődje kitalálta ezt a megoldást. Végül az elmaradhatatlan adatok: a festmény mérete 280x336 (jóval kisebb mint van Loo alkotása, Velazquez festményével hasonló méretű) a Pradoban látható.

Szerényen, a kép sarkában

         Még mielőbb tovább haladunk a meztelen Maja felé, el kell mondani, hogy Goya azok a festők közé tartozott, aki számos önarcképet festett. Ezek két csoportra oszthatóak: ahol festőként ábrázolja magát különböző zsánerképen, munka közben, illetve valamilyen helyzetben és a klasszikus mellkép. Az első csoporthoz tartozó két festményre szeretném felhívni a kedves Olvasó figyelmét.

         Az első ilyen kép az 1783-ban festett Floridablanca grófja című méretes (260x166) alkotás. A képen a fiatal festő saját magát egy szinte megalázó helyzetben ábrázolja. A fontos megrendelőnek, aki teljes fényben tündököl mutatja szerényen munkáját. A gróf akinek rangját és fontosságát szemlélteti az a tény, hogy személyes titkárt alkalmaz (a gróf mögött kandikál) és ugyanolyan kék szalagot visel mint a falon látható portrén a király, úgy viselkedik mint az autósok többsége a tilos lámpánál kéregetőkkel szemben: ignorálja. Rá sem néz sem a képre, sem a festőre. A képen látható egy asztali óra is, ami teljesen más értelmezést adhat. Az óra, mint jelkép figyelmeztet az idő megállíthatatlan múlására és olvasatomban a festő nem kevés önsajnálattal a következőt üzeni: igen, most még elfogadom a különbségeket, megalázom magam a hatalmasak előtt, de ismert leszek, én leszek Az Udvari Festő, aki előtt a hatalmasak fognak sorba állni (mint elődöm, Velázquez előtt) és majd eljön az idő, ahol méltó helyen, a királyi családdal fogok egy vásznon szerepelni. Lehet, hogy téves az értelmezésem, és az óra a festményen arra utal, hogy Floridablanca grófja tudott időt szakítani és méltóztatott fogadni őt.

         A Don Luis infáns családja (La familia del infante Don Luis de Borbón) című, ugyanabban az évben (1783) készült festményen hasonlóan alárendelt szerepben örökítette meg magát. 

A kép bal sarkában egyesek szerint guggol, szerintem egy kisszéken ülve fest. Festi azt a képet, amit látunk. Goya jellemábrázolása csodálatos, a képen minden szereplőnek, testtartása, arckifejezése alapján behatárolható a karaktere. A Mester a kép közepébe itt is a rokonszenvesnek nem mondható ház asszonyát helyezte, a ház ura, Don Luis koronaherceg pedig másodlagos szerepet kapott. Érdemes néhány mondatban bemutatnom a képen jóindulatú idős arisztokrataként jelentkező koronaherceget (aki ekkor 56 éves volt, két év múlva elhunyt). Luist (ha király lett volna, írhatnám Lajosnak) V.Fülöp király legfiatalabb fiaként akár az esélytelen trónörökösként is nevezhette volna a történelem. Egy idősebb bátyja és két féltestvére közelebb álltak a sorban, hogy egyszer a trónra jussanak, ezért apja, a király eleve egyházi pályafutást jelölt ki számára. Nyolc évesen bíborosi rangot kapott, ő volt a Római katolikus egyház minden idők legfiatalabb bíborosa. 1746-ban, amikor a legidősebb fivér, VI. Ferdinánd néven uralkodó féltestvére elhunyt (a halál oka: melankólia, szerelmi bánat! De tényleg! Nem tudta kiheverni imádott feleségének halálát, egy évre rá ő is utána költözött a másvilágra) esélye lett volna a trónra kerülni, ha egy kicsit rámenősebb. Ez is hosszabb történet, a lényeg, hogy a sorban előtte álló féltestvér III. Károlyt koronázták meg. Luis közben vissza kívánt térni a világi életbe, ehhez királyi engedély kellett, féltestvére azzal a feltétellel adta meg, hogy Luis visszavonul, sem ő, sem örökösei nem fognak igényt tartani a trónra. 

Na, ezt nem bocsájtotta meg neki soha Mária Teréza, akit a képen éppen fésüli fodrásza. A festmény Arenas de San Pedroban épült palotában készült, ahol Luis száműzetésben szerencsétlenkedett (a képen éppen alighanem passziánszozik). A palotában szívesen látott vendégnek számított Goya, a koronaherceg sokat segített neki, egyengette útját és neki köszönhetően került a királyi udvarba. A festményen ott van, Luis mögött kékben fia Luis-Marie de Borbon (később lesz róla szó), a dajka karjában a legkisebb leány, az akkor két éves Mária Lujza, a kisfú mellett pedig Mária Terézia nevű kislánya. Aki figyelemmel kiséri a festő mozdulatait (rajta kívül még az egyik udvarhölgy tanúsít némi érdeklődést a készülő alkotás iránt) és szegénykének fogalma sincs arról, hogy milyen sanyarú sors vár rá! IV. Károly felesége az erőszakos királyné ugyanis akut féltékenységből, hogy szeretője, Godoy főminiszter ne legyen a fentiekben említett Pepitával, összeházasította a főminisztert Mária Teréziával. A főminiszter azonban továbbra is minden idejét, amikor nem kellett a királyné rendelkezésére állnia, szerelmével, szíve választottjával, Pepitával töltötte és a fiatal feleségre, a koronaherceg leányára végképp nem jutott sem ideje, sem kedve, sem türelme, legkevésbé szeretete.

A képen látható házi barátok közül kedvencem az a fiatalember, akinek fehér kendőféleség van a fején és aki a "kamerába vigyorog". Az az érzésem, mintha a látványt egy fotós fényképezné, ami alapján később Goya megfestette a képet, rendes szögből, mert ahol gubbaszt a sarokban, onnan nem sokat látott nem is említve, hogy a fényforrás, az egy szál gyertya is milyen messze áll tőle. A gyér fényforrás ellenére valamennyi résztvevő tisztán látszik, még az a sunyi ábrázatú úr is a jobb szélen, aki szintén a kamerába, azaz a kép szemlélőjére néz. Tegyük mindjárt hozzá: aki abba a kivételes szerencsébe részesül, hogy szemügyre veheti   a 248x330 méretű festményt, ugyanis Goyának ez a remekműve magántulajdonban lóg a falon, Olaszországban, a tulajdonos a Magnani-Rocca alapítvány.

 Alba hercegnő - reménytelen szerelem

Mint ahogy az lenni szokott - írnám, ha gyakori jelenségnek számítana, de nem: Goyának volt felesége, szeretője és szerelme. Felesége Josefa (első mesterének nővére) nyolc gyermeket szült, közülük csak egy fiú élte meg a felnőtt kort. Leon Feuchtwanger által megírt életrajzi regényben sem esik sok szó Josefáról. Annál inkább a szerelméről Alba hercegnőről.

Maria del Pilar Teresa Cayetana de Silva y Alvarez de Toledo - ez volt a teljes neve az egyik legelőkelőbb spanyol nemesi család büszke sarjának, sorrendben a XIII. Alba hercegnőjének. A hosszú nevéből Goya a Cayetana megszólítást használta. 
Közelebbi ismeretségük 1795-ben kezdődött. Az akkor majd ötven éves festőnek már vészesen romlott a hallása, magába fordult, melankóliájából a váratlanul jött szerelem rázta fel. A portrét a gyönyörűséges 33 éves fiatalasszonyról a férje rendelte meg, akivel 13 éves korában házasodott össze. A férj, (rövidített változatban) José Alvarez de Toledo nagy mecénásnak számított, ő maga is foglalkozott zenével (hegedült) baráti kapcsolatot ápolt levelezés folytán Haydn-al és nagyra becsülte Goya művészetét. Nagyvonalúan még az sem zavarta, hogy a festő beleszeretett feleségébe. Mielőtt megfestette volna portréját, Cayetana, még ismeretségük legelején egyszer azzal a furcsa kívánsággal állt elő, hogy fesse ki (készítse elő sminkjét) a művész. Goya mindaddig arcra még nem festett, de megtette és elragadtatással jegyezte fel: nagyobb öröm volt, mint vásznon festeni! Ez az alkotás nem maradt fenn az utókornak, csak aznap estig volt látható.

Cayetanáról  a megrendelt festmény, amit a gáláns férj becsületesen ki is fizetett, az itt látható Alba grófnő fehérben címet viseli. Mérete 194 x 130, az Alba család gyűjteményének része.

Goya és Cayetana mind gyakrabban találkoztak. Az idősödő és süketülő művészben szenvedélyes szerelem lobbant fel. A hölgy hiúságának pedig jól esett a románc, szívesen mutatkozott nyilvános helyeken is Goyával, hogy bosszantsa barátnőit, leginkább pedig a királynét, aki féltékeny volt szépségére. Mondhatnánk azt is, hogy a hölgy visszaélt Goya érzelmeivel, provokálta, hitegette, csalogatta (hogy is folytatódik a nóta?). A fenti képen felhívom a figyelmet a hercegnő jobb kezének mutatóujjára! Nem tudni mire mutat, lehet, hogy egy méretesebb andalúziai kutyára?

Két évre rá férje José elhunyt. Cayetana 35 évesen Madrid legszebb és egyik leggazdagabb özvegyasszonyává vált. Visszavonult Cadíz környéki kastélyába, ahol férjét gyászolta. Elhívta Goyát, aki ott festette meg a másik változatot: Alba grófnő feketében.

Ismét a mutatóujj! 

Ha a képet közelebbről szemügyre vesszük (már aki majd egyszer meglátja eredetiben, addig hiába nyomja orrát a monitorra, ezért kinagyítom) látszik, hogy Cayetana két gyűrűt visel. Az egyiken azt írja, hogy Alba, a másikon Goya!

A mutatóujj pedig maga elé mutat. Hova? Mi van ott? 

Egy restaurálás után vált láthatóvá, hogy a homokba a özvegyasszony valamit sajátkezűleg odaírt: solo Goya (csak Goya!)

Nagyon sok jóindulattal ezt a feliratot a hölgy homokba írt vallomásaként is lehetne értelmezni: csak Goya volt az igaz szerelme. És a festő a feliratot, mielőtt elfújta az andalúziai déli szél, a festményen megörökítette.

Nem tudni kapcsolatuk valóság tartalmát. Tény, hogy Goya 1796-98 között sok időt töltött Cayetanával, 1797 júliusa és 1798 márciusa között megszakítás nélkül a hercegnő kastélyában élt, vigasztalta és számos portrét festett, rajzolt róla. Az életrajzi regény szerint az aktfestés témája is felmerült. Cayetana megkérdezte a Művészt (ugyan milyen a propos-ból?) igaz-e, hogy Velázquez Vénusza tulajdonképpen egy gazdag spanyol nemes asszony volt. Goya nem tudta a választ, viszont bizonyára szerette volna, hogy az ő Vénusza a legismertebb spanyol nemes özvegyasszony legyen. És ne csak modell (..."Emberek a Vénuszon"...)

Sokak szerint románcuk tiszta plátói síkon maradt. Néhány évvel ezelőtt elöntötte a bulvársajtót egy spanyol történész állítása, hogy az egész csak egy kitaláció, bizonyítékai azonban a köztük lévő társadalmi osztálykülönbségben merül ki. Mármint a csóró származású zaragozai festő státusa, noha ekkor már hírnevet szerzett magának, azért túl alacsonyan volt Alba hercegnő társadalmi pozíciójához.

A történet vége szomorú: Alba hercegnő 40 éves korában, 1802-ben elhunyt. Már akkor sokan mérgezést gyanítottak, s addig-addig ismételgették a gyanút, hogy 1945-ben megtörtént Cayetana exhumálása. Nem találtak semmi nyomot, ami valóban mérgezésre utalt volna. A spanyol ÁNTSZ nyugtázta a halál okát: tuberkulózis. Egyébként a hercegnő végrendeletében igen komoly évi járadékot hagyott Goya fiára, Javiera.

Goya és Alba hercegnő románcát a világ egy 1958-ban készült nagy sikerű hollywoodi alkotás során ismerte meg, ahol Cayetanát Ava Gardner, a kor egyik szex szimbóluma játszotta. Később készült még film a témáról, az 1999-ben gyártott Volaverant címűt (magyar címe: A Meztelen Maya) láttam, abban is, a mérgezés jelenik meg a halál okaként (sokkal drámaibb mint egy nyavalyás tuberkulózis) a végzetes mérget pedig a veronai zöld festékben található ciánban vélték felfedezni, ami Goya festékkészletéből tűnt el! 

Mint ahogy az a hollywoodi alkotásoknál lenni szokott a rendezőt a valóság tartalom nemigen érdekelte, s ebből következett a félreértés, amit az unalomig magyarázgat minden művészet történész.

Igen, elérkeztünk Goya legismertebb festményéhez a Meztelen Majához (La maja desnuda)(szerintem nem indokolt a magyar változatban sem a nagy kezdő betű, ugyanis nem személynév, hanem gyüjtőnévről van szó, majának hívták, hívják spanyolul a madridi külvárosi csajokat).

A maják

Bárhol, bármilyen nyelven ha az Olvasó erről a festményről olvas, cáfolattal kezdődik: "bizonyos vélemények...egyes legendák...ellenére a Meztelen maját Goya nem Alba hercegnőről festette!" Egyébként nem legendákról van szó: Louis Viardot spanyol művészet történész feltételezte először, az 1845-ben megjelent Spanyolország múzeumai könyvében, hogy az ismert festmény modellje Alba hercegnő volt. Azóta cáfolják. Viardot feltételezését a hollywoodi rendező tényként használta. Az ismertetők ezek után elárulják a  Nagy Titkot, hogy Maja egy méhecske. ( :) ) Maja a fentiekben annyit emlegetett Godoy főminiszter szeretője Pepita Tudo.
A festményt ugyanis a főminiszter rendelte. 

A Meztelen maját Goya 1797 és 1800 között festette. Természetesen nem három évig dolgozott a képen, festett mást is, azután visszatért élvezkedni az akthoz...Tény, hogy 1800-ban már Godoy leltárában szerepelt. A kép jelentőségét emeli, hogy a nagy elődöktől eltérően Goya nem képmutató. Olvasom:  "A Meztelen Maya első életnagyságú akt, aki nem Vénusz, nem mitológiai személyiség a nyugati festészetben". Goya bevállalta és nevén nevezte: egy madridi maja. Igazából, Godoy leltárában még Gitana, azaz Cigánylány címmel szerepel. Hogy Pepita Tudo a cigány etnikai kisebbséghez tartozott-e erről nem olvastam (a Volaverant c. filmben, ha jól emlékszem olyan cigányos táncosnőként mutatták be a  Penelope Cruz játszotta szerepét.) Pepita 16 éves korától lakott édesanyjával és két húgával a főminiszter házában, 1800-ban 21 éves korában lett a 33 éves Godoy szeretője. Ezek szerint, ha logikát keresünk, miután a kép elkészült.

Noha Goya stílusára jellemzőek az energikus ecsetvonások a Meztelen maja finoman ki van dolgozva, mintha festés közben is simogatta volna a Művész. Maja magabiztos tekintettel, csábítóan néz a szemlélőre, a szégyenlőség jelei nem tapasztalhatóak.  A kritikusok közül van, aki felrója, hogy melleit Goya természetellenesen ábrázolta. Mármint olyan nincs, hogy, mint az ökör szarva, az egyik jobbra, a másik balra forduljon és a két mell között túl nagy a távolság. Ez az érdekes részlet azonban Alba hercegnőt keveri a gyanúba, ugyanis a vele töltött időszakban a festő számos rajzot készített a hercegnőről, ezeket az Album de Sanlucar gyüjtemény tartalmazza. S ezek között látható olyan rajz Alba hercegnőről, ahol a mellei ugyanúgy állnak mint a Meztelen maja festményen. Van, aki azt is feljegyezte, hogy ez az első festmény, ahol fanszőrzetet festett európai festő. Nem tudom, hogy így igaz-e, feltételezem, hogy ez a megállapítás az ismertebb festők ismertebb műveire vonatkozik.

Minta ahogy már említettem is, a festmény megfestésével a Művész a szó szoros értelmében az életével játszott: az inkvizíció szigorúan tiltotta és büntette a meztelenség ábrázolását, amit paráznaságnak minősített. A kép létezését Goya természetesen nem verte nagydobra, nem állította ki sehol sem, de híre ment, hogy elkövette ezt a szörnyű bűnt és az inkvizíció eljárást kezdeményezett, de a Festő összeköttetéseinek köszönhetően (a képet Spanyolország legnagyobb végrehajtó hatalmával rendelkező Főminisztere rendelte!)  elkerülte az autodafét. Az egyház azonban nem nyugodott, kitartóan követelte a képet és meg kívánta semmisíteni. 

Egy érdekesség még ide kívánkozik: 1930 június 15-én a Spanyol Posta  10 pezetás bélyeget bocsájtott ki a Meztelen maja reprodukciójával. Hallatlan botrányt váltott ki. Olyannyira, hogy a prűd Egyesült Államok visszaküldtek Spanyolországba minden olyan levelet, amely a Meztelen maja bélyeggel érkezett!

A Meztelen maja párja a Felöltözött maja (La maja vestida). A mérete ugyanakkora (97 x 190) az arc, a testtartás szinte ugyanaz,  eltérés a lábfejek állásában és a  frizurában észlelhető. A modell maja-öltözékben fekszik egy hasonló, de mégis másképpen megvetett ágyon. A festmény feltehetőleg később, 1800-1803 között készült.  Művészeti szempontból feltűnő, hogy ezt a képet már - kivéve az arcot - eredeti stílusban festette, dinamikus ecsetvonásokkal. Az öltözék, a fehér, vékony anyagból készült ruhán mesterien érzékelteti a fény és az árnyékok nüanszait, mint ahogy bő fél évszázaddal később a francia impresszionisták tették. Ugyanez vonatkozik az ágynemű megfestésére is. A festményen észrevehető egy újabb olyan részlet, amely az Alba hercegnős feltételezést bizonyítja: a cipő, ugyanaz az arannyal díszített lábbeli, amely az Alba hercegnő feketében c. festményen látható.

A Felöltözött maja megfestésének több története van. Az egyik szerint miután megfestette a Meztelen maját s ennek híre ment, barátai, ismerősei féltve a mestert javasolták Goyának, hogy "öltöztesse fel", fessen rá ruhát, s ha jön az inkvizíció cáfolni tudja a híresztelést. 

A másik változat közelebb áll az igazsághoz: Godoy (itt látható arcképét Goya festette) megrendelése eleve két változatra szólt, felöltözve és meztelenül. Miután megkapta mind a két képet, egy szobában felszerelt egy mechanizmust, amely segítségével, egy gombnyomásra cserélődött a két kép. A szemlélő először felöltözve látja, majd behunyja szemét, gombnyomás és láss csodát, meztelen! A főminiszter kabinettjében a (hol meztelen, hol felöltözött) majával szemben 1802 után egy másik remekmű, Goyát megihlető Velázquez Vénusza lógott a falon. Miért 1802 után? Alba hercegnő halála után egy rendelettel Godoy kisajátította az Alba család festményeinek egy részét, elsősorban Velazquez Vénuszára fájt a foga. A Vénusz pedig - mint ahogy a korábbiakban leírtam - úgy került az Alba családhoz, hogy a Godoyhoz hasonló nőcsábász Guzman főminiszter leánya az Alba családba ment férjhez és örökösként vitte magával a festményt.

A képeket 1807-ben IV. Károly fia, VII. Ferdinánd ( a fentiekben emlegettem) amikor trónra került és szembesült Godoy-jal, akiről nem tudta, hogy tulajdonképpen, az igazi apja, konkviszkálta. Az inkvizíció még mindig követelte a képek megsemmisítését. A majákat végül az a kisfiú, akit Don Luis infáns családja c. képen láttunk, Luis-Marie de Borbon, a király, VII. Ferdinánd unokatestvére mentette meg,  bíborosként felfüggesztette az inkvizíciót  A képek ezek után a San Fernando Királyi Szépművészeti Muzeum egy zárt termébe kerültek, hogy elkerüljék a hithű, erkölcsös nagyközönség megbotránykozását. A Pradoba 1910-ben vitték át, a két kép egymás mellett látható.

Az alábbiakban egymás fölé helyeztem a két alkotást, a Meztelen maját és az egyesek szerint "még meztelenebb" változatot (felöltözve még erotikusabbak az idomok)  a könnyebb összevetés végett. Az Olvasó azon is elmélázhat, hogy a képeken látható maja egy 20 év körüli leányzó vagy egy 38 éves asszony. Pepita ugyanis 1779-ben, Cayetana pedig 1762-ben született. Véleményem szerint azok állnak legközelebb az igazsághoz, akik azt állítják, hogy Goya mindkét hölgyet "felhasználta" festés közben és egy idealizált személyt ábrázol.

A Le Monde Diplomatique c. magazin 1996 decemberi számában egy bizonyos John Berge egy teljesen eredeti meglátást fejteget: szerinte Goya először a felöltözött képet festette meg, majd a Meztelen maján nagy élvezettel "levetkőztette".  

A betegség neve: szaturnizmus

A fentiekben említettem Goya betegségét: 1792-ben "egy furcsa kór" döntötte ágyba a művészt. Az akkori orvostudomány még nem ismerte a betegség nevét: szaturnizmus. A Szaturnusz az alkímiában az ólom jelképe, a betegséget pedig az ólom váltja ki, lényegében súlyos ólom mérgezés. Goya esetében a különböző festékekben, festőanyagban lévő ólom váltotta ki.  A betegség után Goyának rohamosan elkezdett romlani a hallása, majd szinte teljesen megsüketült. A környezetével egy jegyzetfüzet segítségével kommunikált. Később a látása is romlani kezdett, a művész félelmek gyötörték, lelki állapotát a "fekete sorozatában" festette meg.

Goyáról szóló fejezetben felraktam több önarcképét életének különböző szakaszairól. Az első (a legfelső) 1773-ban, 27 éves korában, egy évvel házasság kötése előtt készült, a második1783-ban, a harmadik 1795-ben, a negyedik (a szemüveges) akkor, amikor a Meztelen maját megfestette, az itt látható ötödik, pedig 1815-ben, amikor a korábban elegáns megjelenésű művészt már semmi sem érdekelte, önarcképét így, kigombolt galérral, valami okból ilyen ferde beállásból festette meg.  

A legfurcsább festménye, ahol saját magát már félholtként, sápadtan festette meg, az 1820-ban készült Goya hálás Arrieta doktornak (Goya cerado por el doctor Arrieta), a festményhez tartozik a Művész saját kezüleg írt köszönete is (a festmény alján olvasható). E sorokból megtudjuk, hogy hosszantartó és súlyos betegségben szenvedett 1819-ben, de barátja, Arrieta doktor ápolásának köszönhetően életben maradt.

1823-ban Goya engedélyt kért munkaadójától, a királytól, hogy Franciaországba, Bordeaux-ba gyógyfürdőbe utazzon kezelés végett. Nem volt kedve visszatérni Spanyolországba, ahol a király abszolutizmust vezetett be. Csak egyszer tért vissza Madridba, 1826-ban, hogy kieszközölje nyugdíját, amit a király jóvá is hagyott.

1828 április 16-án hunyt el Bordeauxban, ott is temették el, a helyi temetőben.

A század végén Spanyolország mindent megtett, hogy egyik legkiemelkedőbb festőjének földi maradványai spanyol földbe helyezze. 1888-ban exhumálták a sírt, de kiderült, hogy ott két személy nyugszik és nem tudták megállapítani pontosan melyik a festő. Az exhumálást később megismételték. Végül 1919-ben történt meg az újratemetése Madridban, az általa is megfestett San Antonio de la Florida templomban.