Kirúgva

Szörnyülködve tapasztalom, hogy ez a kegyetlenül durva, embertelen kifejezés teljesen elfogadottá és használatossá vált a magyar(országi) köznyelvben. Újságok leírják, a rádió, a TV bemondja, mint ha nem létezne könyörületesebb kifejezés. Az imént hallottam a tévében: „… a cég kirúgott 250 alkalmazottat. Következik az időjárás…”

Körülnéztem, körülérdeklődtem. Más nyelvekben nem használnak ennyire durva és megalázó kifejezést, amikor valakivel közlik, hogy nincs szükség a továbbiakban a munkájára. Kilőve, kidobva – ezek a legkeményebb változatok, egyébként elengedve, eleresztve, elküldve…

Ki van rúgva. A kifejezés hallatán mindig megjelenik magam előtt a kép: az alkalmazott a munka kezdés előtt fegyelmezetten megjelenik munkahelyén, zacskójában az ebédre hozott szendvicskéjével, ám az ajtóban a kirúgásra felbérelt személy elkezdi rugdosni és könyörtelenül rugdossa a kijáratig, vagy a városi autóbusz megállóig, a kerékpárjáig, hogy eszébe ne jusson még egyszer itt megjelenni! Rugdossa a becsületes, tisztességes munkában megőszült családapát, a családot alapító fiatalt, a terhes, jövendő kismamát egyaránt. Minden humánus, felebaráti együttérzés, lelkiismeretes furdalás nélkül. 

A kirúgottak nem ritkán tapasztalták azt a pszichikailag már-már deviáns jelenséget, amikor az embernek hitt főnök, a tulajdonos ezt a mondatot valami furcsa kéjelgő, szadista elégedettséggel közli: Ki vagy rúgva! És megteheti, mert világunk e szerencsétlenebb részén, ahol a vadkapitalizmus tombol az erkölcs, az emberi együttérzés eltűnt, az alkalmazottat semmi, de igazán semmi nem védi. Teljesen kiszolgáltatott.

Mintha nem lenne elég nagy csapás már maga a tény, hogy a kiszolgáltatott alkalmazott munka nélkül marad! Hiszen a betegség, a haláleset mellett talán a legnagyobb sorscsapás, egyéni tragédia amikor a mai kor embere munka nélkül marad. Ő és családja. Összeomlik a világ, lelki megrázkódtatás, kilátástalanság. Nagyon ritka eset, amikor a kirúgott embert a helyzete arra ösztönzi, hogy megtalálja saját vállalkozását és sorsa esetleg jobbra fordul. A kártyák már régen ki vannak osztva, új arcot a gazdagok klubjában nem szívesen látnak. Gazdagok klubjában? A mindennapi boldoguláshoz való feltételek sem adottak, kezdve az induló tőkétől, az elengedhetetlen kapcsolatokon keresztül a sikeres gazdálkodással járó számos feltétel hiányáig.

Racionalizálás. A kapitalizmus kulcsszava. Ha a tulajdonos megretten, hogy a meglévő milliárdjai (amivel egyébként nem tud mit kezdeni, nem tudja elkölteni, csak betegesen számolgatni) esetleg nem fognak ugyanabban a tempóban gyarapodni úgynevezett siker-menedzserhez fordul. Aki átvilágítja a céget és kimondja az első intézkedést: a foglalkoztatottak negyedét rögtön ki kell rúgni (ők is nagy élvezettel rugdalóznak). Akik maradnak végezzék el a kirúgottak munkáját is, kevesebb bérért. Aki nem vállalja, majd akad aki vállalja! Ez a kulcsmondat. A szemtelenül busásan megfizetett menedzserek siker receptje. 

Az általam, a módszerei miatt legjobban gyűlölt, a világ pénzügyi elitjét kiszolgáló uzsorás szervezet, az IMF (Nemzetközi pénzügyi alap) is csak a „racionalizáció” és a tömeges elbocsájtásokkal járó megszigorítások nyelvén ért. A menedzserekkel szemben a kisember, az IMF-el szemben a kis ország tehetetlen. Ami megint a kisembereken csapódik le. Akitől az állam, még megértést, támogatást is vár. Ő ugyan most nélkülözni és szenvedni fog, de a szervezet ezt majd méltányolja, az ország újabb kölcsönökhöz juthat, amelyeket még nagyobb megszorítások árán tud törleszteni és majd talán 350 év múlva belekóstolhat a lakosság jólétbe. Számtalan példa bizonyítja, hogy amelyik ország az IMF hitelhálójába keveredik soha sem jut a felszínre.

Örülök annak, hogy pályafutásom során nem kerültem olyan helyzetbe, hogy bárkinek is fel kellett volna mondani. Viszont, én kaptam felmondást. Fájt.

A paradigma váltásra, amikor az emberiség megérti, hogy a nem a gazdasági mutatók, a mindenáron megvalósított profit a legnagyobb érték, hanem akár a nyereség rovására a nagyobb foglalkoztatás az emberhez méltó élet megteremtése embertársaink részére, minden bizonnyal még várni kell. És addig számolni kell a kiszolgáltatottsággal, a felmondásokkal.

De legalább lehetne bennük annyi könyörületesség, hogy ne nevezzék kirúgásnak! 

 

U.I.

Átolvasva a fenti írásomat, látom, hogy nagyon eltér a tőlem megszokott könnyed, viccelődős stílustól és témáktól. A kirúgások helyett talán inkább a berúgásról kellett volna értekeznem...